Mindig kedveltem az áltörténelmi, historizáló elbeszéléseket. Voltakép az egész történelmi múlt olyan, mint egy csodás novellaalapanyag, melynek tényeit szabadon variálhatjuk, kényünk kedvünk szerint felhasználva saját fikciós világunk építéséhez.

Az ihlető hely egy szálló volt, mely a tiszacsegei Vay kastélyban működik, meglehetősen szeszélyes színvonalon. Egy különös, zavaros nyárvégi éjszakát töltve a majdnem üres épületben, megéreztem azt, micsoda erő és lehetőség rejlik az ilyen ősöreg helyekben. Adott lelkiállapotban félelemként is átélhető e tapasztalat. Persze az egészet elhoztam onnan, a Hortobágyról, mert én inkább az Ipoly melletti tájban tudom elképzelni ezt a történetet, ott, ahol Észak hatása igazán belemar az emberbe. 

Egy átok leírása

Az egyik leginkább elfeledett magyarországi átok története egy helyhez, a nógrádszebenyi Radovyn kastélyhoz kapcsolódik. A szlovák határhoz közel található, késő barokk stílusú épület alacsony dombon áll, kőrisfákkal körülvéve, mögötte temető, előtte a falu szétágazó utcarendszere. A kastély Cresola tervei alapján 1681-ben nyerte el végleges formáját. Egyetlen, magasba törő négyzetes tömbje három emeletet és egy kiterjedt pincerendszert rejt. Az alapok rendhagyó módon pentagramma formát adnak, ebből felnyúlva tömbösül a szabályos, tégla alakú toronytest.

Többszáz éves fák közt, a domboldalban felfelé kanyargó kocsiút vezet a főbejárat portáljáig. Itt vaskos kövekből kirakott terecske, és egy díszkút romjai fogadják a látogatót. A környező fák lombjai felett e magaslatról is ellátni néha tiszta időben Gyarmatig, ha hátramegyünk, a hajdani őskert maradványaihoz, a besztercebányai hegyek sötét tömege sejlik fel a látóhatáron. Körben, az épület lábánál csipke és szeder burjánzik, áthatolhatatlan védművet képezve.

A főbejáratot nagy, ormótlan fakapu alkotja. Ezen átjutva egy földszinti fogadóhelyiségbe jutunk, melynek északnyugati végéből csigalépcső vezet a felsőbb szintekre.

Az épület egészen 1945-ig a Radovyn család tulajdonában volt. A család sorsával szorosan összefonódik a kastélyt sújtó átok története. A Radovynok egészen Nagy Lajosig vezetik vissza családfájukat, tőle kapták nemesi címüket is. Birtokrendszerük felső-magyarországra terjedt ki, így főképp a török hódoltság idején erősödött meg pozíciójuk a bécsi udvarnál. 1686 után azonban megkezdődött a család pénzügyi, morális hanyatlása. Komárom környéki falvaikat elárverezték, a kovácsosi (mai nevén krosvicei) kastélyukat pedig perben vesztették el. Ezen eseményekben nagy szerepet játszott Radovyn Kazimir (1659–1705), az akkori családfő, az állítólagos ősbűn elkövetőjének kártya iránti szenvedélye. Kazimir tékozló életmódja a 18. század elejére teljes válságba sodorta az egyébként nem túl népes famíliát. Hitelezői elől 1701-ben a nógrádszebenyi kastélyba, az utolsó megmaradt nagyobb nemesi birtokára húzódott vissza, ahol elszigetelt életet élt egészen rémísztő és különös haláláig.

A legendák szerint az átok, mely a pusztulását okozta, és kihatott a későbbi nemzedékek tragikus sorsára, ugyancsak a kártyához kötődött.

1703 hideg februárjának egy reggelén a Besztercebányára vezető út Kövesdhez közel eső egyik erdős részén holtan találták Hámossy Ferencet. Hámossy a besztercei nemesség vezető köréhez tartozott, birtokai a várostól északra feküdtek. Lova földhöz fagyott testétől nem messzire ácsorgott, riadtan meredve az esethez érkező kövesdi bíróra. A tetem olyannyira egybeforrt a jéghideg földdel, hogy a bíró és a később megjelenő besztercei hatóságok nem tudták megmozdítani. Csak amikor Kövesdről sikerült meleg vizet szerezni, akkor lehetett a testet megfordítani. Azonnal észrevették a mellkason lévő szúrásnyomokat.

Bár a gyilkosság körülményei útmenti rablótámadásra utaltak, és a hatóság úgy is kezelte az ügyet, azonnal megindult a pletyka. Hámossy ugyanis ahhoz a szűk körhöz tartozott, mely alkalmi kártyapartnerként bejáratos volt a Radovyn kastélyba. E négy-öt nemes becsületbeli ügynek tekintette, hogy a haláleset után ne nyilatkozzon a játszmák eredményeiről, de Hámossy felesége mindenkinek elhíresztelte, hogy Radovyn Kazimir mérhetetlenül sok pénzzel tartozott urának. Szegény Katalin asszony, talán beleőrült az özvegységbe, főképp amiatt, hogy azon az éjjelen, mikor urát elvesztette, elfolyt magzatvize, és egy gyönyörű, egészséges, ám árva kisfiúnak adott életet.

A gyilkossági ügyében meginduló hivatalos nyomozás egyébiránt gyorsan eredményre vezetett – hat nappal később a besztercebányai Kruzsó kocsmában egy részeg Hámossy nyakláncával óhajtotta rendezni tartozását. A csavargót azonnal lefogták, mikor a kíváncsi kocsmáros kifeszítette a lánc medalionját, és abban a szép, fekete fürtű Katalin festett képét pillantotta meg. A szerencsétlen iszákos hiába tiltakozott, hogy ő csak arra járt azon a végzetes reggelen, és kifosztotta a hullát – harmadnapra fellógatták a besztercei vár előtt. A testet sokáig kint hagyták, ám a polgárok közt újabb szóbeszédet indított el, hogy a madarak nem bántották – az ég ártatlannak nyilvánította a néhait.

Talán ez a tény őrjíthette meg aztán Katalin asszonyt annyira, hogy két hét múlva egy hajnalon meztelenül, csupán hosszú hajába burkolózva indult neki a város utcáinak, vércsehangon átkozva Kazimirt, aki legyilkolta férjét, mikor az a kátyaadósságát behajtani ment hozzá. Azt kívánta a Radovynokra, hogy a kastély falai közt pusztuljon minden apa a nemzetségben, azon a napon, mikor fiuk születik, úgy, ahogy az ő Ference halt szomorú halált, anélkül, hogy megpillanthatta volna gyermekét.

Az özvegy kiáltozására felriadt polgárok többsége elképzelhetőnek tartotta a hirtelen haragú adósra szórt vádakat. Számukra nyilvánvaló volt, hogy egy kastélybeli vizsgálat mindent igazolhatna – hisz a néphit szerint a kiontott vért nem lehet eltünteni. Ám a hatóságok nem törődtek az anya őrületével, legfeljebb addig, míg a porkolábok hazavonszolták. Családja állandó felügyelete alatt, leszíjazva élt még két hónapig, majd visszaadta zavart lelkét teremtőjének.  

A bolond asszony átka eljutott Radovyn fülébe is, és talán most először adott hálát az Úrnak, hogy eddig csak leányai születtek. Ám 1704 augusztusában felesége, Lujza ismét állapotos lett. A úr nem éppen apához méltón fogadta e hírt. Mivel a kártyapartnerek a gyilkosság után elmaradtak tőle, rászokott, hogy naphosszat a harmadik emeletre húzódva tanulmányozza apja könyvtárának érdekesebb darabjait.  A viselősség hónapjai alatt szinte már ki sem tette lábát a könyvtárszobából. A falusiak láthatták néha, ahogy az ablakban állva meredten lesi a határ varjait, röptükből próbálva kiolvasni a jövőt, melynek utolsó pillanata egy májusi este el is érkezett hozzá.

Lujza asszony vajódásának sikoltásai azon a napon ugyanitt érték, és amikor e hangok elmaradtak, hogy átadják helyüket egy fiú erős, csikorgó sírásának, fentről, a harmadikról szörnyű üvöltés harsant.

A szolgáknak be kellett törniük a könyvtár ajtaját, hogy aztán ijedten hőköljenek hátra az eléjük táruló látványtól. Kazimir egy karosszékbe ült, ölében felhúzott kakasú pisztollyal. Haja, e dús, barna, szépen befont üstök, mind egy szálig megőszült. Arcát felismerhetetlenné tette valami gyötrő riadalom, és úgy eltorzult, hogy némelyik szolgáló elkapta róla tekintetét. Sokan közülük az elkövetkező években felriadtak éjjelente, mivel álmukban megjelent felettük a néhai ábrázata.

Az urat gyorsan és szűk körben temették. Lujza asszony soha nem talált új férjet magának, minden idejét és energiáját gyermeke, István nevelésének szentelte.

István messzi földről, Salzburg mellől választott asszonyt magának. 1728-ban házasodott össze von Schratt grófkisasszonnyal. A fiatal pár Salzburg mellett telepedett le. Ám a sors visszavonzotta Radovynt Nógrádszebenybe. Felesége már állapotos lehetett, mikor hírt kaptak, hogy Lujza asszony beteg, a plébános levele szerint aligha halálán van. István váltott lovakon érkezett haza, ám a kocsifordulón, az udvar esőáztatta kövén az állat megcsúszott, és a fiatalember leesve róla lábát törte. Ágyhoz kötve, haldokló anyjának szobája mellett várta a gyógyulást. Lujza asszony egy csöndes márciusi alkonyon örökre elszenderedett, rá két hétre von Schratt grófnő egészséges gyermeknek adott életet a távoli Salzburgban. Istvánt ugyanezen nap reggelén holtan találták ágyában. Haja ősz volt, arca eltorzult a félelemtől.

Itt – mérvadó források híján – két nemzedék kimarad a történetből. Ám a családi emlékezet nem volt ilyen foghíjas – a következő áldozat, Kálmán nem feledte az átkot, mivel felesége terhességének ötödik hónapjában magára hagyva asszonyát elmenekült a kastélyból, és meg sem állt a lengyel határig, hol barátjának, Kővéss bárónak állt vendégszerető kúriája.

Ám Kálmán nem számolt az 1805-ös év pusztító kolerajárványával mely három hónappal később felütötte fejét a Radovyn kastély alatti faluban is. A parasztok bokáján felüli vastaghúst húzkodja a baj – üzent a besztercebányai orvos Kálmánnak, ki mindent kockára térve hintóba ült, és visszakocsizott a vesztébe. Megérkezése után pár nappal felesége vajúdni kezdett. A hivatalos hírek szerint urát a kolera vitte el a szülést követő napokban – ám a besztercebányaiak tudni vélték, hogy már aznap, az újszülött első e világon töltött óráján meghalt, rútul és magányosan egy eldugott szobában, ahogy a többi.

Kálmán fia, Radovyn Ödön valószínűleg tanult felmenői példáiból, mivel ötvenéves koráig, 1855-ben bekövetkezett rituális haláláig nem házasodott meg. A szabadságharcot Görgey alatt egy karcolás nélkül küzdötte végig, hogy aztán visszatérve a kastélyba, a botanikának szentelje napjait. Az épület mögötti kert kiépítése is az ő nevéhez fűződik, a kocsifeljáró rózsalugasa messze földön híressé vált. Talán nem véletlen, hogy egy nagy csokorral a kezében érte a hirtelen halál egy nyárvégi délutánon. A plébános bejegyzése szerint ugyanezen az estén egy falubeli, megesett parasztlány egészséges gyermeknek adott életet.

A szinte kiskorú anya pár nap múlva gyermekágyban pusztult el, így pusztán jótékonyágnak tűnt, hogy Ödön anyja, az akkor hetvenöt éves Irma asszony magához vette az árvát. Később, hosszú élete végén kijárta, hogy a fiú megkapja a Radovyn nevet, és a család oldalági örököseinek is befogta száját némi birtokosztással.

A gyermek férfivá serdülését már nem érhette meg, ám halálos ágyán a tanúk elbeszélése szerint megeskette Aladárt, hogy ha megnősül, messze elkerüli a Radovyn kastélyt.

Radovyn Aladár harmincévesen vette el Lórántffy Annát, a besztercebányai bíró lányát. Az esküvőt a városban tartották, az ifjú pár is ott telepedett le a Tímár utca 12. alatti polgári házban. Az ifjú férj nagyanyja intelme ellenére felügyeleti jelleggel hetente visszajárt a kastélyhoz, de az épületbe nem lépett be egészen a tűzvészig, mely egy kósza villám nyomán ütött ki a harmadik emeleti könyvtárszobában 1888 őszén. Aladár a hírre a lángoló épülethez vágtatott, és segédkezett az oltásban. Mikor a tető egy része beomlott, halk sikoltást hallottak a vizesvödröket hordó szolgák – kiderült, a számadó kislánya odabent rekedt. Az úr ekkor gondolkodás nélkül belépett a tiltott helyre, és eltűnt a lépcsőről legomolygó füstben. Nem tudhatta, hogy héthónapos felesége otthon az izgalom hatásra ekkor már elfolyatta magzatvizét, sőt a fájások oly hirtelen és intenzíven törtek rá, hogy mikorra ő rátalált a kislányra a harmadik emeleti kis tárolóhelyiségben, fia is megtalálta az e világra vezető utat. Aladár és a gyermek elszenesedett, összekapaszkodott testére csak a tűz eloltása után, a hajnali szürkületben találtak rá.

Fia, Emil életéről vajmi keveset tudunk. Ausztriában nősült, és sokáig ott is élt, majd feleségét elhagyva hazaköltözött. Az asszony békülési szándékkal több ízben meglátogatta. Utolsó alkalommal a szebenyi bíró szerint már kéz a kézben járták a kastély mögötti kertet, ám a nő hamarosan mégis elutazott, hogy soha többé ne bukkanjon fel magyar földön. Emil kilenc hónap múlva bekövetkező halálának körülményeiről egy szűkszavú rendőrségi lejegyzésen kívül nem sok tudósítás maradt. A csász. és kir. nyomozóhatóság által 1915-ben lefolytatott vizsgálata szerint Radovyn Emil életét nem idegen kéz oltotta ki. Annyi biztos, hogy a feltételezett halál napján egy neustadti kórházban április 6-án megszületett Radovyn Árpád.

A család e sarja csak 1940-ben tért vissza Magyarországra. A kastélyt addig kitűnő felügyelője, Magdaházy Kolozs irányította. Árpád németországi és ausztriai tartózkodása után főképp kíváncsiságból jött haza az ősi birtokra. Ám hamarosan már a szerelem láncolta e falakhoz. Gyarmaton megismerkedett ugyanis egy bizonyos Mauks Melindával, Mikszáth hőn szeretett feleségének távoli rokonával, és a háború előestéjén egybe is keltek. Radovyn nemcsak a polgári származású feleség okán szakított a hagyománnyal, hanem németellenes politizálása miatt is. A Horthy-féle kiugrási kísérlet másnapján emiatt a Gestapo egy külön osztagot küldött letartóztatására. 1944 novemberében a pesti gyűjtőfogházból munkaszolgálatra vitték. Sorstársai visszaemlékezései szerint decemberben megszökött három társával. Budapestet messze elkerülve tért vissza Nógrádszebenybe, és éjnek évadján lopódzott be a kastélyba. Ott élhetett magányosan, a sötét, hideg szobákban várva a szebb jövőt. Fosztogató orosz katonák találták meg feketére aszott testét. Nem tudhatták, hogy pár héttel korábbi halála egybeesett apám születésével. Egy pesti óvóhelyen, a rokonoknál bujkáló anyámon ugyanis a farfekvéses baba és az anya egészsége miatt január elején rögtönzött császármetszést volt kénytelen végrehajtani egy házbéli orvos. A szörnyű körülmények okán a seb elfertőződött, így Radovyn Mihály is árván és – a 45 utáni események okán – immár nincstelenül nőtt fel. Orvosnak tanult, majd praktizálni visszaköltözött az egykori családi birtok közelébe – Szécsénybe. Mindenórás felesége mellől hívták el egy fagyos téli éjszakán a kastélyba.

A kastélyt az államosítás után munkásszállóvá alakították át ingázó bányászok részére. Egyikőjük aznap éjjel megcsúszott a kopott kőlépcsőn, és össze-vissza verte fejét. A tanúk szerint apám épp hogy ellátta a sebet, kiment a folyosóra, majd egy hangos sikoly kíséretében ugyanúgy járt, mint betege. Élettelen teste csak a lépcső alján állapodott meg. Halálának dátumán ünneplem születésnapom.

A boncolási jegyzőkönyv szerint éjfekete haja ősz lett holtában, arca félelemtől volt torz. Zárt koporsóban temették, melyet a fényképeken a gyászolók inkább riadtan, mintsem fájdalomtól sújtottan állnak körül.

És most itt vagyok én, a fia, Radovyn Béla, bányamérnök és robbantási szakember, a család utolsó sarja. Az elfeledett átok históriájára egy amatőr történész, Falus János hívta fel a figyelmem hosszú, vészjósló levelében, melyet még múlt télen kaptam tőle. Akkor postázta, mikor Anna a hatodik hónapban járt. Falus a szécsényi utcákon láthatta, hogy gömbölyödik feleségem hasa, és pusztán jóindulatból úgy gondolta, időben figyelmeztet, hátha fiú készülődik odabenn.

Először őrültségnek tartottam felvetését, ám mivel jómagam is érdeklődöm a történelem és a helytörténet iránt, mintegy kíváncsiságból elmélyedtem családom múltjában. Levéltári kutatások, levelezések és távoli rokonok unalmas vizitálásai alapján sikerült összegyűjtenem a fentiek alapjául szolgáló adathalmazt.

Óvatosságból eddig még senkinek nem beszéltem a dologról. A végkövetkeztetés elvezetett a mai estéhez. Úgy döntöttem ugyanis, nem kockáztatok. Múlt pénteken sikerült valamennyi ANDO robbanóanyagot kicsempésznem a tarnóci bányaművek raktárából. Ma délelőtt, miután a márciusi napfénybe sétáltunk egyet feleségemmel, az itt olvasható végső formába öntöttem az átok történetét, hogy tettem, ha elbukom, érhető legyen, és ne az őrület számlájára írják. Ahol a tényeket elmosta a múlt, fantáziámmal pótoltam ki a hiányt.

Amennyiben balul sül el éjféli akcióm, tudatom a világgal, hogy teljes józanságban cselekszem, saját és gyermekeim, utódaim érdekében. Hiszek abban, amit Falus sejtet levele végén: mindennek az oka a kastély pentragramma alapzata, mely minduntalan magához vonzza áldozatát, hogy aztán egyfajta felerősítő, rezonáló tényezőként vegyen részt életének tragikus végkifejletében. Katalin asszony átka annak idején megnyitotta ezt a bűvös rajzolatot, amelyen át az adott pillanatban valami szörnyű tör be világunkba, hogy a boldog apát, illetve annak lelkét elragadja, talán egyenesen a pokolra. Ennek az erőnek a látványa önmagában halálra rémítette szegény felmenőimet, úgy, hogy hajuk a pillanat töredéke alatt megőszült, szívük megállt dobogni, arcuk örök ijedelembe merevedett.

Egyetlen kiút ebből a determinált végből az, ha a pentagrammát magát romboljuk le. Mivel 78-ban az épületet életveszélyessé nyilvánították, és senki nem lakik benne, pár hete – közeledvén a kilencedik hónap végéhez – eldöntöttem, hogy felrobbantom a romot.

Az ég legyen velem ma éjjel.”

A négy számozott, kézzel írt lap alapján a rendőrség feltételezi, hogy a február 9-ei robbanás ismeretlen áldozata Radovyn Béla, szécsényi bányamester. Radovyn ugyanezen a napon tűnt el otthonról, miközben felsége a gyarmati kórházban életet adott fiúgyermeküknek.   

vége