Folytatódik a 80-as, 90-es évek ismert vagy kevésbé népszerű horrorkönyveiről szóló rovat, ma a korszakban szupernépszerű Lőrincz L. László opusa lesz terítéken.

Lőrincz L. László: A vérfarkas éjszakája (1988)

Tény, hogy a végkifejletet tekintve nem horror a tárgyalt mű, az író állandó, kalandor hőse az Agatha Christie-től tanult technikával egy záró, nagymonológban leleplezi a vérfarkas nagyon is evilági mivoltát, viszont a maga korában igenis lehetett a horror felől olvasni a regényt, továbbá van egy olyan aspektusa a történetnek, amiről úgy tűnik, maga az író és hőse is megfeledkezett, és ez a nyitva hagyott szál részben valódi rémtörténetté avatja a művet 

Az 1988-as év nagyon erős volt Lőrincz L. László alkotói tevékenységében, öt könyvet publikált, ami elképesztő teljesítmény, mai viszonyok közt nem  nagyon lehetne megismételni. Persze az életmű egészét tekintve, a hetvennél is több regény perspektívájából ez a fajta termékenység már nem is annyira feltűnő. Nyolcvannyolcban mindenesetre Lőrincz állandó alteregója már teljes fegyverzettel, kiforrott stílussal áll előttünk, és az első oldalaktól beindul a „Leslie L. Lawrence–féle Szöveggenerátor”. Ez egy korabeli algoritmus, ami regényről regényre ugyanúgy ontja az oldalakat: van egy központi, általában egzotikus hiedelem, mítosz, babona, monda, mely a főhős környezetében – aki először mindig kívülálló, akaratlan szemtanúként tűnik fel ezeken az egzotikus helyszíneken – rejtélyes gyilkosságok sorozatát indítja el. Lawrence nyomozásba kezd, mely során többször megütközik a szörny álcája mögé bújó antagonistával, gáláns szerelmi kalandokba és fölényesen megnyert verekedésekbe bonyolódik, majd a mű végén leleplezi a gyilkost, realista magyarázatot adva az általa generált misztikumra, mely a bűntény maszkolását szolgálta.

Jelen esetben a helyszín egy alpesi falucska, amely nem a szokványos sivatagi vagy  dzsungel környezet, kissé színtelen, ezért is vannak talán a tajgai időszakra történő visszaemlékező betétek, melyek egyébként érdekesebbnek is tűnnek sokszor a település elég ingerszegény leírásánál. A faluban évszázados legenda él egy farkasember átokról, mely generációról generációra öröklődik egy családban – furcsamód a falusiak nem tudják azonosítani e famíliát – és a jelenben ismét aktivizálódik. A fokozatosság elve alapján először csak egy nagytermetű kutya, majd a falu bolondja lesz az áldozat, az események előrehaladtával aztán sorban hullanak el a mellékszereplők. A támadások és az észlelések mind  arra mutatnak, hogy a szörny valóban létezik, Lőrincz egy elnyújtott, pincében zajló küzdelem leírása során meg is mutatja nekünk. A történet csupán három-négy helyszínen zajlik, nagyjából tucatnyi fő karaktert mozgatva, és csak a végkifejlet visz el minket a falunk kívülre, egy fagyos gleccserhez.

A prózai magyarázat e rejtélyre itt és most politikai alapon nyugszik, az amerikaiak hajdani Kuba-ellenes invázióján – nem a nagy, disznó-öbölbeli támadásról van szó, hanem zsoldosok akciójáról, melynek résztvevői, pontosabban egy kárvallottja évtizedek múltán, pont e faluban kíván bosszút állni a társain. Meglehetősen művinek tűnik ez a koncepció – és az is. A Kölyökként emlegetett  antagonista hosszú évek várakozása után csap le, a hotelben  pont egyszerre megjelenő egykori árulóira, de hogy szándékát leplezze, a vérfarkas szerepében több gyilkosságot is elkövet – kimódolt és túlbonyolított mindez, a gombhoz lett varrva a kabát, hisz egy ilyen jól képzett katona nyilván egyszerűbben leszámolhatna külön-külön ellenfeleivel – de a logikát nem érdemes számon kérni egy Lawrence–történeten, mert itt minden azt a célt szolgálja, hogy építőelemmé váljon egy természetfeletti jelenség kibontásában.

És miután megismerjük ezt a nehezen hihető alapkonfliktust, aminek sajátos ízt ad, hogy nyolcvannyolcban még az amerikaiakat, a CIA-t és a francia idegenlégiót egzotikus különös és vészjósló erőként mutatja be az író, akkor egyedüli vigasztalóként marad a másik történetszál, a farkasember legendája, amit eleinte a falusiak elbeszéléseiből, a később áldozattá váló tanár meséjéből ismerünk meg, de részletesen a mű utolsó harmadában egy néprajztudós adja elő XVIII. és XIX. századi feljegyzések alapján a korábbi támadások történetét.

Ez az a rész, ami horrorrá avatja a művet, ám a szerző intencióitól eltérő módon. Mivel ezekben a korabeli visszaemlékezésekben, jegyzetekben és leiratokban egy valóban vészjósló legendárium – egy regényen belüli regény, egy önmagában élvezhető történetfolyam – bontakozik ki az elátkozott család egyes tagjai kapcsán – amiről aztán az események előrehaladtával Lawrence/Lőrincz megfeledkezik. A mű végén a Nagy Leleplezés csupán a mű jelen idősíkjában zajló eseményekre vonatkozik, itt és most oszlatja el misztikus ködöt, de semmit nem kezd a korábbi századokban megesett szörnyűségekkel. Így a vérfarkas legendájának ez a szakasza megmarad zárványként az olvasatban, egy valós lehetőségként, ami a műbeli gyilkosságok realista értelmezése mellett mintegy párhuzamosan futó, önálló univerzumot alkot. E zárvány a regényben egyértelműen horrornak minősül, és nagyon valószínű, hogy mindez a szerzői szándék ellenére, vagy inkább szerzői figyelmetlenség miatt alakult így.

Ezen túl a könyv vicces, érdekes, olykor meghökkentő korleletnek tekinthető (és itt jön elő a nagy irodalom és a ponyva közti különbség, mert például a „Vörös és fekete” minden, saját korára tett utalása ellenére se válik avíttsággal szórakoztatóvá). Főképp a szóhasználat, a párbeszédek erőltetett lazasága, a ma már kevésbé alkalmazott szófordulatok és kifejezések miatt, de ugyanígy a főszereplő, az írói alteregó maga is különösnek hat mai szemmel.

Lawrence karaktere regényről regényre vándorol, és nem sokat változik, a kalandok nincsnek rá hatással, kiforrott személyiségként lép elénk itt is. James Bond alapokon nyugszik ez a hős, de komikus túlzással  kitágítja példaképe főbb jegyeit: egy világfi, aki nyelveket beszél, ért a közelharchoz és a fegyverekhez, a világ minden táján járt, ugyanakkor tudós, aki kényszerűségből – mivel tehetsége van hozzá és mert ez a sorsa – mindenhol rejtélyekbe botlik és gyilkosságokat old meg. Hatalmas potenciállal bíró szerető, és itt jön be az az érzésünk, hogy gyakorlatilag minden „leural”: ahogy az ágyban, a társalgásban is fölényesen vezeti dialóguspartnerét, ugyanígy a verekedésekben is mindig felülkerekedik a másikon. A női karkaterek egyébként is bántóan kétsíkúak: vagy hisztérikus bajkeverők vagy szende szépségek, akik nagyon rövid időn belül – és minden látható ok nélkül – beleszeretnek hősünkbe. Lawrence mindent a világfi lezser nyegleségével szemlél, folyamatosan erőltetett poénokkal és végtelen hidegvérrel jellemzi belső narrációjában a saját pozícióját, és a körötte kialakult helyzetet. Ugyanakkor némiképp brutális is ez a személyiség, hisz gondolkodás nélkül megveri a vele szembeszálló nőket is, hajlamos verbális és testi fenyítésre, néha szinte kínzással csikarja ki a másikból az igazságot. Kamaszként olvasva egyrészt féltem a mitikus farkasember képétől, emlékszem, biztonsági pozícióban, nappal, az udvaron, egy kempingszékben ülve fejeztem be a könyvet, de még így is úgy éreztem, mögöttem settenkedik a fenevad – másrészt nagyon is élveztem ezt a főszereplői karakterisztikát, mivel Lawrence tulajdonképp egy kamaszfiú vágyálmának a totális megtestesülése, aki mindent elér, amit akar, az öklével és a sármjával érvényesíti primer vágyait, ráadásul még jópofa és híres is.

A regény könnyen olvasható, cselekményvezérelt, folyamatosan zajlik az akció, néha pörgő párbeszédek, máskor fizikai cselekedetek formájában. A leíró részletekben bántóan kibukik a stílus egyenletlensége, a hasonlatok sokszor erőltetettek avagy színpadiasok. A dialógusok kapcsán először a „frappáns” szó jut az eszünkbe, de a századik – az író által elmésnek gondolt – Lawrence-riposzt már kissé fárasztó. A történet megért egy folytatást („A vérfarkas visszatér”, 1992), de ez már egy sokkal halványabb produktum. Nem véletlenül használom ezt a szót, Lőrincz L. László regényfolyama olyan, mint egy nagyon népszerű streaming sorozat, ami ontja magából az új évadokat, de mindig ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, vagyis elég, ha egy részt megnézünk, mert képet kapunk a nagy egészről. Így, Lawrence-szűz szemmel tekintve a regényre, „A vérfarka éjszakája” jó be- és kilépő lehet ebbe az írói világba. Horrorrajongóként pedig a fent említett történelmi vérfarkas sztoriszál miatt érdemel egy óvatos diszkont próbálkozást, hisz online antikváriumokban már másfélezer forintért beszerezhető.