A siromi hiedelmekről  már korábban írtam, azóta bennem motoszkált, hogy a "hazafutás" néven ismert szokást ki kellene bontani, szét kellene szálazni. Sokáig tűnődtem viszont, mi az a fenyegetés, ami elől végigrohanják az erdei ösvényt a fiatalok - és aztán megjött az ötlet, mert manapság is ez a legnagyobb félelem egy ifjú lélekben. Ez a feloldás, csattanó egyébként benne volt egy gyerekkori, kamaszkori képzelgésemben: nagyon sokszor eszembe jutott, mikor hazaértem, felmentem a házunk lépcsőjén, és bekopogtam, hogy mi lenne, ha az ajtó túloldalán a tökéletes magány várna - ennél többet és pontosabbat nem írhatok, hisz elrontaná az olvasás élményét. A lényeg, hogy nem tudjuk, mi történik október utolsó éjjelén a siromi erdőben, és nem tudjuk pontosan, mi lesz azokkal, akik utolsók a hazafutásban.

Hazafutás

Emma azon az őszön is Siromban töltötte az őszi szünetet, és roppantul unatkozott. Nem is értette, miért kell itt lennie, ebben a világvégi faluban, és miért nem maradhat a fővárosban, de az anyja szentül hitt a jó levegőben, a környezetváltozás kedvező hatásában, meg hasonlókban, és könyörtelenül leköltöztette őt néhai férje anyjához október utolsó hetében. Hazafelé autózva azon merengett a még mindig szépnek mondható, finom tartású asszony, hogy ezzel a pár nappal legalább anyósa is kiengesztelődik, mert egyébként hószámra nem jöttek a gyerekkel ide, Nógrádba, mostanában már talán azért sem, mert egy új kapcsolat volt kibontakozóban az életében. A szíve mélyén ott motoszkált a gondolat, miközben talán túl gyorsan hajtott hazafelé az autópályán, résnyire leengedett ablakkal, a résen át fújva ki a cigifüstöt, hogy igazából neki magának is jól jön a pihenés, egy szülőnek is szüksége van némi szeparált időre, de ez az érzés valójában abban gyökeredzett, hogy a tizenkét éves lánya egészen kiállhatatlan kamasszá vált az elmúlt években.

Emma szőke volt, nyúlánk, arányos, de örökké komor arcú. Hatodik osztályban olyan gyerekké ért, akire a tanárai azt mondták egymás közt, jó feje van, de nehéz a természete, és itt megvonták vállukat, talán édesapja hosszú, végzetes betegsége torzította így el jellemét. Kényes volt, és a megvetésig lenézett mindenkit, nemcsak a fiúkat, ami természetes lett volna ebben a korban, mikor a saját nemének minden szépsége már kibomlik a kamaszodás virágzásában, míg az ellenkező nem tagjai esetlen emberkezdeményként bámulják e csodát, nem, ő lenézte a lány osztálytársait, azok szüleit, a tanárokat, az iskolai takarítónőt, anyja kollégáit és új barátját is. Másrészt volt benne egy olyasfajta érthetetlen önteltség, ami nagyon sok esetben valódi, érdemtelen sikerhez segíti hordozóját, de más esetben csak egy csalódásokkal és keserűséggel teli életet eredményez. Vagy korai tragédiát.

A novella teljes terjedelmében a hamarosan megjelenő Palóc mitológia kötetben olvaható, több, a honlapon nem publikált írással együtt.