Lichter Péter: 52 hátborzongató film (Scolar 2021)
Lichter Péter sorozatban írja kitűnő filmtörténeti/-esztétikai könyveit, jómagam előbb a Spielberg életművet taglaló munkájába akadtam bele, és mivel nagyon élveztem, megvettem az 52 hátborzongató filmet is, hisz a cím alapján nagyon is illik a könyvespolcomra.
A taglalt művek kb. 85%-át láttam, főképp az 1980 előtti alkotások hiányoztak, no meg a kísérletibb munkák. A szerző ugyanis erősen kötődik ehhez a műfajhoz (kiváltképp a found footage irányzathoz, lásd „Fagyott május” kísérleti horrorfilmje, mely elérhető a Youtube-on). Ennek okán több olyan alkotás is bekerült a bevallottan szubjektív válogatásba, amelyek nem feltétlenül a fősodor részei (például Soderbergh Covid alatt forgatott mozija vagy egy 1971-es film egy boncolásról) de ezek csak színesítik az összképet, és szélesítik az átlagnéző filmtörténeti és -esztétikai perspektíváját.
A cím és az előszó egyébként is egyértelműsíti, hogy nem csak horrorfilmekről lesz szó – a Maraton életre-halálra vagy az Elefánt például egyértelműen nem a zsáner része – ennek oka, hogy a fő szervezőelv a feszültség/nyomasztó hatás koordinátarendszerében elért minél magasabb pozíció. E tekintetben egy nagyon is szervesen felépülő filmtörténetet kapunk – mivel a műveket időrendi sorrendben tárgyalja a könyv, szinte a filmtörténet kezdetétől (Az Usher-ház bukása, 1928) a Fehér éjszakákig (2019).
A rövid, kellően tömör, 4-5 oldalas írások olyanok egy geeknek, mint gourmet-nak egy tapasbár ínycsiklandozó kis fogásai: ha végzünk eggyel, máris jöhet a következő. A szövegek ugyanis nagyon olvasmányosak és informatívak, sokszor történeti kontextusba helyezik a művet, fókuszálnak a rendező pályafutására, későbbi műveire is. Pontos észrevételeket tartalmaznak egy-egy alkotó stílusjegyeiről, a mű formanyelvéről, hatásmechanizmusáról – mindezt közérthetően, de pergő, vagány stílusban tálalva, némi önreflexivitással, ami ugyancsak jót tesz a könyvnek. Az különféle érdekességekből, adalékokból és plusz inormációkból megtudhatjuk például, hogy Friedkin, az Ördögűző rendezője milyen rémesen viselkedett a forgatáson, hogy Coppolának mennyire fontosak a terek, hogy a Ragyogás forgatásáról Kubrick lánya készített egy werkfilmet (Youtube-on elérhető), vagy hogy mi a közös jellemzője a 2010-es évektől induló „poszthorror”-nak nevezett moziknak (Valami követ, Boszorkány, Tűnj el, Fehér éjszakák).
Nagyon erős a szöveg abban, hogy az alkotáson belüli motívumokat, szimbólumokat és összefüggéseket képes felfedni pár tűéles megjegyzéssel, máskor a vágás, a hang, a kamerakezelés kapcsán tesz megfigyeléseket – érezni, hogy egy filmet is készítő íróval van dolgunk.
Minden bizonnyal lesz olyan elemzés, ami felcsigázza majd a kellően érzékeny olvasó figyelmét, és megnézést generál. A vadász éjszakája című 1955-ös thriller ismertetése nálam például így működött, más esetben (Gyilkos túra) a rég látott mozi újranézéséhez kaptam kedvet, mivel a könyv újfajta – megfigyelési – szempontokat adott.
Összeségében nem csak geekeknek, videotéka tagságit ereklyeként őrzőknek, hanem olyanoknak is ajánlom Lichter Péter művét, akik a tágan értelmezett horror (thriller, krimi, bűnfilm) műfajában jól érzik magukat, de azoknak is, akik óvatosan közelítenek a horrorfilmek lazán kezelt zsáneréhez, ám kíváncsiak rá.