Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2021. augusztus 17. 21:32 - Valmont

A vírus utolsó mutációja

ejszaka.jpg

A munkám a Vírus előtti világrendhez kapcsolódik, és bár eddig megúsztam elvesztését, félek, hogy lassan belecsúszunk az örökké velünk lévő, a leküzdhetetlen, az újból támadó, a soha véget nem érő mutációk éjszakájába. Másrészt - úgy vélem, sok más emberhez hasonlóan - egyszerűen csak elegem van. Betartottam minden szabályt, eleget tettem minden kötelezettségnek, talán az egy kovásznevelgetést kivéve, mert ha nincs kemencéd, akkor sok szerencsét a kenyérsütéshez, szóval teljesítettem a kötelességem, de most már elegem van. Nem akarom arra kinyitni az internetet, hogy a virológus szakértők, akik másfél éve celebkednek a hírportálokon, épp mikorra jósolják az x-edik hullámot. Nem érdekel az antarktiszi vagy a maláj variáns. Nem izgat, hogy melyik ország épp hány napra zárja le magát hermetikusan Boccaccio Firenzéjének képzelve magát. Egyszerűen elég volt a vírus elleni harcmező végtelenségéből - legyen béke már. De előtte még írtam egy novellát az utolsó mutációról. 

Az Omega-ember

 

Deres tavaszi hajnalon zörgettek az erdőszéli ház ablakán. A Doktor szitkozódva kelt, kapca nélkül bújt a gumicsizmába, majd kiment az udvarra, amiről épp hogy eloszlott a szürkület. Sóvágóné a biciklije mellett várta. Az uram, mondta, elkapta hát. A Doktor hümmögött, fejét vakarászta, majd elnézett az erdő közeibe. Beszél még, kérdezte aztán halkan. Már csak néz maga elé a drágám, rázta fejét az asszony, majd zokogásban tört ki, mire a Doktor odalépett hozzá, esetlenül átkarolta. Vaskos és hideg volt a nő teste, teljesen más, mint a Gyereké. Mentse meg, könyörgött a nő, van valamennyi vágott fám, suttogta a Doktor fülébe, és áfonyaszörpöm is. Majd megbeszéljük az anyagiakat, mondta a Doktor, és ellépett tőle. Szeme sarkából mozgást látott, a Gyerek figyelte őket a házacska ablakából. Inkább az a kérdés, van-e utódjuk, nézett vissza Sóvágónéra. Az őszön szült egyet a Kőhegyiné, bólogatott az asszony, tegnap elhoztam. Az jó, ismerte el a Doktor, a Kőhegyiné jó lesz, az enyém is onnan van, intett a háta mögé. Fél éves, bizonygatta Sóvágóné. Az pont jó lesz, bólintott a Doktor.

Ki volt az, kérdezte a Gyerek, amikor visszatért a házba. A Doktor tüzet gyújtott a vaskályhában, és vizet tett fel forrni. Felső szomszéd, bajban vannak, válaszolta, aztán a Gyerek felé fordult, aki az ágyán térdelt, és tűnődő szemekkel bámult rá. A haja fekete volt, a Doktor ezt nem tudta megszokni. Nem emlékszel rá, ugye, kérdezte tőle tétován, mire a másik megrázta fejét. Mindegy, majd fogsz, legyintett a Doktor.

Szikkadt kenyeret ettek, forró hársfateával. Amíg a gyerek mosakodott, a Doktor kiment, fát aprított, begyújtott az autóba, aztán beült, és hallgatta a lángok pattogását, nézte a gőznyomásmérőt a műszerfalon, és elszívott egy cigarettát. A dohányt és a kávét a városiak hordták fel a hegyre a heti piacnapon. Az árusok azt terjesztették, hogy állítólag Északon újabb mutáció tejed. A férfi csak legyintett, mikor a kávészsák felett az öregasszony elsuttogta neki. Annyiszor hallottuk már ezt, mondta mosolyogva, csak rémhír, a vírus úgy marad, ahogy van. Áldott legyen a Vírus, vetett keresztet az öregasszony, majd elrakta a füstölt mókushúst, amit a Doktor adott a kis zacskó kávéért.

A Gyerek riasztotta fel gondolataiból, ahogy dideregve beült mellé, hozta a nagy, fekete táskát is. A férfi gőzt adott, nekilódultak, majd a gőzautó erőlködve felkapaszkodott a repedezett betonúton a hegy kanyarjaiban. Sóvágóék háza egy roskatag kunyhó volt. Az asszony biciklije az udvaron hevert eldőlve, mint egy kilőtt állat. Feltették a maszkot, majd kiszálltak a pattogva hűlő autóból, és bementek. Odabenn nehéz szagok gomolyogtak. Sóvágóné egy kendővel arcán némán mutatta az utat a belső szobába, ahol a raklapokból készült ágyon feküdt a férje. Moccanatlanul meredt a plafonra. A Doktor kinyitotta táskáját, és kivette a befőttesüveget, aztán a szikét. Meggyógyítod, ugye, kérdezte mögüle a Gyerek, mire a Doktor felsóhajtott. Menj ki, ez csúnya lesz, kérte. Megvárta, míg a Gyereket Sóvégóné kikíséri, csak ekkor vette fel a szikét, megnyitotta a betegen az inget, rövid ideg lebegtette a pengét a has tésztás fehérsége fölött, végül a bordaív alatt belevágott a húsba. Alig vérzett. Ez is jellemző volt a vírusra, hogy besűrítette a vért. Másvalamit pedig kikristályosított. Azt, amit a Doktor keresett. Tapogatódzó ujjai belek nyákos tömlői közt matattak, végül az epevezeték mellett ráakadt. Egy áttetsző buborék volt, centiméternyi gömb. A befőttesüvegbe engedte, fedőt tett rá, órájára nézett. Tíz-tizenkét perce maradt cselekedni. Lezárta az élettelen szemeket, és kiment. Sóvágóné a befőttesüvegre pillantott, majd lavórnyi meleg vizet, szappant, törülközőt tett a Doktor elé. A Gyerek bámulta a rózsaszínné váló vizet, mit csináltál vele, kérdezte, mire a Doktor az üvegre mutatott. Kiszedtem belőle a lényeget, hogy megmentsem. A Gyerek ekkor még nyugodt volt, de amikor Sóvágóné behozta a fél éves kis csöppséget, akinek a fején szőkén bodorodtak a tincsek, és az nagy ebédlőasztalra tette, és a Doktor kloroformmal elkábította az apróságot, majd felemelte a szikét, akkor eltört benne valami, és a férfi karjába csimpaszkodott. Ne bántsd a kisbabát, kiabálta, mire a Doktor lerázta magáról, hagyj már, te, kiabálta, és az asszony ismét segített, lefogta, így némán, tátogva, akár egy hal bámulta, ahogy a férfi nyílást ejt az öntudatlan testen, majd kiveszi a befőttesüvegből Sóvágó lelkét, és a babába csúsztatja. Ahogy mindig, a hús most is szinte magába szippantotta a buborékot, mivel – legalábbis a Doktor így vélte – vákuum volt benne, mert az emberi lélek csak a beszéddel jelenik meg. Ezért nincs például lelkük az állatoknak. A Doktor sietve összevarrta a sebet, jóddal letörölgette a környékét, végül ragtapasszal lezárta. Ekkorra a Gyerek is megnyugodott. Áldott legyen a Vírus, suttogta Sóvágóné, és ölébe véve az kis testet, átvitte a másik szobába.

A Doktor ismét megmosta kezét, majd intett a Gyereknek, aki dacosan állt a sarokban. Nem moccant. Nem tehettünk mást, meghalt volna, kezdte halkan a férfi. Egyszer majd megérted, bólintott, nekünk is sokáig tartott, ráment az egész civilizációnk, míg rájöttünk, hogy mire képes a vírus legutolsó mutációja, hogy mit ad nekünk. Ha elkapod, minden mindegy lesz, feladod az életet, csak fekszel, és bámulsz magad elé. Aztán – kezével az oldalára mutatott –, itt, ezen a részen összecsomósítja benned a lelked, ami addig elszórva van a testben. A szerveztünk próbálja védeni, egy burkot képez köré, és ha időben kiszedjük, és egy beszélni még nem tudó, legfeljebb egy éves gyermekbe rakjuk, akkor a lélek tovább él, bólogatott a Doktor.

A Gyerek döbbenten meredt rá, és valami ismerős villant a szemében. Megmentetted, motyogta maga elé, majd ujjait felemelte, és rájuk bámult, a kezem, suttogta, hol a gyűrűm.

A Doktor érezte, elönti a melegség. Odaszaladt hozzá, letérdelt, és átölelte, hát emlékszel, hát elkezdtél emlékezni, suttogta a kislány fülébe, istenem, végre újból itt vagy velem, drága feleségem!

 

vége   

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr6216663274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror
süti beállítások módosítása