A karantén, a home office vagy egyszerűen csak egy újabb, viszonylag idősen eltöltött egy év sok régi emléket hozott elő a múltamból. Embereken, jeleneteken és főképp történeteken tűnődtem, melyeket a rájuk leginkább fogékony korban, tízenévesen olvastam. Például elég sokáig kerestem "Az Erő" című regényt a neten, amit folytatásokban közölt a Galaktika, és olvasva annak idején megrohant az érzés, hogy ilyet írnom kell. Meglepve tapasztaltam, hogy film is készült belőle a hatvanas években - elég rosszull öregedett. Igazság szerint végül emiatt nem mertem újraolvasni, mivel féltem, hogy mai szemmel gyengének, esetlennek, egyszerűnek látom majd. A mostani novella is egy korabeli emlékből táplálkozik - ez is egy Galaktikában megjelent írás volt, egy fiúról, aki az erdőben egy hatalmas harci gépet, egy robotot talál, ami csupa rozsda és patina, de még működik, és képes megindulni a gonosz (?) ellen. Innen jött a Lovag alakja, akit láttam magam előtt ereje teljében is, őrt állni az istállóskői barlang előtt, míg királya, IV. Béla odabent pihen vagy tanácskozik főembereivel, az erdőben pedig közelednek az üldöző tatár csapatok.

Veronika imája Pazzi Szent Mária Magdolna "Negyven nap" című művéből átvett idézet.

A képen pedig egy középkori rejtély, a csiga ellen harcoló lovag - igencsak elterjedt - motívuma. Egy elmélet szerint a csiga a halált, a kérlelhetetlen elmúlást jelképezi.

Bűn

Abban az évben nem volt nyár, mivel a tavasz olyannyira elnyúlt, hogy a növények nem tudtak megerősödni, és az őszi fagyás már Kisasszony havának közepén lecsapott a vidékre, így a magtárak, a gyümölcs- és zöldségvermek félig se teltek meg, a tehenek és lovak soványan és fázósan topogtak az istállóban, a tyúkok kábán kapirgáltak a patakparton.

Siromék az Erdővidék szélén, már a rengetegben éltek, egy tisztáson, és tudták, kemény tél jön rájuk. Két fiút és egy lányt neveltek, mind segített már az asszonynak és a férjének, de ez se volt elég, mivel az ég nem akarta, hogy termés fakadjon a földből, és az állatok méhéből. A legfiatalabb gyermek, Veronika naphosszat imádkozott, hátul a pajta mögött, a szemétdombnál, ide jártak vizelni, ezért csípős szag terjengett, de a sápadt és vézna, szinte még gyermek Veronika direkt választotta e helyet, vezeklésül, a képzelt vagy valós bűnök megvallására. Ott volt akkor is, amikor a katonák megérkeztek. Épp elmerült a mennyei úr képének szemléletében, érezte, hasa alja felforrósodik, ajka tűzpiros lesz, és akaratlanul is kibuktak belőle e fohász szavai: Szerelmem, szerelmem, szerelmem, add, hogy téged szólongatva, Szerelmem, elhallatsszék a hangom napkelttől napnyugtáig, s a világ minden zugáig, amiképpen a pokolig is, hogy mindenki megismerhessen és szerethessen téged, szerelemem.

Mikor belekezdett volna a bűnbocsánati könyörgésbe, az udvar felől kiabálás támadt, ezért felállt, leporolta kötényét, és előre szaladt, a pajta és a fészer mögött, el a silány házuk vályogfala mellett, míg ki nem tágult előtte a tér, és ott volt az udvar közepén vérző fejel az apja a porban, mellette az anyja térdelt, hátrébb a két fiútestvérét katonák ütlegelték, szülei felett pedig az úr rettegett intézője, a félszemű Kóré állt. Kezével lengette a vasgolyóban végződő buzogányt, melyen Veronika látni vélte szegény apja áldott vérét.

A novella teljes terjedelmében a hamarosan megjelenő Palóc mitológia kötetben olvaható, több, a honlapon nem publikált írással együtt.