A technika ördöge. Lemaradt az anyag vége, de most minden duma nélkül itt van:

A szekrény II.

Ami ezután következett, azt nehéz leírni, és az illendőség sem enged minden részletet közölnöm e különös aktusból. Legyen annyi elég, hogy a jó doktor ugyanolyan mód menekült meg, ahogy megszállottsága is keletkezett – a száján át. Mikor vége lett, erőtlenül terült el székében, én pedig a kötelekhez ugrottam, és kioldottam kezét.

Lőrinc ellenben szinte azonnal magához tért. Felült az asztalon, végignézett rajtunk, majd egy ugrással a padlón termett. Mielőtt bármit tehettünk volna, nekiszaladt az egyik ablaknak, és kitörve azt, kizúdult rajta. Mind odarohantunk, és láthattuk a falusiak megbolydult csoportját, kik azonnal tudták, ki került közéjük, láthattuk Lőrinc alakját, amint ide-oda csapva az emberek közé nyomul, és láthattunk egy fehér ruhás lányt, ahogy elválik e tömegtől, és menekülni kezd.

Anna volt az.

A kíváncsiság vagy a félelem hozta a térre, nem tudni, talán csak sejtette, hogy sorsát el nem kerülheti. Ám most, mikor visszatért kísértője, a természetes emberi rettegés és élnivágy úrrá lett rajta. 

Amint vőlegénye is észrevette őt, azonnal utána vetette magát. Orolay rám nézett, én pedig bólintottam. Míg a törött ablakon át kimásztunk a házból, megsebeztem magam, de csak később, mikor vége lett, akkor vettem észre a vágást.

Anna a legközelebbi házhoz rohant, utána a fiú, mi pedig a nyomukba szegődtünk. A lány nem törődött az udvarban a lába után kapó kutyával, feltépte az ajtót, és eltűnt az épületben. Lőrinc felrúgta az ebet, és tétovázás nélkül követte egykori szerelmét. Orolay a kapuban ellenőrizte fegyverét, majd bátorítólag rám nézett, és előre indult.

A lak üresnek tűnt, ám a nagyszoba asztalán valami szegényes reggeliféle párolgott.

Megtorpantunk, és amint lihegve jobban körbenéztünk, azonnal szemünk elé tűnt a nagy, ormótlan szekrény, melyet e vidéken sifonérnak hív a nép. Anna abban remélt rejtekhelyet, de a durla elől nem bújhatott el. Vastag fája rázkódott és remegett a benne zajló küzdelemtől, úgy tűnt, bármelyik pillanatban darabjaira hull.

Akaratlanul is felemeltem pisztolyom, de eszembe jutott, hogy nem töltöttem újra. Tanácstalanul társamra pillantottam, aki azonban nem tétovázott. Találomra rásütötte fegyverét a szekrényre.

Tökéletes és szerencsés lövés volt. Oldalról, fejmagasságban érte a bútort, úgy, hogy keresztben átszelte belsejét. És mivel oly közelről adták le, akadálytalanul felszakította a fát, Anna koponyáját, Lőrinc fejét, hogy a túlsó szekrényoldalban akadjon csak meg.

Ahogy kinyitottuk az ajtót, láthattuk is mindezt. A reggeli nap fényében a két fiatal test végtelen, nyugodt csókba forrt össze, csak a lyukas homlokukon és tarkójukon kiserkenő vér zavarta a kép szépségét. Anna arcán riadalom, Lőrincén elégedettség honolt, ám mindkét érzés megjelent már az áldozat és a támadó vonásaiban is, mintha összekeveredett volna mimikájuk a végső percben. A legszembetűnőbb számomra mégis az volt, hogy egyik tekintet sem vált üvegessé és halottá, mintha örök élettel kapcsolódtak volna egybe a csókban. Opálos elmúlásnak nyomát sem láttam, és mi ketten, szótlan szemlélők sejtettük, mit jelenthet ez.

Mindezek után már csak töredékesen látom az eseményeket. A lassan magához térő Szemes doktor ápolása közben megköttetett az üzlet, és a zavarodott gazdától megvettem szekrényét. Lezártam, kulcsát a nyakamban lévő láncra akasztottam, és szekérre pakolva azonnal elindítottam egy ijedt, siheder legénnyel Gyarmat felé. Anna szülei addig nem kerültek elő, a falusak pedig némán, szótlanul bámulták, ahogy elhalad sok szenvedést látott portáik előtt, de mikor a négyesünk követte pár órával később útját, már ismét üresek voltak az utcák.

Miksa uram intézkedett Pál temetéséről, és a kocsmárosnak is kiállított valamiféle váltót a károk miatt.

Szemes doktornak puha ágyat készíttettünk a kocsmárosnéval a kocsi aljában, mi pedig töltött pisztolyainkat kézben tartva őrködtünk felette, míg kiértünk a határba.

A jó orvos semmire nem emlékezett, többször elő kellett adni neki, mi történt az éjjel, még többször kért vizet. Szimptómái leginkább a macskajajra hasonlítottak – amin nem is csodálkoztunk.

Szécsény után értük be a szekrényt, ekkorra a doktor már összeszedte magát annyira, hogy kinyittatta. Hozzáérni nem mert a testekhez, de tölcsérével meghallgatta mellkasukat, majd apró tükröt tartott orruk elé. Szótlanul szállt vissza a szekérre, és megkérdezte tőlem, mik a szándékaim.

Elmondtam, amit később teljesítettem is. Nagybátyám készülő mauzóleumának alapjába rakattam a szekrényt, úgy, hogy a testeket arccal a föld felé legyenek. Reméltem már akkor, ott, a szekéren, hogy hosszú nyugodalma lesz e kriptának – tekintettel a család vagyonos voltára, és a kiterjedt rokonságra. Azt már nem kötöttem Szemes orrára, hogy a történteket egy aprócska írásban kívánom megörökíteni, melyet a szekrény belsejébe rejtek majd.

A doktor végighallgatott, majd bólintott. Mellettem Orolay nyúlra kezdett lődözni, Miksa uram pedig maga elé bámulva pipázott a bakon.

Akkor és ott, ahogy utoljára láttam őket életben, Szemes elmondta, hogy mit gondol a szerelmesekről. Orolay lövése épp abban a pillanatban érhette őket, mikor a durla átmenni készült egyikből a másikba. Talán Annát már olyannyira legyengítette, hogy könnyű prédának tűnt szemében. Talán csak megzavarodott. Mindenesetre, a lelkek pusztulásával félúton ragadt, mindkettőben lévén, de egyikben sem igazán. Jelenlétét és erejét bizonyítja, hogy a holtestek szíve rendületlenül dobog, és gyenge lélegzést is tapasztalni. Elhallgatott, és az út hátralevő részében már alig szólt.

Így zárult hát különös kalandunk.   

Most, ha ezt olvasod, már bizonyos, hogy e szörnyű sír titka napvilágra került. Csak remélem, hogy te, ki felnyitottad a szekrényt, előbb átfutod történetünk, és csak ennek fényében döntesz arról, mit kezdesz a földi maradványokkal. Ha még nem késő – hozzájuk ne érj. Gondold csak meg, ember: a főváros szívében vajon mit tenne a durla, ha kiszabadulna? Megismerné a világot.

vége