Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2024. február 25. 15:31 - Valmont

Egy új magyar horrorregény - Lichter Péter: Doktor Horror

doktor_horror.jpg

 

Lichter Péter: Doktor Horror (2024)

 

- kritika -

Lichter Péter filmrendező, -esztéta 2024-es (kis)regénye egy filmes szemmel és hivatkozásrendszerrel megírt akció-horror. A zsáner nyolcvanas évekbeli kultfilmjei iránti rajongás kiérződik minden sorából, és ez a fajta lelkesültség jótékonyan fedi a történet elbeszélésének problémásabb elemeit.

A sztori egy egyenes vonalú, pár nap alatt játszódó cselekményszálra van felhúzva, melynek kiindulópontja a főhős egyetemi tanárkollégájának halála, míg vezérfonala e tragédia mögötti gyilkos motiváció, és az ahhoz kapcsolódó különös kísérlet felgöngyölítése. A regény kilencven százaléka tehát egy akciódús nyomozás, hősünk – az egyes szám első személyben megszólaló narrátor – társakat és ellenfeleket kap, rejtélyeket old meg, nehéz helyzetekbe kerül. A történet a nyomozás keretei közt halad a végső, nagy finálé felé, mely a horrorfilmek gore jeleneteit idézi a helyszínként szolgáló kisváros mozitermében, majd utcáin kibontakozó szörnyinvázió tombolásával. Kissé szájbarágós metautalás – és némiképp hihetetlen kép –, hogy a főhős és társa egyfaja voyeur nézőivé válnak a hajnali mészárlásnak, üdítővel, sóspálcikával bámulják az eseményeket a főtéri áruház kanapéján ülve.

A horror, mint filmes műfaj egyébként a regény központi eleme, a fő bonyodalmat, az egyetemen zajló különös kísérlet ötletét az erőszakos képek személyiségre és dns-re (!) gyakorolt hatása szolgáltatja. Emellett a narrátorunk filmes szemináriumot tart a kisváros egyetemén, ezért folyamatosan utalások vannak a klasszikus horrormozikra, sőt, az író behozza a kísérlet kapcsán azok szimbolikus tereit és szörnyeit is a szövegvilágba. Többszörös refenciakapcsolat van tehát a regénybéli történések és a műfaj filmtörténeti leképzése közt, és horrorrajongóként az ilyet mindig öröm olvasni.

Az elbeszélés a gyors, pergő cselekményábrázolása és az akciójelenetek leírása miatt ugyancsak filmes, képszerű hatást kelt. Az utolsó pillanatban eldördülő lövés, a fej mellett a padlóba csapódó balta – mind-mind visszaköszönnek a slasher megoldásaiból. Ezek az aprólékos harci és gore leírások nagyon plasztikusak, bár a testi jelenségek hangsúlyozása (hirtelen megizzadó test, gerinc mentén bizsegés, kiszáradt száj szerepeltetése) egy könnyedebb útja a félelem ábrázolásának.

Stilisztikailag egy biztos kézzel megírt, könnyen olvasható, gördülékeny prózát kapunk a pénzünkért, nincsenek benne időbeli ugrások, egyedi mondatrend vagy stíluselem. Leginkább még a hasonlatok folyamatos – kissé túlzó – használata szembetűnő. Ezek egy része filmes utalás, míg többségük néhol kissé erőltetett poénkodásnak tűnik („éberebb voltam, mint egy koffeinbeöntésen túlesett taxisofőr”), ami engem Leslie L, Lawrencre emlékeztetett; néhol pedig az értelmetlenség határát súrolja („Olyan volt, mint amikor nagy tál paradicsomos spagettibe tunkoljuk a bagettet” – ki eszik bagettet spagettivel?). Nekem ez a fajta humor kizökkentő, főképp egy komolyabb horrorban, de itt azért általában lazára és könnyedre van véve a hangnem. Ezzel az alapállással aztán sok helyen szembemegy egy kesergő szólam, mely a magyar értelmiségről, az egyetemi oktatói lét nyomorúságáról és úgy általában a közép-kelet európai élet sivárságáról elmélkedik. Némiképp általánosítóak ezek az észrevételek (’…Judit depressziós volt, ahogy feltehetően az összes kollégám is.”), és furcsa, ahogy a történet több pontján vissza-visszatérnek.

A mű igazi problémáját azonban nem a fentiek okozzák, hanem a cselekedetek mögötti logikus motivációk hiánya. Azt még elnézhetjük, hogy a főhős nagyon gyorsan elköteleződik a számára jobbára indifferens kimenetelű nyomozás mellett, és a rendőrséget megkerülve saját kézbe veszi az ügy felgöngyölítését, mely során egyre vadabb kalandokban lesz része, ám a történet főgonosza  – aki egy James Bond-filmekre emlékeztető nagyjelenetben vázolja ördögi tervét –  még kevésbé logikusan cselekeszik. A mesterterv maga ugyanis érthetetlenül kidolgozatlan, ezt a narrátor maga is kényszeredetten elismeri (86. és 87. oldal). Tényleg nem értjük, mi volt a szándék a történet katarzisában elszabaduló és -fajuló nagy kísérlettel – pontosabban értjük az írói motivációt: egy nagy, egész városra kiterjedő vérengzés leírásának lehetősége. Csakhogy így a gombhoz lett varrva a kabát, vagyis a következetes történetvezetés feláldozódott a látványosság oltárán. A mellékszerepelők néha érthetetlen viselkedése, a hirtelen formálódó szövetségek, kapcsolatok, a pisztollyal rohangáló oknyomozó újságíró hihetetlen karaktere ugyancsak sokszor kizökkentik a figyelmes olvasót, ahogy az is, hogy ebben a képzeletbeli világban minden ugyanolyan, mint a miénkben, kivéve, hogy az egyetemeket nem az alapítványok, hanem oroszok és kínaiak vették át. Ennek is csak egy dramaturgiai oka van: a szörnyű kísérleteket a kínai tulajdonos nemhogy nem ellenzi, hanem pártolja.

Szomorú olvasni ezeket a könnyítő megoldásokat, mert úgy érezni, hogy kellő figyelemmel és összpontosítással a regény sokkal erősebb tartóvázat kapott volna.

Ugyanilyen kettős érzéseket kelt a könyv fizikai megjelenése. Vizuálisan gyönyörű a kötet az egyedi topigráfiájával (különleges gondolatjelezés, két hasábba való tördelés, zöld betűszín). Ki kell emelni a színpompás képeket,  a történethez haloványan kötődő absztrakt festményeket, kollázsokat. Ugyanakkor egy olvasószerkesztés őrjítően ráfért volna a könyvre. Rengeteg a vesszőhiba, néhol idegesítő helyesírási problémák vannak ( „teleaggadták”, „szaggadta szét”), és a magyar helyesírás szabályai ellenében következetesen mondavégi írásjeleket találunk az idézett mondatok végén a párbeszédekben ( Utóbbi kettőre példa: „Ahogy akarod. – mondta Juhász és felemelte a pisztolyt”). 

Kettős érzésem van a regény kapcsán, és most jöhetne a bevált fordulat, hogy látom benne egy jó könyv esélyét, de ehelyett inkább úgy fogalmaznék, hogy egy magasabb szinten is szórakoztató könyv rejlik benne, de az is lehet, az már egy másik mű lenne.

Szólj hozzá!
2024. február 17. 10:06 - Valmont

Top három novella az irodalomból - avagy a csattanó dicsérete

topharom_blog_1.png

Rendhagyó bejegyzés, azokról, akiket mesternek tartok: szubjektív top három novella a világirodalomból.

De először beszélnünk kell a csattanóról.

 

Megtanultuk az iskolában, hogy a csattanó a jó novella lelke, éke, koronája. A csattanónak kell kiváltania a katarzist, a megdöbbenést, az aha élményt. Némiképp hasonló a viccek poénjához, hisz gyakorta félreértésen alapul, az olvasó/befogadó hibás előfeltevésére alapoz. Azt hisszük olvasóként, mert erre kondicionáltak minket az évek, a valóság és az idő, hogy ismerjük a világunk működésének rendjét. Azt képzeljük, hogy tudni fogjuk a  történet végét. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a csattanó ezt az előfeltevésünket cáfolja majd, és kíváncsiak vagyunk arra, miképp húz csőbe minket az író, hogyan fogja megcsinálni a bravúrt, azt, hogy egyetlen fordulattal elemeli a történetet a megszokottól, át oda, amit irodalomnak hívunk. Rossz novellának, ponyvának is lehet jó csattanója – de fordítva ez nem igaz. A csattanó lényege tehát szerintem az az elbűvölő különbözőség, ami a saját tapasztalataink és a mesélt világ törvényszerűségei közt fennáll. A legjobb csattanók mindig az irracionálishoz a fantasztikumhoz vagy a túlvilágihoz kapcsolódnak. Technikailag van persze előrehozott csattanó is, erre jó példa Kafka Átváltozásokja, de alapvetően akkor működik, ha a szöveg csúcspontján – vagyis a végén – van időzítve. Számomra a következő három novella az irodalomban egyben a három legjobb csattanót szállító írás, és mindegyik esetében a sztori végére rakta őket a szerző, magukra hagyva minket az utolsó mondat utáni döbbenetünkkel. 

 

Arthur C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve

Világvége történet, de rendhagyó módon, nincs benne meteor vagy zombijárvány, csak pár tibeti szerzetes és egy szuperszámítógép, ami az emberi betűk összes permutációjából összerakja Isten összes lehetséges nevét. Könnyű, egyszerűen megírt történet, talán ezért is működik, hisz a lezárás döbbenetesen súlyos. Kamaszkoromban olvastam, és a mai napig eszembe jut nagyjából minden hónapban. Itt olvasható:

https://www.scribd.com/document/205774931/Arthur-C-Clarke-Isten-kilencmilliard-neve

Jorge Luis Borges: Márk evangéliuma

Egy Buenos Aires-i orvostanhallgató végzetes vidéki tartózkodása, pár nap, amit egy árvíz miatt kényszerű összezártságban tölt a birtokon élő félvad, írástudatlan családdal. Hogy szórakoztassa őket, a számukra tökéletesen ismeretlen Bibliából többször felolvassa nekik Márk evangéliumát – melynek üdvtörténeti tanítását a hallgatók aztán szó szerint vesznek, és a gyakorlatban is megvalósítják hősünkön. Borgest olvasni mindig is egyfajta elragadtatott érzés a rengeteg irodalmi utalás és referencia miatt, de ez egy súlyosabb, komorabb sztori, nyári, mennydörgéses, szürke felhős szombat délutánokat idéz. Itt olvasható:

https://potszekfoglalo.hu/2023/04/mark-evangeliuma/

J. D. Salinger: Teddy

A szerző kedvenc témája, a szuperokos kisgyerek van itt csúcsra járatva egy váratlan és döbbenetes véggel, ami első olvasatra végtelenül szomorú, de ha végiggondoljuk a főszereplő sajátos, buddhizmust és zent idéző világlátását és érvelését, akkor elfogadhatónak tűnik az, hogy a sors – mindannyiunk sorsa – egyszerre közömbös és grandiózus, és kár bánkódni a fordulatain. Kevés olyan szöveg van, ami az utolsó mondatával képes ennyire ellentétes érzelmeket kiváltani. Itt olvasható:

https://www.magyarulbabelben.net/works/en/Salinger%2C_J._D.-1919/Teddy/hu/19439-Teddy

És ha arra vagy kíváncsi, hogy mindebből mi szűrődött át a saját írásaimba, akkor ajánlom figyelmedbe novelláskötetemet:

https://horrornovellak.hu/konyv

Szólj hozzá!
horror
süti beállítások módosítása