Annak idején ezt egy sci-fi kisregénypályázatra írtam. Sajnos, már nem emlékszem hova, csak arra, hogy a megadott min. mennyiség egész terjedelmes volt. Ki kellett dolgozni egy komplex univerzum alapjait, életet lehelni egy egyedi világba. Azt a nem túl eredeti ötletet találtam ki, hogy a jövő Galaktikus Államában a tömegek élesen elvállnak az őket kormányzó felső kaszttól. Utóbbiak, a szuperértelmes Gazdák irányítanak mindent, míg mindneki más vagy egyszerűen csak élvezi az életet, vagy hivatalnoknak áll a Gazdák szogálatába. Az emberiség nagy része sajnos így eltompul, és ha hülyének talán nem is nevezhető, de lassúvá, nehézkessé, butácskává válik. A hadsereg és hősünk, Dan Instrument legfőbb problémáját a rendszert elutasító Takarítók jelentik. Ezek a peremvidéki szakadárok folyamatosan támadják a rendszer világait. Dan a történet elején megörökli egy csatahajó, a Dorian parancsnoki székét. Sajnos már az első útja során csapdába ejtik, és elkobozzák hajóját a Takarítók. Az akció közben aztán Dan szörnyű felfdezést tesz a rendszer működését illetően...Itt most csak az első pár oldalt csatoltam, később felrakom valahova az egész doksit, mert igazság szerint fogalmam sincs, hogy lehet letöltést beilleszteni ebbe a blogba...

Játék Enervián

Dan Instrument a napi vadászatot nézte, mikor faliképernyője sarkában megjelent főnökének, a parancsnoknak az arca. Dan kinagyította, s akaratlanul is megemelkedett a díványon.

- Igen, uram? - A kis öreg hamiskásan hunyorgott, majd megfenyegette őt ujjával:

- Maga nagy mázlista, Dan, jó kapcsolatai lehetnek a Gazdáknál!

Dan értetlenül bámult rá, s veszettül pörgette magában, mire utalhat a másik. A csatahajó csak holnap indul járőrözni, a creditjeit két éve nem emelték. Földi felesége - aki csatlakozott a naphívőkhöz - ki tudja, mióta nem adott életjelt magáról.

Most is épp egyedül nézte a vadászat gyilkosságát egy moraliai űrkikötő szállodai szobájában.

Az öreg unta meg, jóindulatúan folytatta: - Ne törje magát, megmagyarázom. Engem áthelyeztek a…kereskedői részleghez. Kapok egy nagy vontatót, így holnaptól maga a hajó kapitánya.

Dan akaratlanul is felállt, s döbbenetében tisztelgésre lendült a keze. Hirtelen nem tudta, mit érezzen: büszkeséget, félelmet, elszántságot vagy bizakodást. A hajó, ahol eddig másodkapitányként szolgált, egy Zulu osztályú csatajármű volt, mélyűri bevetésekre átalakítva. Ismerve a hiearchiát, s a Flottát irányító Gazdák óvatosságát - hatvanéves kora előtt nem remélhette, hogy egy ilyennek lesz a kapitánya.

- Jól van fiam, én is így fogadtam annak idején…igaz, akkor idősebb voltam, mint maga – tette hozzá az öreg elgondolkodva - Mindenestre sok sikert kívánok. Reggel, az eligazításon hivatalosan is bejelentem.

- Köszönöm, uram! - nyögte ki Dan leülve, de a másik csak legyintett, oldalt nézett, egy másik képernyőjére. - Jó, jó, jó majd holnap.  Aztán egy pillanatra visszasiklott a szeme a fiatalemberre, s tekintetében a gunyorosságon túl valami más is megjelent, amitől Dan, ha lehet, még jobban megijedt. A részvét volt az.

 - Mindjárt elkapják, most kilépek - mondta az öreg sietve, azzal Dan képernyője is visszaváltott a Sirokkóra, ahol épp ráfókuszáltak a napi vadászat áldozatára. Az információs csík szerint egy szemétégető kisiparos volt, a tömeg már körülvette házát. Dan csak fél szemmel nézte, ahogy a férfi hosszú rúddal döfködi az ablakon át rohamozó támadókat;  gondolatai elkalandoztak, hol a kapitány furcsa viselkedése, hol az új beosztása járt fejében.

Felállt, töltött magának egy italt, gyorsan felhajtotta.

Egy benzines palack robbant a szemétégető házának tetején. Dan remélte, hagyott magának valami vészkijáratot. A legrosszabb vadászatok végén mindig rejtve, takarásban halt meg az áldozat.

Eszébe jutott, talán az öregnek lett elege a folyamatos járőrözésből. Az utóbbi időben a Takarítók egyre több belső naprendszert támadtak, s az állandó életveszély kikezdhette egy ilyen idős parancsnok idegeit. Mégis furcsa volt, hogy az irányító Gazdák pont őt szemelték ki a feladatra.

A sirokkói szemétégető végre elszánta magát a halálra. Feltépte égő házának ajtaját, s a tömegbe hajította dárdáját. Másik kezében valami késfélét tartott. A következő pillanatban egy házilag eszkábált nyílvessző akadt meg torkában.

- Ez az! - Kapcsoltak a stúdióba, hol Ben Organzia ujjongott átizzadt ingjében: - Ritka szép vadászat volt! Pontosan - egy kijelzőre pislogott a vevőkamera alatt - egy óra negyven percig húzta a bejelentés után. Ismétlem, egy óra negyven perc, remélem sokan nyertek ezzel a tippel galaxis-szerte!

Dan kedvetlenül elkapcsolt. Fél órát adott a szemetesnek, igaz, most nem fogadott.

Gyerekkora óta a legnézettebb játék volt a vadászat péntek esténként. Az élőben és főműsoridőben leadott vágatlan adásban egy véletlenszerűen kiválasztott plebspolgár meggyilkolása volt a cél. A kijelölt áldozatot bárki megölhette, aki elég közel tartózkodott hozzá - s vállalata a konfrontációt.

Persze a nézettségi indexek hitelessége ellen szólt, hogy a rendszerek lakosainak elemi érdeke fűződött ahhoz, hogy legalább a sorsolást megvárják, amit hosszú és szörnyen látványos showműsor vezetett fel. A szerencsés gyilkos eszméletlen vagyont nyert, nem beszélve arról, aki a hivatalos avagy a nem hivatalos fogadásokon helyesen tippelt a halál időpontjára, a végzetes fegyverre, esetleg a sérülés jellegére.

Dan most kikapcsolta a készüléket, s ismét felmerült benne valami bizonytalan rosszérzés, a tudatlanságból fakadó előérzet.

A Gazdák, az ismert naprendszerek technikai és adminisztratív vezetői soha nem cselekedtek logikus okok nélkül. Körültekintő, Dan számára elképzelhetetlenül intelligens szakemberek voltak, akik csak a munkájuknak éltek. Már csak a puszta létük is kizárta a tévedés lehetőségét. Most mégis egy igen fiatal, a vezetésben kevésbé jártas másodkapitányra bízták a flotta egyik hajóját, azt, mely a lázadó Takarítók nyomait kereste a végeken.

Itt valami nem stimmelt.

Kiegyenlítette a nyomást a színezett panorámaablakon, mire elétűnt az űrkikötő csillogó éjszakai képe.

Az ágyúk, radarok, jelzőoszlopok fénylő rengetegében a tucatnyi hajó közt ott pihent az övék, az övé. Az öreg Doriannak hívta, a Földön tanuló lánya választott neve után. Nagy volt, szürke és ijesztő. Dárdahegyre emlékeztetett, melynek alján pörsenésekként terpeszkedtek az antigravitációs hajtómű hőleadó nyílásai. Dan képes lett volna elnézni reggelig, de másnap jó formában akart a parancsnok elé állni - ezért kisvártatva nyugovóra tért.

Reggel a kapitány már a fedélzeten volt, mikor felliftezett az irányítóterembe. Fiatal, egérszemű, zavart ábrázatú férfi állt mellette. Ahogy elnézte a jellegtelen arcot, Dan nagy nehezen felismerte az egykori navigációs tisztet. Néha tényleg kellemetlen volt nem Gazdának lenni.

- Flor! - nyújtotta kezét, mire a másik összerezdült.

- Igen, Flor Alamba visszatért! – harsogta az öreg, s megpaskolta a fiú vállát, aki végre fogadta a kézfogást.

- Két éve, ugye? - kérdezte Dan, aztán észbe kapott, szabad-e ilyesmiről beszélni.

- Sajnos, nem emlékszem semmire - szabadkozott a másik, s feszült csönd állt be.

Flor Alambát annak idején egy kirakodás során halálos baleste érte. Valami használt rakétahüvely zuhant le az emelőről, miközben ő ott téblábolt a raktárban. Mivel klónozási végrendelkezése volt, a Flotta készséggel legyártotta utódját - aki persze hosszú képzés után, csak most kerülhetett vissza a szolgálatba. Nem valami jó formában. Még a Hivatalnokokhoz képest is igen lassúnak tűnt.

Dan sokszor elgondolkodott azon, hogy milyen lehet Gazdának lenni. Az elbutult és lelassult fiatalembert elnézve úgy érezte magát, mint mikor a Plebs közé vegyült valamelyik bolygó városában. Magabiztos és határozott, gyors szellemnek vélte önmagát a többséghez képest, kik elragadtatott arccal vásároltak vagy szórakoztak.

- Barátunk még igen sokmindenre nem emlékszik - jegyezte meg figyelmeztetőleg az öreg.

- A hajóról mindent tudok - szabadkozott Flor, s Dan hirtelen megsajnálta. Elveszettnek tűnt a fehéren ragyogó irányítóterem sterilitásában.

- Majd mesélek - nyugtatta meg őt, s a helyéhez sietett. Egy csomó kütyü és kapcsoló, hirtelen nem is tudta, melyik mire való. Mindig ez volt, amikor hosszabb szünet után lépett a fedélzetre.

Az öreg követte, nézte, ahogy bizonytalanul babrál a pulton.

- Ideje lenne átülnie, fiam - jegyezte aztán meg szelíden a parancsnoki pult felé intve, s bár Dan már várta ezt, mégis meglepte a mondat után fellobbanó diadalérzet. - A kártyáját még az éjszaka átírták – magyarázta az öreg az állampolgárokat besoroló és credittel ellátó azonosító lapocskára célozva. A fiatalember előhúzta zubbonya felső zsebéből - s megelégedve látta, hogy a hologram bíbor színben játszik. Egyet ugrott a hivatalnoki ranglétrán.

Az öreg közben már be is kapcsolta kis kézimikrofonját, s szemét az új helyére vándorló Danról le sem véve, így szólt a hajó öttagú legénységéhez:

- Uraim és hölgyeim, a következőt kell bejelentenem.

Míg Dan elhelyezkedett a parancsnoki irányítóasztal mögött, melyen kétségbeejtően több kapcsoló és képernyő volt, mint a sajátján, az öreg a következőket harsogta: - A Flotta vezetőségének döntése nyomán a mai nappal átadom a parancsnokságot utódomnak, Dan Instrumentnek. Legyenek hű és készséges beosztottjai, s tegyenek mindent úgy, ahogy tették azt az én irányításom alatt. A Gazdák áldják magukat.

Könny csillogott a szemében, ahogy kifelé indult. Dannak túl gyors volt mindez, azt gondolta, az öreg legalább elmondja, hogy milyen jelszóval kell életre kelteni a parancsnoki konzolt. Flor kíváncsian mellé ballagott, s ő is a műszereket tanulmányozta.

- Uram! - szólt Dan az egykori parancsnoknak, aki már a liftnél járt.

Az öreg megfordult, fáradtan elmosolyodott: - Úgy néznek ki, mint két regényhős - mondta az alacsony, köpcös Flornak és a nyurga, sovány Dannak.

- Uram? - kérdezte Dan értetlenül. Az öreg legyintett: - Dorian - tette még hozzá, s megnyomta a lift nagy piros gombját. - A jelszó. A lányom és a hajó után.

Azzal beszállt a liftbe, s Flor bepötyögte a nevet a központi képernyőbe, mire az iránytóterem összes lámpája és műszere vibrálva életre kelt.

- Köszönöm - motyogta Dan már csak magának, s saját korábbi helye felé intett: - Szükségem lesz egy másodkapitányra. - Flor elértette, s készségesen beült székébe, Dan pedig sorra végigpróbálta a kommunikátor csatornáit. Emberei egymás után villantak fel, és jelentkeztek be a képernyőkön, s Dan figyelmét nem kerülte el a kíváncsi döbbenet, ami nyilván új pozíciójának szólt.

Olt Karizm a hajtómű felügyeletéért felelt. Kedélyes, víg férfi volt, könnyen szerzett barátokat, de hamar el is felejtette őket. Dant valamiért különösen kedvelte, most szélesen vigyorgott, s elismerően biccentett: - Én mindig tudtam, hogy több van magában. 

Fren Forium, aki a hajó kommunikációs tisztjeként szolgált, a vezérlőterem melletti kis, szűk helyiségben kuporogva jelentkezett. Savanyúan és gyanakodva bámulta az új parancsnokot, majd gyorsan hivatalos arcot vágott: - A híd megadta a felszállási engedélyt. Új célzónát jelöltek ki, a Traian-rendszernél.

Dan még a régiről se tudott semmit. Eddig a parancsnok intézte a tervezést.

- Ö, adja meg a koordinátákat Flornak - morogta, majd továbbkapcsolt.

A torzák felügyelője, Horl Genian egy csomó tojás előtt guggolt, de a monitor sípolására fürgén a képernyő elé sietett. Mögötte pár szürke ládákat pakolt ki vagy be.

- Minden rendben. A készletezéssel már meg is vagyunk. Két hétre való tápot kaptunk. - Nagydarab, mogorva fickó volt, illet rabszolgaállataihoz. Állítólag könnyen eljárt a keze, s gyakran végezték állati beosztottjai a zsilipben - de hivatalosan senki nem tett panaszt.

Igaz is, jutott eszébe Dannek, a torzák nem tudtak se írni, se beszélni.

Míg Enterir egy kocsmából szegődött szakácsnak a hajóra. Soha, senki nem látta főzni, de minden étkezésnél elfogadható menüt tálalt. Dan gyanakodott rá, hogy a vénlány valamiféle tiltott automatát használ, de mivel az öreg szemet hunyta a dolog felett, most ő is barátságosan intett az asszonynak.

- Nem semmi! - Vetett rá az egy kifürkészhetetlen mosolyt: - Reggel még beosztott, délelőtt már parancsolgat. Az étrend nem változik, abban biztos lehet.

- Rendben - nyögte Dan.

- És már most szólok, hogy nem jött csirke - folytatta a nő kérlelhetetlenül. - Helyette valami csöpögő és ragacsos izét pakolt be Horl. Szóltam neki, de se ő, se a drága barátai a fülük botját se mozdították…

- Jó, jó, jó! - Dan idegesen csatornát váltott.

Utolsóként a fegyvermester, Sol Ember állomáshelyét nézte meg. Az idős férfi, aki végigharcolta a robotok elleni háborút, valami apró szerkentyűvel piszmogott a helyiség sarkában. Fel se nézve, de jól hallhatóan mondta: - Gratulálok.

Dan akaratlanul is bólintott.

- Minden rendben? - kérdezte aztán észbe kapva. Ráközelített - az öreg kezében egy sokszínű kocka volt, melynek oldalai és színei folyamatosan elforogtak ujjai közt. Dannak nagyon úgy tűnt, a fegyvermester játszik. Hosszú, fehér haja belógott arcába, s kissé hangját is árnyékolta: - A fedélzeti és a kézi fegyverek teljes tűzkészültségben vannak - nyilatkozott sóhajtva az öreg.

- Ez pontosan mit jelent? - kérdezte Dan. Észrevette, hogy Flor is figyeli a beszélgetést.

- Hat Amon típusú torpedó, két tucat Fénytörő nyomkövető rakéta, három automata gránátvető, Skorpió osztályúak, s a legénységnek fejenként egy Embrió légfegyver – sorolta a kérdezett, s Dant kéjes élvezettel töltötte el, milyen kitűnő memóriájú emberek dolgoznak alatta. Tudta persze, hogy a fegyverek neveit az öreg most találta ki, mivel ez a hobbija, mégis, igen imponáló volt mindez.

- Köszönöm - mondta, azzal kikapcsolta a képernyőt. Florra nézett, az várakozóan leste hol őt, hol az előttük feszülő üvegablak sötétjét. Az űr volt odakinn, odafenn.

- Induljunk! - adta ki a parancsot Dan, s Flor készségesen begyújtotta a légköri hajtóműveket, bekapcsolta a manőverező szoftvert, majd kikormányozta a hajót a dokkból, aztán fel, fel, míg el nem érték a sötétséget.

Mikor a bolygó sápadt öregemberarccá töpörödött alattuk, Dan parancsot adott Oltnak az antigravitációs hajtóművek begyújtására. A hatalmas test finoman megrándult, ahogy a gép központi magja sorban rátalált a naprendszer tömeggel rendelkező objektumaira - a bolygókra és a napokra. Aztán nekilódultak, elindulva a Traian-rendszer külső övezete felé.