A 80-as, 90-es évek ismert vagy kevésbé népszerű horrorkönyvei közül személyes kedvencem következik.

Baka István: A kisfiú és a vámpírok (1988)

Baka István szekszárdi költő 1988-as horrorkisregénye egyedülálló mű a késő Kádár-korszakban. Egy szépirodalom felől érkező, több verseskötettel rendelkező alkotó lírai, megkapó látomása „A kisfiú és a vámpírok”, egy fájóan rövid skicc, ötlekibontás, de még így is végig élvezetes, és nagyon jól öregedett az elmúlt évtizedek alatt.

A Baka Alapítvány honalapja szerint a költő a nyolcvanas években erősen érdeklődött a horror iránt, ennek eredménye három mű, „A korinthoszi menyasszony” című szomorújáték, melynek történetmagvát átemeli „A kisfú és a vámpírok”-ba is, a „Margit” nevű fausti-időutazós kisregény és jelen alkotás.  A három darab egy kötetben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál, de én – a komolyabb irodalomtól még tartózkodó – kamaszként a „Vámpírok és csillagok” című fantasztikus antológiában találtam rá annak idején. És egészen megdöbbentett.

Emlékszem, a könnyedén teremtő fantázia volt rám leginkább hatással, és az, hogy milyen magától értetődően játszik a műfaji toposzokkal, keverve az posztapokaliptikus sci-fit a horrorral. A rendszerváltás előtti utolsó, unalmas és szürke évben elképesztő volt, hogy magyar szerző képes ilyen alapokon nyugvó teremtett világot összehozni. Érződött a szövegen, hogy Baka könnyedén, görcs és erőlködés nélkül, mintegy ujjgyakorlatként készítette. Ezért is fájó a mű rövidsége, és az ebből fakadó kidolgozatlansága, hisz hatalmas potenciál rejlik ebben a világban, és ha az írója regénnyé bővíti, ma valószínűleg alapműként tekintenek rá a hazai horrorrajongók. Így csupán elfeledett kincs, aminek nincs komoly recepciója – ahogy a Baka költészete is a homályba szorult a költő fájdalmasan korai halálát követően, nagyjából úgy, mint kisregényének elbukó, vámpírrá váló szereplői.

Mert „A kisfiú és a vámpírok” a bukás, a vereség és a lemondás könyve. Egyetlen komoly, interneten elérhető elemzése a Kádár-kor általános pesszimizmusát olvassa ki belőle, de a mű fő eleme, a képzeletbeli jövő képe ellentmondani látszik ennek, és szerintem inkább egy általános emberi kudarc, a vereség mint létállapot rögzítése a történet nyitja. Ahogy az egyik szereplő mondja „A mi világunk már túl öreg, hogy változtatni lehessen rajta”, és ez talán utalás arra, hogy a vámpírokkal, az egyre növekvő fertőzéssel szembekerülő emberi közösség sorsa több ezerszer megesett tragédiát mesél el – az erősebb, dominánsabb és – itt ez persze némiképp ellentmondó – életrevalóbb egyedek uralják mindig a világot.

Baka hőse, a posztmodern szerepjátékként Bakó Andrásnak nevezett levéltáros – aki újabb önreflexióként Bakó István verseit olvasgatja – gyenge és cselkevésképtelen hős, aki nem kíván részt venni az elnyomott városlakók nevetséges forradalmában, a vámpír támadása ellen magára húzza a takarót, és általában rezignáltan veszi tudomásul ezt a lesüllyedt létezést a sárdi köztársaságban. Minden karakter hordoz valamiféle kínos kisszerűséget: Borgói Cézár a város önjelölt vezetője női alsóneműket próbál fel titokban, így éri utol a megalázó végzet is, az ellene lázadó ifjak handabandázó, erőszakos személyek, akik idővel ugyanolyanná válnának mint ők, maga Bakó teljesen érthetetlen és felesleges módon levéltárosként tengeti mindennapjait, és a város múltját kívánja megírni egy olyan helyen, aminek nincs jövője.

A kisregény legfeltűnőbb komponense e jövőbeli, Szekszárdhoz hasonlító képzelt város, Sárd rajza, belehelyezve egy harmadik világháború utáni képzelt környezetbe, ahol a panelházak kiégett csonkjai sötétlenek az alkonyban, a temető benyomul a házak közé, új rítusok születnek, főképp a holtakhoz és halottak napjához kapcsolódóan, a vonatokat tehéntrágyával és az utasok által jegyként átadott tűzifával fűtik, a központi hatalom összeomlott, a városok köztársaságokká, monarchiákká váltak és egymással vetekednek, az ország pedig vármegyékre oszlott, és főispánokról hallani  (ez a jóslat valóra is vált azóta). Eco „Új középkor”-a, a civilizáció lehetséges össszeomlásáról szóló esszé idéződik itt meg – de az a szöveg 1992-ben jelent csak meg, tehát Baka nem olvashatta, így még inkább értékelhetjük e a világ részleteinek ötletes rajzát. És a pandúrok és granicsárok, a Sárdot uraló despota, Borgói Cézár, a gótikus horrarra utaló nevek, így a titkár Lugosi Béláé vagy szövegrészek (Borgói Cézér a család eredettörténetét a Borgó-szoroshoz, Drakula kedvenc találkozópontjához köti, sőt, a szövegben meg is idézik Harker és a vámpír kocsisának közös jelenetét) mind-mind megágyaznak a természetfeletti toposzokkal játszó történetnek.

A jó érzékkel adagolt túlvilági motívumok a másik nagy erősségei a műnek, mert szépen továbbszínezik az alternatív valóságot, misztikus derengéssel, félhomállyal telítik a regény. Bakó a temetőbeli összeesküvésre igyekezve egy nagy, izzó szemű farkassal akad össze, feje fölött hatalmas testű, különös madarak úsznak az éjben, a kisfiú retteg a halottak napjától, mert képzelgése az elhalt, földben fekvő ikertestvéréről felerősödik a temetőben. A környezet erős, hangulatos jelzőkkel van megfestve: mindent beleng a „novemberi krizantémszag”, „kékes lángok” kelnek életre, „gyertyával elsuhanó árnyalakok”-at látunk, bizonytalanná válnak a dolgok kontúrjai a félhomályban, hogy aztán kisvártatva a sötétből „vérhabos ajkak” bukkanjanak elő, és megkezdődjön a horror.

A főhős fiatalkorának nagy élménye, örök szerelemmé érő eseménysora egy kísértet- és vámpírészlelés, ami a fent említett „A korinthoszi menyasszony”-ból kerül át, és eredetileg egy Goethe-történet. Többszörös, posztmodern újrahasznosítás ez, és némiképp kilóg a történetmenetből, de egyben jelzi, hogy ebben a felbolydult, elváltozott valóságban minden, még a szerelem is kapcsolódik valamiképp a túlvilághoz. Baka játszik az élők és a túlsó világ pozíciójával : a kisfiú a sírba, testvére koporsójába képzeli magát, Lugosi Béla egy koporsóban hallgatja ki az összeesküvőket, Bakó pedig a sötétségtől fél a halott szerelmével való találkozása óta – az élők és holtak, a lenti és a fenti folyamatosan helyet cserélnek, a felbolydult történelem hozza magával a létezés törvényeinek átfordulását is.

Az ebben a miliőben tébláboló, esetlenségükben és komikusságukban is szerethető karakterek fognak szembesülni egy mindent elsöprő vámpírjárvánnyal. Eleinte nem értik, nem tudják dekódolni a jeleket, hisz a borgói hágót behozó jelenetből kitűnik, ebben a valóságban nem létezik a „Drakula” című regény, meg egyébként is, a tudomány és a racionalitás nem működik már e világban, hisz az orvosnak is egy javasasszony küld porokat, azzal gyógyítja betegeit. A kisregény zárlatában még van egy utolsó fellángolás, az emberség és szeretet visszhangja, mikor Bakó próbál a kisfiúnak tanácsot adni a fertőzés megállítására – a város gyengeségét és mulandóságát jelzi, hogy a jövője egy beteg gyermek kezébe kerül. Ez a jelenet egyébként King „Salem’s lot”-jának hasonló leszámolás-tervét előlegzi – Baka nem olvashatta magyarul a mű megírásakor –, melynek lényege, hogy nappal, fokozatosan, házról házra járva kell karókkal véget vetni a fertőzésnek, ez az egyetlen kiút.

A derengő, kísérteties hangulatot egyedül az indokolatlanul közbevetett komikus, parodisztikus jelenetek és elemek törik meg. Borgói Cézér neve vagy karaktere még vicces utalásnak tekinthető, az is ironikusan humoros, hogy az általa vezetett állam formája „demokratikus despotizmus” – és talán ez az egyetlen valós utalás a mű saját korára – de mikor a vámpír a felé lőtt golyót fogával elkapja, és kiköpi, ez már stílusidegen, a „Vámpírok báljá”-t idéző idétlenséget visz a szövegbe, de hasonlóan fura közbevetés a despota feleségének nimfomániája is.

Ettől eltekintve a kisregény valódi gyöngyszem a magyar horrorirodalomban, erős, jól formált szöveg, látszik, hogy alkotója profi. Képes pár tucat oldalon felrajzolni egy hihető alternatív jövőt, aminek pluszban ad egy borzongató, kísérteties és emlékezetes hangulatot, amit leginkább a „könnyed melankólia” szóösszetétellel lehetne jellemezni. Van benne valami nagyon magyaros és egyben nagyon nyolcvanas évekbeli, hisz minden veszve van, már túl vagyunk mindenen, alkonyodik, a Nyugat és a civilizáció fényei gyertyaláng módra pislákolnak, de persze itt, a végeken soha nem is lobogtak nagy erővel. És mivel minden összeomlott, jobb belenyugodni a végzetbe, a nálunk erősebb, túlvilági hatalom hódításába, hisz a regény zárlata is azt sugallja, hogy ebben az új korban, a vámpírok világában, odaát végre egyesülni tudunk mi, emberek.   

„A kisfiú és a vámpírok” mindenképp ajánlott október végi olvasmány, jelenleg a Baka István Alapítvány honlapján ingyen elérhető.