Ismét volt egy kis technikai szünet, de itt a harmadik rész.

 Lány a kádból

 3. rész

 – Szörnyű jóslatot hoztunk, szörnyű hírt, melyet jobb, ha komolyan vesztek – mondta Lou a terem közepén állva. Aztán körbefordult, megnézte a nagyon távoli liftajtót, a ládák halmait, a fegyverek csillogását a neonfényben, végül visszanézett a bőrkanapéra, és a rajta terpeszkedő napszemüveges, szakállas férfire.

– És mi ez az üzenet? – kérdezet az kissé gúnyosan.

– Hogy ma este átvesszük az üzletet Las Vegasban – válaszolt Lou csöndes, remegő hangon. Az egyik fegyveres tőle jobbra megmoccant, és egy másik, a háta mögött felhorkant. Lou oldalt nézett, a lányra, aki erre nagyon gyorsa hátranyúlt, és a farmerja és a pólója alól kihúzott valamit, majd a dívány elé dobta, a durva betonpadlóra. A kés csöröge, pengve ért földet, pördült egyet, aztán megállapodott a szakállas csillogó lakkcipőjénél.

– Ez a Késesé – mondta valaki a fegyveresek közül döbbenten és halkan. Fojtott csend állt be, csak a fejük felett dübörgő zene dumdumja adott némi jelt a felső világban zajló éjszakáról.

Végül a díványon ülő szakállas mélyet sóhajtott, lehajolt a késért, felvette, és letette maga mellé, aztán nyögve felállt, és a sarokba lévő apró kis hűtőszekrényhez ment. Kinyitotta, kivett belőle egy üveget, kihúzta dugóját, majd ivott belőle. Hosszan, nagy kortyokba nyelt a színtelen folyadékból, majd elvonta vastag, duzzadt ajakitól az palackot, és megtörölte kézfejével a száját. Lábával berúgta a hűtőajtót, és az üveggel a kezében visszasétált a díványhoz.

– Drágáim, tudják ti, miért vagytok még egyáltalán életben? – kérdezte azzal a nehézkes, selypítő kiejtésével, ami annyira jellemzi a kelet-európaiakat.

Lou csak a fejét rázta, és mintha a félelemtől még jobban összegörnyedt volna, behúzta nyakát, mint aki ütést vár. A lány meg se moccant.

– Az emberi kíváncsiság miatt – bólogatott elégedetten a szakállas, majd büfögött egyet.  – Elnézést – intett nagyvonalúan. – A hazai vodka mindig jót tesz a gyomromnak. – Elnyomott egy ásítást, majd órájára nézett. – Szóval, idejöttök, a raktáram titkos bejáratához – felfelé intett. – Senki sem tudja rajtam és az embereimen kívül, hogy a klub alatt mi van. Erre ti simán lekéredzkedtek, mondván, a Késestől hoztok üzenete. Majd itt, a saját raktáramban, köröttünk ezzel a sok finomsággal, melyet látnotok sem volna szabad – megfenyegettek. Engem. – Hangja hitetlenkedve felívelt a mondat végére, karját tehetetlenül széttárta. Lou körbenézett. A nem túl nagy helyiségben mindenféle doboz és csomag volt lazán elszórva. Oldalt, a bal sarokban egy pókerasztal zöldellt. Hátul, a lift ajtajánál pedig egy bárpult csillogott. Ahogy beleszívott a levegőbe, megsejtette, hogy a bal oldali kartondobozban fű lehet, jobbra és hátul pedig abban a műanyag ládában talán hasist rejtegetnek. Ennyi volt a raktárban, plusz az öt fegyveres, akik lazán körülvették őket meg persze a főnök, a Szerb.

– Szóval, mondjatok csak egy okot, hogy miért ne nyúzzunk meg titeket, mielőtt golyót kaptok a buta fejetekbe? – kérdezte hirtelen a főnök, a szakállas, kövér kis emberke, ki kócos haja, pirospozsgás arca illetve összegyűrődött, szűkre szabott fehér öltönye miatt úgy nézett ki, mint egy züllött festő.

– Nem lesz rá időtök – jegyezte meg hidegen a lány. Előrelépett, Lou elé, közelebb a főnökhöz, mire a fegyveresek mind megmoccantak. A szakállas hárítóan felemelte a kezét: – Hó!

– Tudni akarod, hogy mi történt a Késessel – bólintott a lány. – És tudni akarod, mi a végzeted.

– Ezt mindenki tudni szeretné – bólogatott vigyorogva a másik.

– Nos, a tiéd itt telik be, idelenn, és ma éjjel – mondta a lány csöndesen.

– Talán – vont válaszolt a férfi ugyanolyan halkan. Aztán erőt vett magán és így folytatta: – De haladjunk szép sorjában, kezdjük az elején. Mi történt a Késessel?

– Megöltem.

– És mi a végzetem?

– Meg foglak ölni téged is.

A férfi felnyúlt, levette napszemüvegét. Barna, csillogó tekintete zavartan fürkészte a lányt, arca immár komorrá vált, miközben szigorúan morogta maga elé. – Valóban? És hogyan?

A lány nem mondta el, de tudta. Látta az egészet maga előtt, akár egy filmet, végigélte minden impulzusával, kapcsolódó lehetőségével és információjával együtt.

A mellette álló férfi, akit Alannak hívtak, de a felesége kivételével mindenki csak Nagy Alnek szólította, bizonytalan volt, mivel nem olyan régen szívott valamit, talán cracket. Most azon tűnődött, hogy milyen gyorsan tud majd célra tartani és tüzelni a kezében lévő Smith and Wessonnal. Hátul, a bal lapockája viszketett, és a cipőjében az egész napos ajtónállástól bedagadó lába már nagyon idegesítette. Ő fog először hibázni. A lány előrelöki Lout, ugyanakkor lent, bokánál, egy rúgással elkaszálja az öreg amúgy is rogyadozó lábat. Lou hátraesik, mint egy zsák, talán beveri a fejét a betonba, de legalább élni fog, mert elkerüli Nagy Al lövedékeit. Azok pedig, a sietve elküldött ólomtüskék, átszállnak felette, míg átellenben, vele szemben el nem érik az Indiánt.

Az Indián egy lefűrészelt csövű vadászpuskát tartott maga elé. Az anyja igazából egy fehér nő volt, az apja pedig egy rezervátumbeli kaszinó osztója. A lány érezte, hogy a férfi retteg a kígyóktól, talán ezért, igen, azért, mert apai nagyapját halál marta egy a Sziklás-hegységben. Az Indián egyébként nem sokat törődött a világgal, olyan volt a lelke, mint egy üres gödör, amibe a környékbeliek szemetet hordanak. Harag, rosszindulat, előítéletek és mérhetetlen büszkeség töltötte fel őt, és mindez összevegyülve ott csillogott sötét, gyanakvó tekintetében. A golyó majd a mellkasán éri, hátralöki, a fegyver a kezében megemelkedik, ujjai ráfeszülnek a ravaszra. Sörétes lövedékek robbannak a mennyezet felé, hogy a másodperc töredéke múlva széttörjenek két-három neoncsövet. Az egyik forró szilánkja egyenesen Trevor nyakába hullik.

Ő a lánytól jobbra és hátrafelé állt. Egy Glock volt nála, amelyet Loura irányított. Színesbőrű volt ő is, talán ezért nem bízott meg a másik feketében. A lány érezte, hogy Trevor nem ért semmit a szituációból, mióta leérkeztek a lifttel, és ő a lift melletti asztaltól felállva, lassan elővéve fegyverét a főnökig kísérte őket – Trevort a bizonytalanság kínozza. És emiatt nem fog rálőni a földre zuhanó Loura, ehelyett talán a lányt próbálná majd eltalálni, de ő akkor már ott lesz mellette, és megüti majd torkát az ádámcsutkája alatt. A lány csuklójának éle el fogja törni Trevor légcsövét, aki percekig fog tekergődzeni és fuldokolni a padlón – míg meg nem hal.

Közvetlenül Trevor mellett, a lány hátában állt Rob, a nagydarab majd kétméteres testőr, a Szerb közvetlen árnyéka. Ő volt az, aki a jövevények elé ment, lekísérte őket ide, a föld alá. Egyik kezében egy felújított, antik Colt csillogott, a főnöktől kapta hosszú munkakapcsolatuk okán ajándékba. Robnak volt egy szörnyű félelme, most is azzal foglalkozik. A lány és Lou egyáltalán nem érdekli őt, élnek-vagy halnak, neki oly mindegy. Ha el kell ásni őket valahol – az csak pluszmunka, kellemetlenség, mert reggel később ér haza. De ő már szíve szerint most otthon lenne. Barátnője, Emily két napja hozzáköltözött, és Rob fél, hogy ráakad a titkos kis rekeszre a ruhásszekrény aljában. A szekrény egyik ajtajába nagy, embermagasságú tükör van építve, abban szokta illegetni és nézegetni magát Rob. Előtte persze kiszedi és magára húzza a titkos rekeszben lévő cuccokat: a finom, francia harisnyát, a Gucci szoknyát vagy azt az elegáns Chanel kiskosztümöt. Ha van ideje, ki is sminkeli magát, hosszú, zsíros haját kontyba a tarkójára igazítja.

Rob imádja ezt, de még jobban fél a lebukástól. A jobb lábán szárán izzadtsággyöngyöket szül egy, a lábszárára szíjazott vadásztőr bőr hüvelye. Ez a másik dolog, amire koncentrál, ezért tartja lazán a pisztolyt, nem egyenesen a lány hátába céloz vele, inkább a padló és Mike felé. A lány Trevort elhagyva a férfi jobb lábánál köt ki, felrántja nadrágját, kihúzza a kést tokjából, megfordítja, és felfelé szúr vele, erősen, míg a penge az ágyék csontjába nem ütközik. Rob heréinek és hólyagjának tartalma a kezére folyik, és ő egyetlen laza mozdulattal Mike szemébe csapja a bűzös, csípős nedvességet, miközben kihúzza a pengét az elomló testből.

Nagy Al ekkorra magához tér a döbbentből olyannyira, hogy ismét a lányra célozná – de a kés pengéje markolatig merül selyemingjének fodrai közé.   

Mike az utolsó, a lánytól jobbra és hátrafelé álló alak, az egyetlen, aki alig érez félelmet a készülődő események miatt – inkább a lányt tanulmányozza, miközben az övcsatját húzogatja. Mike egyszerűen csak tompa és nehézkes, mindig kétszer kell mindent elmondani neki. Egy emeleti szobácskában lakik, ablakába minduntalan bevillog a piramis fénye, éjszaka néha gyereksírásra ébred. Ilyenkor körbeszaglászik az egész szinten – egy csődbe ment biztonsági cég kiürített irodáiról van szó – de sehol nem talál senkit. Miután visszafekszik ágyába, arra gondol, hogy hajléktalanok, egy fiatal, felcsinált csaj és a gyereke csövezik valamelyik szellőzőjáratban. De szíve mélyén más sejt. Azt hiszi, hogy a gyerek az a baba, akit véletlenül agyonlőtt még nyolcvannégyben a mexikói határon, mikor…

Mike-nál nincs fegyver, de erre csak Nagy Al halálakor kezd ráébredni. Hátrál. Tudja, hogy a lift melletti bárpultnak támasztva ott vár rá egy Kalasnyikov. Azt is tudja, hogy a fegyver elkaszálná ezt az őrült ribancot, csak el kellene érnie odáig. Megfordul és fut. Másfél méter fog hiányozni, mikor a lány hátulról a nyakába ugrik, és egyetlen kutyaszerű mozdulattal megmarja. A legjobb helyen, mert Mike verőere a plafonra löveli majd a vért, mint egy épp feltárt olajkút. A lány hagyja lerogyni őt, leszáll róla, mint egy megfáradt paripáról lovasa. Visszanéz – szemközt vele ott szűköl a Szerb.

– Most te jössz – szól a támadó, és indulna, de ekkor a háta mögött halk szisszenéssel és kis harangszóval nyílik a lift.

Megfordul, és Őt pillantja meg, a férfit, aki megharapta, egy évszázaddal ezelőtt. Napszemüveg van rajta, és a szokásos fekete cucc. Mielőtt a lány bármit tehetne, a másik nekiugrik, és a földre viszi. Olyan lendülettel cselekszik, hogy szinte elmosódik alakja mozgás közben.

– Maradj nyugton – kéri az alatt fekvőt szelíden.

– Épp időben tértél vissza – kiabál a terem végéből a Szerb, és valamit csinál, lépdel, valamit felvesz. – Hagy mutassam be egy régi, kedves ismerősömet. Afféle Takarító, aki besegít nekünk idelenn, a sivatagban.

– Már ismerjük egymást – néz fel rá a férfi.

Lou is feltápászkodik, a fekvők felé indulna. – Ez az a kurafi, aki – kezdi, de észbe kap, és inkább lehajol Nagy Al pisztolyáért, de a Szerb hátulról lelövi a Glockkal, amit Trevor ujjai közül csavart ki.

– Ne! – kiáltja a lány, és próbálna szabadulni, emelkedne, ám fogvatartója egészen a mellkasára ül.

– Itt a vége – súgja a férfi unottan, majd hirtelen megüti az alatt lévőt úgy, hogy az egész, a mozdulatlan testek, a pince, a vér és a halál – az összes fájdalom a föld alatt sötétségbe borul.

folyt. köv.