Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2011. január 04. 21:15 - Valmont

Szocreál

A  2011-es év első feltöltött írása nem egészen horror, sokkal inkább tekinthető ismét egy Tar Sándor-os dolognak. Megszegve önmagamnak tett ígéretemet a Palócföld Mikszáth-pályázatára csináltam. Az egy millió forintos kérdés legyen az, hogy vajon nyertem e vele. 

Emlékszem, nyáron sokat bíbelődtem vele, és főképp a vége felé található nagy panorámakép tetszett aztán belőle. Ez a fajta felsorolásos, egy lélegzetes monológtechnika egy jó csomó műből visszaköszön, és mindig működik. Általában akkor találkozni vele, ha a narrátor elénk akarja tárni, miért is ilyen elszabott a világunk.

A brechti alapötlet csak arra kellett hogy kifordítsam, és a végére eldurvítsam az eredeti verzió bárgyú, nézőszuggeráló igazságosságát.

Most, újraolvasva, mégis azt érzem, van egyfajta hiány, egy megoldatlan egyenlet az egészben. Nem biztos, hogy ebből többet ki lehetett volna hozni, egyébként is, jobbára halvány utánérzete ennek, http://horrornovellak.blog.hu/2008/10/22/matyas_es_a_litera_hu, ami azért sokkal erősebb lett. 

 

 

Az ítélet

 

A polgármester már a parkolókban álló autókból tudta, hogy nehéz napja lesz. Ahogy megállt a hivatal előtt, oldalt, mert a másik kettő, a Pajero és a körzeti megbízott Lada Nivája elfoglalta a helyét, arra gondolt, inkább ki se száll, vagy tolatva, hátrafelé autózva egészen hazáig menekül. Hátha vissza lehetne forgatni az időt és a dolgok mentét, hogy ez a hétfő reggel ne így kezdődjön Nógrádsimonyban.

Aztán mégis kiszállt, és fújt egy nagyot, mint a bika öklelés előtt. A második szívinfarktus után mondta neki a doktor, hogy a helyes légzés nagyon fontos. Főképp az ilyen nagy, elhízott szervezet esetében, mint a polgármesteré. A doktor, egykori iskolatársa mindig csak mikszáthinak nevezte a beteg termetét, hozzátéve, nem a fiatal Mikszáthra gondol.

A polgármester mélyeket lélegzett, alulról felfelé töltve meg tüdejét, miközben besétált hivatalába.

Ott várták mind, az előszobában: Bóló, a körzeti megbízott, Kolossi, a falu és a vidék leggazdagabb embere és Csipa. Titkárnője idegesen rebbent közülük a polgármester elé, mire bokája felé kapott valami a szőnyegen.

Bóló lábánál egy lapos fejű, masszív alkatú kutya feszült a póráznak.

– Ez meg mi? – nyögte a polgármester végignézve a társaságon.

– Már nyolc óta itt vannak – sutyorogta Marika, de ő szelíden eltolta a nőt, egyenesen a körzeti megbízott felé fordulva: – Mi folyik itt?

– Tettenérés vitatott esete. Nem tudtam, mit csináljak – motyogta a magas, sovány férfi. A polgármester hat éve dolgozott vele, de nem látott még ilyen bizonytalanságot az arcán. Ekkor előlépett Kolossi, és órájára pillantva hadarni kezdett: – Lajoskám, én mondtam nekik, hogy megoldjuk okosba, de ez a majom – fejével Bóló felé biccentett –, mindenképp ki akarta kérni a te véleményed. Minta a lopás valami demokratikus izé lenne.

– Kávét? – kérdezte Marika a beálló szünetben, ám a polgármester csak intett hárítólag. Csipa elé sétált, és kissé oldalra hajolva alaposan megnézte a monoklit. A fiatal férfi összeszorított szájjal, de megállta, hogy szóljon, mivel tapasztalatból tudta, így jobban jár.

– El akart szaladni – motyogta Bóló. A polgármester ránézett, aztán szó nélkül bement irodájába. Marika egy ütemmel lemaradva követte, óvatosan becsukva maga mögött az ajtót.

– Mindenképp beszélni kívántak magával – mondta kétségbeesetten. – Főképp a körzeti megbízott úr.

A polgármester csitítólag intett, az ablakhoz ment, és lenézett a hátsó udvarra. A két munkás már nagyban dolgozott, forgott a betonkeverő, egyikőjük a garázsfeljárót locsolta öntözőből.

– Meddig tart egy ilyen betonozás? – nyögte a polgármester, behajtva az ablaktáblákat. – Szétmegy a fejem ettől a zajtól.

– Hozzak Algopirynt? – tüsténkedett Marika, aki közben a virágok földjét ellenőrizte ujjával. Aggodalmas arcot vágott, és ettől fehér, agyonhasznált kosztümjében olyan volt, mint egy öreg, csontos madár. A polgármester elnézte az asszony keskeny hátát, lapos fenekét, melyről régebben még fantáziált is, majd erőt vett magán, megköszörülte torkát, és dolgozni kezdett.

– Nem kell. Mi szél hozta őket? – kérdezte unottan.

– Zavaros történet – vallotta be Marika, noha szemüvegének csillogásából kitűnt, ő már teljes mértékben eligazodik az eseményeken. Mindig így csinálták: a nő kikérdezte az irodába érkező panaszost, reklamálót, tárgyalásra jövőt – majd a hallottakról beszámolt a polgármesternek, kommentálva, kiegészítve az információt.

– Mint tudja, Csipa harci kutyákat tenyészt – kezdte Marika.

– Nem csak tenyészt. Viadalokat is tart a kert végben – bólogatott a polgármester. – Még Gyarmatról is jönnek rá.

– Nem szép dolog. És a törvény bünteti – pillantott rá szemüvege fölött az asszony Már a kisasztalon lévő iratoknál volt, azokat rendezgette.

– Mit csináljon? Közmunkásunk van elég – a polgármester kihúzta az alsó fiókot, és vágyakozó pillantást vetett a palackra. Szilvapálinka, Lajos bácsitól. Hat hónapja nem ivott egy kortyot sem. – Mondtam Bólónak, nézze el a dolgot, mert különben Csipa is meg a családja is éhen hal.

– Igen, de most ebből van a baj – hümmögött Marika mindenttudóan. – Kolossi a saját udvarában csípte meg a fiút, majd miután az elszaladt, ráküldte Bólót, hogy a gyerek ellopta egy kutyáját.

– Kolossinak ilyen kutyája van?– kérdezte a polgármester értetlenül, és betolta a fiókot.

– Azt állítja, valami losoncitól vette, és hogy tenyészteni akar ő is, mint Csipa.

– Megtetszett neki az üzlet.

– És a konkurencia miatt ez a Csipa el akarta lopni tőle a dögöt.

A polgármester megcsóválta fejét. – Marika, maga nem szereti a kutyákat.

– Az ilyeneket nem – nézett fel az asszony szigorúan. Végzett, ezért leült az asztalka melletti bőrdívány szélére. Lábát illedelmesen összezárta, és a szöszöket kezdte szedegetni ruhája szövetéről. – Annyi mindent hallani ezekről, gyerekeket tépnek szét, meg ilyenek. Szerintem el kellene mindet altatni. Az előbb is, látta, hogy majdnem…

– Láttam – a polgármester békítőleg intett. – Bizonyára a maga karcsú bokája tetszett meg neki. – Kacsintott egyet, de a nő nem vette észre. – No jó, szóval, ez az egyik oldal. Mit mond a vádlott?

Marika cüccögött egyet, mint akinek gyerekes, ostoba dolgokról kell beszélnie. – Természetesen a régi szöveg. Csipa szerint a kutya az övé, a tavaszi alomból. Épp most erősödtek meg annyira, hogy kint tartsa őket. Na, hát múlt héten, egyik éjjel egy szukát – pont a legszebbet – elvittek az udvarából. Fülébe jutott, hogy Kolossinak új kutyája van. Elment megnézni, azonnal felismerte, és…

– …visszalopta – fejezte be a polgármester.

– Pontosan – helyeselt a nő.

A férfi kigombolta zakóját, és felvett egy tollat az asztalról. – Engedje be őket – mondta rövid tűnődés után, majd maga elé húzta a határidőnaplót, és úgy tett, mint aki jegyzetel. Közben csak két női mell körvonalát kezdte kerekíteni a pénteki naphoz. Ilonával akart találkozni, a kocsmárosnéval, délután. Három hónapja tartott a viszonyuk.

Érzékelte, hogy besorjáznak mind a hárman, a harmadik, a körzeti megbízott lába mellett ott szuszogott a kutya is. A polgármester előbb azt vette szemügyre.

Fekete, tömör kis jószág volt, pitbullra emlékeztető torz fejjel, nagy, széles marral. Ide-oda kapta fejét, a szőnyeget szagolgatta – egy marék ideges vibrálás volt az egész állat.

– Lajoskám, én tényleg sietnék – lépett előre Kolossi, majd egészen az asztalig jött, rátámaszkodott. – Van egy csomó dolgom, és nem akarok ezzel a tyúktolvajjal piszmogni. Nem kell, hogy megbüntessétek, már megkapta a magát – hátrabökött, Bóló irányába. – Csak a dögöt kérném vissza.

A polgármester abbahagyta a rajzolást, aztán a férfi kezeire nézett, melyek asztalán nyugodtak. Nagy, széles tenyere volt Kolossinak, szőrös, vastag hurkaujjakkal, melyek majd mindegyikén arany csillogott.

– Bocs – vette észre a tekintetet a vádló, és hátralépett.

– Azért előbb meghallgatnék mindenkit – kérte őt szelíden a polgármester.

– Nincs itt mit meghallgatni – legyintett Kolossi, majd ledobta magát a díványba, és elővette mobilját.

– Azt mondod, a tiéd a dög – mutatott a kutyára az asztal mögött ülő, mire Kolossi nem is nézett rá, a készüléket nyomkodva bólintott.

– Hazudik – lépett előre Csipa, mire Bóló határozottan megfogta vállát. – Neked nem osztottak – szólt rá érdesen.

– Te meg azt állítod, hogy a tiéd, és Kolossi ellopatta tőled – pillantott a fiúra a polgármester. Csipán gyűrött póló, piszkos farmer és papucs volt. A polgármester az asztalig érezte a savanyú szegényszagot, ami a gyerekből áradt. Nem nagyon követte a család dolgait, csak annyit tudott róluk, hogy az alvégen laknak, ő, a húga és a beteg anyjuk. Egyiknek sem volt állása jó öt éve.

– Mindenki tudhatja, hogy csak én tenyésztek ilyen állatokat – mutatott a kutyára Csipa. – Az egész falu tudja.

– Ez egy dolog – biccentett jóváhagyólag a polgármester. – De be tudod bizonyítani, hogy ez a kutya, pont ez – a tiéd? Van törzskönyve vagy bármi egyéb, amivel…

Csipa olyan bután nézett, hogy a polgármester inkább elhallgatott.

– A húgom megmondhatja – jelentette ki aztán a fiú, mire Kolossi felemelte kezét, mint aki jelentkezik. – Nekem meg a felségem, hogy a miénk – vigyorgott, majd felállt. – Na, hagyjuk már ezt – kérte túlzott rimánkodással a kutya elé lépve. – Ugye, hogy az enyém vagy bogaram…– azzal le akart hajolni, de ekkor a polgármester hirtelen megkérdezte: – Mi a neve?

Kolossi és Csipa pár másodperc után egyszerre mondta ki: – Gyilkos.

A gazdag ember kiegyenesedett, és egész közelről a fiú arcába bámult.

– Honnan tudja? Karcsitól? – kérdezte tőle Csipa dühösen. – Az egy söré’ mindent elmond a szomszédjairól…

Kolossi mozdult, mint aki ütni készül, mire Bóló, Csipa is hátralépett, a kutya pedig felmordult.

A férfi a magasba tartotta két kezét, majd mosolyogva a polgármesterhez fordult: – Talán jó lenne, ha kapna egy másik monoklit is…az egyensúly miatt.

A polgármester eddig mozdulatlanul, tűnődve nézte a jelenetet, most megköszörülte torkát, és kikászálódott az asztala mögül.

– Eszembe jutott valami – mondta a hármas elé lépve. Nagy, húsos ülepével nekitámaszkodott az íróasztalnak, kezét karba fonta, úgy folytatta. – Hogy miképp dönthetnénk el ezt a dolgot nagyon gyorsan.

– Milyen gyorsan? – pattogott Kolossi cigarettát kotorva elő zsebből.

– Nagyon – biccentett a polgármester, közben ujjával nemet intett. A másik leeresztette az öngyújtót, majd elfújta a lángot.

– Van egy régi és hatásos módszer – folyatta a polgármester most már mosolyogva –, amelyet már sokszor és sokan alkalmaztak igazságtételre. Nem épp törvényes, de ha elfogadjátok döntésként, szerintem nem is kell törvény elé vinni a dolgot, mert az néha kifacsarja az életet és az igazságot.

Bóló helyeslően felmordult, Kolossi pedig legyintetett.

– Tőlem mehet, csak végezzünk már – szűrte foga közt a szót.

A polgármester Csipára nézett. A fiú mocskos tornacipője orrát bámulta, de a beálló csöndre felriadt. Mikor a másik húsos arcába pillantott, a polgármester kacsintott egyet. Csipa azt gondolhatta, rosszul lát, mert zavartan elkapta tekintetét.

– Jól van, döntse el a polgármester úr – mondta aztán halkan a gyerek.

– Nem én fogom – mosolyodott el az, majd átnyomakodva köztük, fürgén megindult kifelé a szobából.

– Hanem ki? – hallotta maga mögött Bóló értetlen hangját.

– A kutya.

A szó ott visszhangzott mindhármójukban, míg leértek a hátsó udvarra. A polgármester a betonkeverőhöz sietett, és elégedetten kikapcsolta.

– Cigiszünet – vetette oda az értetlenül közeledő munkásoknak. – Vagy menjenek, igyanak valamit a vegyesboltban…

A két férfi morgott valamit, majd behúzódtak az árnyékba. Fent, az épületben kinyílt egy ablak, és a titkárnő dugta ki fejecskéjét rajta. A polgármester barátságosan intett neki, közben ajkaival artikulálva félhangosan felszólt: – Kávét.

Azok hárman, illetve négyen ott toporogtak a garázs előtti placcon. Jó nyolc méteres sugarú megtört kör volt, homokkal, sóderrel felhintve. A polgármester előbb Csipát állította az udvar felőli végébe, majd Kolossihoz sétált, és mutatta neki, hogy a fiútól a lehető legtávolabbi, átellenső pontra menjen.

– Meleg van, nem lehetne árnyékba? – morogta a férfi.

– Mindjárt végzünk – biztatta őt a polgármester.

– Itt már rágyújthatok? – kérdezte Kolossi gúnyosan.

A másik közben Bólóhoz caplatott, és a két férfi közti egyenes középpontjára húzta a kutyával együtt.

– Inkább ne. A saját érdekedben – vetette oda a fényben hunyorgó Kolossinak. Aztán hátrált pár lépést, míg bele nem ütközött a kerítésbe. – Nagyon jó lesz! – jelentette ki végignézve művén. A kutya a fülét vakarta Bóló lábánál, majd farára ülve lihegve hol Kolossira, hol Csipára figyelt összeráncolt homlokú fejével.

– És most? – kérdezte Bóló.

– Ti aztán nem vagytok színházbajáró csapat, mi? – vigyorgott a polgármester, majd köhögve nevetett is egy rövidet, végül megköszörülte torkát, és kieresztve zengő, mély hangját, így szólt hozzájuk: – A jelemre Bóló elengedi a dögöt.

Bóló szemét árnyékolva bámulta őt, hóna alatt diadalmasan terjedt egy izzadtságfolt.

– Ti pedig elkezditek magatokhoz hívni. Akihez előbb odamegy, azé a kutya – pillanatnyi szünetet tartott, diadalmasan megnézve magának mind a kettőt. – Ennyi az egész.

Kolossi kigombolta lila selyemingje felső gombját, majd leguggolt, és két kezét a földre támasztva válaszolt: – Kezdhetjük is.

A polgármester a fiúra nézett, aki lassan megcsóválta fejét. – Ez nem ilyen kutya – mondta a gyerek. – Nem az a barátkozós fajta. Ez nem jó ötlet.

– Tetszik vagy nem, ez van – vetette oda neki a polgármester, majd kiegészítette. – A kutya azt fogja csinálni, amit kell.

Csipa erre felkapta fejét, megnézte magának a guggoló Kolossit, majd a polgármestert, majd Bólót, végül az állatot, és aztán bólogatni kezdett, vagy inkább csak fejét ingatta. Majdnem mosolygott is hozzá, először a nap folyamán.

– Akkor kezdjük – kiáltotta a polgármester, és felemelte kezét. Bóló összerezdült, és lehajolt a póráz csatjához. Kolossi kissé előredöntötte felsőtestét, majdnem ráhasalva az udvar porára. Csipa meg hátrébb lépett egy óvatosat, és úgy maradt, állva, laza, hanyag tartásban.

– Kész? – kérdezte a polgármester mindenkitől.

– Gyerünk már – biztatta őt magabiztosan Kolossi, egyre csak a kutyát fikszírozva.

Sütött a nap, a munkások elnyomták cigarettájukat, Marika pedig ismét megjelent az ablakkeretben. Észrevéve a feszült pillanatot, szoborrá merevedett aggodalmas alakja, ahogy pár másodpercre minden mozdulatlanná dermedt az udvaron és a faluban. Nem ugattak az éhes kutyák, nem rozsdásodott a kerítés, nem bámulta a tévét a kamasz, nem nőtt a gyom az árokban, nem nyikorgott tovább a postás biciklije, nem rohadt a rég ültetett, metszetlen gyümölcsös gyökere, nem mállott tovább a vályog, nem döngtek a legyek, nem fogyott több hamis bor a kocsmában, nem sírt a csecsemő a cigánysoron, nem fájt a tanár gyomra a szünetben, nem számolta a nyugdíját a vénasszony a konyha tiktakoló sötétjében, nem ücsörgött udvarában tehetetlenül a férfi, nem ment ki az útkereszteződéshez a lány abban a rövid szoknyában, nem varrt szakadt gyerekruhát az asszony a limlomos ámbiton.

A polgármester elképzelte, hogy ez az igazság megfogható, reális és utolsó pillanata. Amikor végre arra és úgy használja tisztségét, ahogy kell. Feltartotta csillogó képét a fénybe, majd lehunyta szemét, és leengedte a karját.

Ebben a pillanatban Bóló kikapcsolta a pórázt, mire Kolossi éleset kiáltott: – Gyere apuhoz!

A kutya felkapta fejét a hangra, észlelte a földre feszülő alakot, és hatalmas lendülettel nekirontott. Úgy szökellt, mint egy kenguru, és mire Kolossi eszmélt, már rajta is volt. A férfi maga elé tartotta a kezét, avagy inkább előre nyújtotta, mint aki ölbe akarja kapni az állatot. Az arcán azonban a győzedelmes vigyor meglepett grimaszba fordult, mikor a kutya a tenyerébe mart. Aztán besiklott karjai közé, és nekiesett az arcának.

Kolossi először ellökte magától, aztán épp csak annyit tudott sikoltani, hogy – Szedjétek le! – mikor már a földön is volt, és pókmászásban hátrálva menekült. A kutya ott kapaszkodott mellkasán, és áldozata hiába ütötte vicsorgó fejét, végül csak elérték őt a gyöngyházfényű, apró fogak.

Kolossi felüvöltött, bal orcájából vér serkent a harapás nyomán.

Ekkor eszméltek a többiek. Bóló sután a harcolók felé lépett, a munkások hátráltak, egyikőjük feldöntött egy fémvödröt. A csörrenésre mind odakapták fejüket, még a vérmaszatos pofájú kutya is.

– Bocsánat – motyogta a férfi kábán. A polgármester kapcsolt legelőbb, a betonkeverő előtti szerszámokhoz sietett, és felragadott egy lapátot.

Ekkor már Kolossi is állt, a kutya pedig lába szárát támadta. A férfi feléje rúgott, de elvétette, az állat jobbról körétekeredett, és lábikrájába mart. Kolossi felsikoltott. Bóló a kutya mögé lépett, megfogta a farát, mire egy vicsorgó száj lendült felé. A körzeti megbízott azonnal hátraugrott.

A kutya nem törődött tovább vele, visszaperdült áldozata felé. Kolossi már egészen a falig szorult, összegörnyedve, ágyékát védve leste az erejét gyűjtő támadót, amelyen minden izom megfeszült, és mint az acélrugó, összetömörült egy ugráshoz készülő csomóvá – mikor lezúdult rá a lapát, és elsöpörte.

Az állat fél métert repült, de azonnal talpra perdült, és indult is új ellenfelére. Azonban a polgármester sem tétovázott – újból lesújtott, pont a lapos fejre. A kongó ütésre a kutya megszédülve hátrált, mire a következő lapátsuhintás bordáit érte. Ekkor már felvinnyogott, és farkát behúzva, lehasalva méregette az elé tornyosuló férfit.

– Megnyugodtál végre? – lihegte a polgármester. Kolossi elbicegett mögötte, hátulról pedig megszólalt Csipa. – Ne üsse már!

A polgármester nem vette le szemét a fenevadról, úgy válaszolt: – Pedig megérdemelné. Ilyen szörnyeteget még nem láttam.

– Az erőből nem ért, csak a szép szóból – közeledett a fiú, majd nagyot kiáltott.

A polgármester felpillantva már csak a csákány lendülő élét láthatta. Kolossi a kutya háta mögül támadt, így az állatnak esélye se volt kitérni. A szerszám éle a gerince mellett szögezte a földre. Egy pillanatig csönd ült köréjük majd az eb felvonyított, és tekerni kezdte magát a vas körül, vért sajtolva a homokba. Kolossi leköpte, és hátrébb lépett. – A kurva anyád – sziszegte zsebkendőt tapasztva lábikrájára. Arcán pár centis seb piroslott, vér csöpögött belőle a földre.

Csipa akkor ért a kutyához, mikor az épp belefáradt a fájdalomba. Leroskadt a mozdulatlanná merevedő test mellé. Az állat üveges szemmel bámult rá, zihálva lélegzett, majd kettőt rándult, és kimúlt.

Kolossi megtapogatta szájsebét, aztán ismét kiköpött, véreset. Végignézett a tetem fölött álló polgármesteren, a földön guggoló Csipán, és a lassan közelebb lépő Bólón.

– Na jó – motyogta, és megindult. A két munkás kitért útjából.

– Fent, az irodában van kötszer – szólt utána a polgármester, de a férfi vissza se nézve, sántikálva otthagyta őket. Pár pillanat múlva dühösen felbőgött a Pajero motorja.

– Ez most mire volt jó? – nézett fel Csipa a polgármesterre. Az hátranyújtotta a lapátot az egyik munkásnak, megtörölte gyöngyöző homlokát, majd felnézett a napra. Csöndben odaszólt a gyereknek: – Vidd innen a dögöt – majd visszament az épületbe.

A titkárnő épp bekapcsolta kávéfőzőt, mikor lihegve felért az előtérbe.

– Mi történt? – kérdezte az asszony kezét törölgetve egy élre vasalt ruhával.

A polgármester benyitott az irodájába, és egy pillanatra megállt a küszöbön. Tekintete átsuhant az ismerős dolgokon, hogy aztán az íróasztalon állapodjon meg.

– Igazságot tettünk – szólt hátra jó hangosan és elégedetten, mert tudta, most megérdemel egy kupicányit a pálinkából.

 vége

Szólj hozzá!
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr42561096

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazi east-western 2011.01.13. 11:24:51

Ahogy most elképzelem, a Feri olyan rendíthetetlenül állt volna a felvágottas pult előtt, mint Gojko Mitic az Osceolában. Legalább úgy, vagy talán még vagányabban, mert tőle még az is ki telt volna, hogy lefőzze a Gojkot. Azt a Gojkot, akiről egyébként...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror
süti beállítások módosítása