Négy ülésben írtam meg ezt a történetet, és mindegyik részben más és más elbeszélői stílussal próbálkoztam. Az események katalizátora egy olyan jelenés, melynek létezését már több korábbi szereplőm feltételezte, itt eleinte inkább anyagtalan fenyegetésként tűnik fel, de idővel testet ölt. Szeretném ezt a szörnyeteget - mert a mi szemünkben a nálunk hatalmasabb létező óhatatlanul is szörny - a magaménak, saját kreálmányomnak tudni, a teremtői sors minden gyászos ódiumával együtt. Négy héten át publikálom majd a részeket, melyekben természtesen minden név a fantázia szüleménye, minden azonosság valós személyekkel a véletlen műve - bár tény, hogy annak idején a saját nyelvjárási gyűjtésemre én csak négyest kaptam. 

Boszorád

Első rész

„A régi öregek azt mondták, hogy ha a Boszorád felől fúj a szél, akkor csukd be az ablakot.

Mi? Ja, hát a Visló oldalában egy hasadék, azt hítták Boszorádnak. Sűrű bozót van benne, meg meredek is, kocsival nem nagyon lehet kimenni oda. Aki a Visló tetőre akar menni, az nem arra jár, de mondjuk az az út lenne a legrövidebb, de nem arra mennek az emberek, mert senki nem szeret arra menni. Még a gombászók, még azok is elkerülik, szerintem ott biztosan sok gomba van, mert a gomba szereti az árnyékot, és azért ott vannak nagy fák, ha a szélesi útról kinézel, amikor majd mész a városba, akkor látni, hogy tele van nagy szálfaegyenes tölggyel. Jól látni a hasadékot is, mert ott sötétebb az erdő, a keresztapám, isten nyugosztalja, mindig aszonta, hogy a Boszorád olyan, mint egy öregasszony pinája, olyan a hegyen, a hegyoldalban, már elnézést, de majd akkor ezt töröljétek.

Szóval ez igazából egy erdőrész, és régebben az úré volt, még a háború előtt, de nem is bánta senki, mert az emberek nem jártak oda, meg az uraság se nagyon foglalkozott vele. A Vislóra igen, gombászni, hullott fáért, az is az úré volt, de engedte, csak vadászni nem lehetett, így mesélte az apám. Na, ő mondta azt is, hogy még legény volt, amikor történt ez az eset, a két háború közt, és később azt is mondták, hogy azok az emberek az első háborúban légsokkot kaptak, azért történt velük az a dolog, ezzel magyarázta a jegyző meg a tanító, de mindenki tudta, hogy nem emiatt volt, hanem mert kimentek a Boszorádba.

De hogy szép sorjába haladjunk, apám úgy mesélte, hogy egy nap a kocsmába bejött az úr intézője, hogy embereket keres a Boszorádba, gazolni, kitakarítani az erdőt, mert hogy felmérnék azt a földet. Tele van állítólag a Boszorád hasadékkal, réssel, és hogy azt gondolták, gáz vagy nem tudom, mi van odalenn, ezért jöttek volna szakemberek, megnézni a földet. Nem szólt senki, gondolhatod, amikor ilyen rossz híre volt annak az erdőnek, gondolhatod, hogy nem tülekedtek az emberek, de ekkor az intéző megmondta, hogy mekkora napidíjat fizet, és erre már néhányuknak viszketni kezdett a tenyere, az apám is gondolkodott rajta, hogy ő bizony beáll, mert a babonás mendemondákkal szemben a pénz kézzelfogható dolog, és ha jól emlékszem, úgy mondta, télvégén volt, amikor nem akadt munka, az üzembe, a városba csak később vették fel a férfiakat, szóval jó lett volna az a kis pénz neki, ifjú házasnak. De végül aztán valamiért nyugton maradt, ám hárman elszegődtek, az egyik, Gecse Józsi, még cimborája is volt, a másik, a Nyurgesz, aki afféle tréfacsináló fiatalember volt, még anyámnak is udvarolt egy ideig, a harmadikra már nem emlékszem, az valami felvégi ember lehetett. Megalkudtak, hogy egy hét alatt elvégzik, áldomást ittak rá, és másnap már ki is mentek a Boszorádba.

A novella teljes terjedelmében a hamarosan megjelenő Palóc mitológia kötetben olvaható, több, a honlapon nem publikált írással együtt.