Most egy terjedelmesebb anyag lesz, 117 oldalnyi forgatókönyvet lehet megjeleníteni alább. Ez kábé másfél órányi filmidő. Biztatásul: mivel szellősen van írva, a végigolvasásához nem kell még ennyi sem. Az egész még itt kezdődött, januárban, és beletelt három hónapba, míg az ötletből történet lett. Nagyon sok remény nincs, hogy ebből több is legyen, de azt hiszem, ezzel, ebben az országban minden forgatókönyvet írónak tisztában kell lennie. Főleg jelen helyzetben...Az ok, amiért mégis beleöltem ennyi melót, az csak annyi, hogy össze akartam hozni egy könnyen fogyasztható, egyenes történetvezetésű*, jól működő horrort. (*Bár megfogadtam ellenkezőjét, mégis belekerült egy kísérleti elem is: az utolsó történetharmad elidegenítő effekttel van felvezetve, az instrukció alapján a korábbi színészekre hasonlító szereplőknek kell játszaniuk a későbbi nyomozás által  kikövetkeztetett keserű véget. Ezen a dolgon sokat gondolkodtam, de aztán hagytam, mert végig felszínen tartja a kérdést: mi történt az "eredeti" felvétel hőseivel? )

A szubjektív, Blair witch-es kamerakezelés okán sokszor eltértem a forgatókönyvírás szabályaitól. A konfliktus, és a rémület csak az anyag felénél tör a felszínre - tehát egy viszonylag lassan építkező történet született. Szerettem volna valamiféle végzetszerűséget belecsempészni - egy csomó utalás és összefüggés van a párbeszédek és a később bekövetkező események közt. Nem vagyok benne biztos, hogy a főszereplőket, a Riporternőt és az Operatőrt meg lehet szeretni, de talán lehet értük aggódni. Egy jelenet megalapozása, indoklása biztosan nem lett tökéletes: a Szerkesztő ólbeli lemészárlása némiképp indokolatlanul durvának tűnik.

Szeretem benne a mesebeli elemeket (a  faluvégi banya, a világ végén rejtőzködő, eldugott falu, a Jancsi és Juliskára emlékeztető kannibalizmus), és minden érzelgőssége ellenére kedvelem a záró, utolsó képet, mely persze hogy a reményről szól.

Olvasható .pdf-ben ITT.