Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2024. április 06. 12:15 - Valmont

A tüzesember

tuzesember_web.jpg

A tüzesember volt az első találkozásom a palóc hiedelemvilággal. Nagymamám mesélt róla, mikor még kisgyerek voltam, a konyhában ültünk, alkonyodott, de nem kapcsolta fel a lámpát, mert spórolt világéletében. A szürkeségben könnyebb volt elképzelni bármit, akár a tüzesembert is. A patak túloldalán lévő házban kártyázók látták egy este, hogy a ház feletti domboldalon fénylő, égő alak sétál. A Magyar néprajzi lexikon szerint főképp az Alföldön volt aktív a hiedelemvilágban a tüzesember, tüzesmérnök alakja, ami rokon a lidércfénnyel. Általában olyan mérnök kísértetét gondolták mögé, aki életében rosszul mérte a földet, és vezeklésül most a határt kell járnia lángoló alakban. Nálam, nógrádiként mindig valamiképp a bányászokhoz és a bányászathoz kapcsolódott, és egy Móriczéhoz hasonló nyelven elbeszélt szerelmi féltékenységdrámát írtam köré.

Még több palóc mitológia a Sirom-kötetben, ami elérhető itt:

https://www.libri.hu/konyv/szabo_tamas.sirom.html

vagy itt:

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Szabo_Tamas_Sirom&type=22&id=344141

 

 

A tüzesember 

  

– Aszonta a csősz, a Szilvás felett le volt hentergőzve a lucerna – mondta mosolyogva az öreg fővájár szalonnázáskor. – Jó lesz ügyelni a menyecskékre, fiúk! – Bozsik Vilmost, a Bundit szíven ütötték e szavak. Már nem menyecskére, hanem szép, fiatal feleségére, Matyis Ilkára kellett vigyáznia, kit csak kínnal-keservvel szerzett magának a múlt nyár végén. – Lehetett az állat is. Ki tudja, mi jár be ide a határból – sandított az öregre. Az felhúzta borzas szemöldökét: – Állat lehetett, de akkor is kettő volt, egy eme meg egy bak – nevetett ravaszkásan. A többiek is elmosolyodták magukat, aztán a munka kezdetére el is felejtették a dolgot. A Bundi törte csak magát, ahogy csákányával a szenet, hogy ki járhat ki a házukkal szemközti hegy tetejére, ha ugyan nem állat. – „Ilka nem tesz ilyet. Tudná, hogy menten kettéhasítom” – gondolta, miközben húzott egy jó erőset a szerszámon, de hiába, reggelre nem csak karja, lába lett ólomnehéz, hanem a szíve is. Ahogy ment hazafelé a hajnali ködben, hallva a többi éjszakás botorkálást maga mellett, egyre azon törte a fejét, hogy tehetné próbára Ilkát.

Matyis Ilka a falu egyik legszebb lánya volt, de emellé nem kapott semmit a földi életben. Olyan hozományt adtak vele, amitől csak egy szép reményű bányászfiú nem pirult el, így lett a veres képű Bundi felesége. Bár még sokáig mesélték a lagziról, hogy Ilkát többször látták szemét törülgetni, mint mosolyogni; a Bundi kedvét nem rontották le a pletykák. Úgy örült az asszonynak, mint egy darab aranynak, féltette, óvta, és mivel együtt maradtak özvegy édesanyjával, minden házimunkát azzal végeztetett, nehogy Ilka elkoptasson magából valami szépet.

– Gágogtak a lúdjai éjszaka, szomszéd! – kiabálta át Lulis nene a kerítésen túlról, mikor belökte a kaput. – A kutya is ugatott nagyon. Nem giringy járt az udvarba?

A férfi csak kedvetlenül legyintett: – Majd megnézem én azt a giringyet – válaszolt alig hallhatóan a szomszédasszonynak, aztán belépett a házba. Este aztán, a vacsoránál előhozta a dolgot.

– Nincs híja semminek fiam – nyugtatta meg anyja, miközben Ilka elé tette a levest. – Akkor tán a Tüzesember jött be a faluba – ejtette el Bundi sokat sejtetően. Ilka szeme elnyílt: – Miféle Tüzesemeberről beszél maga? – A Felvégről származott, ahol nem hallatták hírét az efféle szerzetnek. – Tanálgat ez, lányom! – legyintett Vilmos anyja, majd leült a masina mellé egy kisszékre, úgy ette a levest: – Még a nagyanyám mesélte, hogy kártyáztak valamelyik este a Kovács Paja Borcsáéknál, itt szembe… – kezdett azért bele, ajkáról a csíkot törülve: – …mikor fent, a Szilvás felett egy tüzes alakot láttak szépen sétálgatni. No, azt nevezték el Tüzesembernek. – csönd állt be, csak a kanalak csörögtek a pléhtányérokban. – Igaz, nem igaz, ne járkáljanak éjjel odaki – vágta el Bundi a beszélgetést.

De nem hagyta nyugodni a dolog, ezért mikor legközelebb a kocsmában összeakadt Őzemmel, a csősszel, kifaggatta őt: – Le van heverve a lucerna, minden csütörtök reggelre – magyarázta az öreg csillogó szemmel. – Oszt miért nem nézi meg, mi az? – kérdezte pálinkás ingerültséggel Bundi. Az öreg hunyorított egyet: – Nézem én, de amilyen sötét van odakinn, hát mit látok? – nevette is, ivott is. – Hallani se hall semmit? – kérdezte ismét a másik, mire az öreg szúrósan fölnézett a nagy, magas emberre: – Miért érdekel ez téged, te? Ha kell valami, menjél te ki. Én nem leselkedek senki után – azzal otthagyta őt. Vilmos fortyogva ment hazafelé, mikor az utcában Máté Rózsi, a másik szomszéd támadta meg: – Te, Bundi, mióta kerül felétek a csordás? – a férfi megállt, mint akibe mennykő hasított: – Miért kérdi? – válaszolta. Máté Rózsi már ment volna tovább, szelídebben folytatta: – Csak mert a tehen összetapossa a virágomat a kerítés előtt. Bundi megrántotta vállát: – Hát szóljon kend a tehennek – azzal otthagyta. A csordás, Bakter Imre fia, Bakter Péter volt, fiatal, tűzrőlpattant legényke, szinte még szakálla se serkent. Bundi őrá gondolt volna legutoljára, de most, ha összeakadt a gyerekkel valahol, úgy nézett rá, mintha menten fölszúrná tekintetével.

De már ekkor terjedezett is a híre, hogy az utcájukból valakinek szeretője van. Bundi leginkább attól félt, hogy hamarosan ujjal mutogatnak rá, megizzadt a hűvös estében, a bánya felé menet, ha eszébe jutott nagy szégyene.

– Jaj, édes fiam, nem olyan lány ez – mondta anyja, mikor előadta gondját neki a temetőben. Ilkának fájt a torka, otthon maradt, kettesben voltak. – Jó lány ez, bár kicsit oktondi és szeleburdi – bizonygatta az asszony. De a fiút nem hitte szavát: – Esküdjék meg az apám sírjánál, hogy elmondaná, ha látott volna valamit! – erősködött. Az anyja összébb húzta magán kendőjét térdelésében, úgy mondta maga elé: – Hát, valamelyik este láttam kifelé menni a hegyen valakit. – Bundi erre felszisszent, mire a másik sietve folytatta: – De biztos, hogy nem ő volt, hidd el nekem fiam! – A fiú elrúgott egy rögöt dühében: – Miért nem nézte meg, miért nem ment a szobánkba? – kérdezte ingerülten. Az anyja fölállt, fölemelte kapáját a sír mellől és, csöndesen válaszolt: – Hát hogy mennék be hozzátok…– aztán mégis elmosolyodott: – …de tudod-e, mit teszünk?

Bundi másnap, szerda este, mielőtt a bányába ment, kivitte a friss hamut a masinából a baromfiudvarba, és a szobájuk ablaka alá öntötte. Hajnalban, ahogy jött haza, látta már, hiába volt az egész, esett az éjjel. – Nem találtál nyomot, igaz-e? – súgta az anyja a tűzhely mellől, mikor belépett a konyhába. – Nem. Leverte a víz a hamudat – morogta Bundi, azzal otthagyta, ment lefeküdni. Nem aludhatott egy félórát se, felpattant, járkált fel-alá a csepp szobában. Meg is lett az eredménye az erős gondolkodásnak: a rákövetkező héten, szerda délután átment Lulis nenéhez, aki herőcét dagasztott. – Adja már oda nekem a Bodrit estére, neném! – mondta neki. Az asszony meglepetten pislogott fel rá: – Minek az neked? – kérdezte, tésztás keze fejével haját hátrasimítva. – Azt mondják, jár valami az utcában. Kikötném az akácfához, hátha megkapja – magyarázta Bundi. Lulis nene elfordult, úgy mondta: – Csak nehogy téged kapjon meg – letörölte kezéről a tésztát, azzal indult kifelé. – Hisz tudod milyen bolond természetű.  Ismerte azonban a férfit a kutya gyerekkoruktól fogva, ment utána szelíden. Munkába indulóban Bundi az utca fejiben lévő akácoshoz kötötte, hosszú láncon, hogy se ki, se be ne mehessen senki, akit a kutya el nem ér. Hajnalban hazaérve első dolga volt Ilkát megnézni. Úgy aludt, mint a tej, felhajtva dunyháját párás meleg szállt Bundi arcába, megszédítette. Ahogy tüzetesebben szemügyre vette, se harapást, se karmolást nem látott az asszony fehér bőrén. Dereka, melle sértetlenül kerekedett az inge alatt. Visszavitte a kutyát. – Fogott-e valamit? – kérdezte Lulis nene, miközben úgy mosolygott, mintha saját maga lenne az, kit fogni kellett. – Nem – morogta Bundi.

Az anyja is megelégelte már az örökös bosszankodását: – Hagyj már békét annak a lánynak! – mondta babot fejtve az udvaron. Délutáni nap tűzött rájuk, a Bundi egyik cigarettáját a másik után szívta. Végre megsajnálta az öregasszony: – Szerda este majd azt mondom, fázok a konyhában, ott alszom az ágyadban – ajánlotta fel reménykedve. Bundi megállt a sétában: – Jó! – vágta rá. – Aztán tegyen úgy, mint aki mélyen alszik. S lesse ki, elmegy-e az Ilka. – Az anyja rábólintott. Minden így is történt, az öregasszony megivott aznap délután három csésze feketeteát, a Bundi pedig elment dolgozni. Ahogy hazaért, hívta ki az öregasszonyt a disznóólhoz, mesélje csak, mi történt. Látta nyomban, nem úgy esett, ahogy eltervezték. Az anyja csak a fejét rázta: – Nem aludtam abban az ágyban. Szegény apád ágya volt, tudod fiam, és alig feküdtem bele, hát azt érzem, hogy ő nyúl az oldalamhoz, mintha az a csontos, jeges keze nyúlt volna a derekamba – nyögte egy szuszra, mire Bundi mérgesen elfordult: – Így bízzék magára valamit az ember – morogta. Dühe a pincébe vitte. Végigkóstolta mind a három hordó savanyú borát, amikor egyszer csak hallja, hogy odakinn jönnek a tehenek. Az utcára nyílt a pince alacsony ablaka, de nem látta, csak az állatok és a csordás lábát. Megállt a két gumicsizma, rágyújtott a fiú, látta lehullani Bundi a gyufa szálát, aztán valakihez odaszólt a csordás: – Itt vagyok megin’ – hogy kivel beszélt, azt nem értette a Bundi, mert az illető távolabb állt, a pince boltozatja nem engedte át hangját. – Tudom én is – mondta valamire a fiú, majd folytatta. – Holnap? Majd körbenézek, van-e ott valaki. Ha senki, akkor tüzet gyújtok egy a helyen a Szilvásban, akkor aztán jöhetsz. – Bundi szíve elfacsarodott, jobban, mint a nyelve a bortól, jobban, mint mikor először kóstolta az Ilka ajkát. Elment a csordás, és elmentek a tehenek, de ő nem mozdult, befordult a sarokba, sápadtan, mint egy zsák krumpli. Munka előtt jött csak fel a pincéből, átfagyva, kivöröslött szemekkel. – Maga reszket – mondta Ilka csöndesen, mikor meglátta fehér képét az ajtóban. – Hogyne reszketnék – válaszolta Bundi –, de majd rakok tüzet – azzal ki is fordult, indult a bányába.

– Ha menni kell, menni kell. A kórház nem tréfadolog. A bánya megvár idelenn holnaputánig – szólt a fővájár, és beírta Bundi nevét valami lapra: – Csak a fiatalasszony el ne kapja, hidegek mán az éjszakák – hunyorított. Bundi megmarkolta csákányát, de csak nem vágta bele. A kocsmába tért, és siktakor ment haza, mintha a bányából jönne. Otthon aztán azonnal lefeküdt, mint aki nem bír a háziak szemébe nézni, és aludt délutánig. Este úgy ment minden, mint mákor. Összepakolta ruháját, berakta mellé az elemózsiát a szatyorba, megcsókolta anyját, majd Ilkát is, és kilépett az ajtón. Csak most a fészerbe vette útját, és egy kannával indult tovább.

A Szilvás egy nagy hasadék volt a domboldalban, teleültetve szilvafával, azok göcsörtös törzsei mellett kuporgott le, nézte, hogy alkonyul a falura, számolta a ciripelő tücsköket. Belepte az éjjeli harmat, mikorra mozgást látott. Valaki elment mellette, kicsit följebb húzódott, majd letelepedett egy bokor mellé, és tüzet csiholva rágyújtott. Bundi ereiben felforrt a vér, amikor a hirtelen fényben meglátta a pelyhes arcot. – Az anyád hétszentségit! – gondolta, és nem is többet. Kikecmergett a fák közül, és a hűvös domboldalon tett egy nagy kört, hogy a gyerek hátába kerüljön, aki a falu felé nézett a sötétben. Valamit dúdolhatott, de csak addig, míg az első adag petróleum a nyakába nem folyt. Bundi alig látta a fekete alakot, így aztán öntözte mindenfelé a kannából, úgy vélte, az egész mező bűzlik már az olajos szagtól, és az összes madár felrebbent a fiú kiabálására, de nem hagyta abba, míg egyszerre csak a másik arcába is löttyintett valamennyit, mire fellobbant a tűz. Ekkor leült, nem nézve, hogy apró lángok nyaldossák nadrágját, hanem azt bámulva, hogyan fut a csordás lefelé a hegyen, majd zuhan össze félúton, egyre fonnyadó tűzcsomóvá. Kis idő múlva felállt, elindult ő is, és egyszerre ért oda hozzá a másikkal, aki felfelé rohant, így előbb egymást nézték meg, csak aztán a kifacsarodott darabokat a földön. – Lulis nene – mondta Bundi a piros kendőnek, a sötét szoknyának, a nagykendőnek, melyek ráborultak a füstölgésre ott lent. Nem is szóltak egymáshoz ketten többet, Bundi letántorgott a faluba, be a kapun, a házba, ahol Ilkával találta szemközt magát: – Maga mit keres itt? – kérdezte az meglepetten. Arca kipirult, mint az őszi alma, mint a Bundié a tűztől: – És de büdös kend! Hol járt? De tudja mit, képzelje mi történt: én meg végre láttam a Tüzesembert! 

vége

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr3518373751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror
süti beállítások módosítása