Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2021. április 11. 20:40 - Valmont

Írói tapasztalatszerzés öt stációja 1.

kisauto.jpg

Egy több részből álló, hosszabb történet következik. Aki ír, azt óhatatlanul foglalkoztatja a kérdés, hogy mitől amatőr és mitől profi egy író. A profi író még nem művész, csak ért a történetmeséléhez. Ha jobban vágyunk az alkotó új történetére, mint a kenyérre vagy a borra - akkor már művész. Mindez Nick Cutter "A szekta" című regénye miatt jutott eszembe. "A falka" után óvatosan érdeklődni kezdtem iránta, "A mélység" meggyőzött, hogy profi író. Ez a legutolsó viszont kijózanítólag hatott. Talán a fordítással volt gond, ami túl modoros és egyszerre primitív, de folyamatosan kizökkentettek egyáltalán nem működő, nyolcadikos kamaszok fogalmazásait idéző szövegrészek. Cutter soha nem lesz művész, legfeljebb egy profi író, míg King már nem művész, de "A ragyogás" és "A holtsáv" a magasirodalam része.

Nagyon fájdalmas az amatőr útja a profizmusig. A művészig pedig szinte járhatatlan. Elképzeltem egy nem annyira önzetlen alakot, aki - a tapasztalatok közvetlen megélésének módszerével - azt hirdeti és ígéri, hogy ezek az utak lerövidíthetőek, aki azt vallja, hogy az, amit közvetlenül átélünk, érzünk, látunk, ízlelünk - mindaz segíthet abban, hogy még pontosabban lefessük a szörnyűségeket. Kérdés, hogy hol a határ a tapasztalásban?

 

Alkotótábor kezdő horroríróknak

 

1. rész

 

Somos akkoriban úgy élt, mint valami irodalmi szerzetes: hajnalban kelt, hideg vízzel zuhanyzott, evett egy szelt pirítóst, ivott egy nagy bögre híg kávét, két órán át pötyögött a laptopba, hogy aztán elinduljon dolgozni a gyárba. A műszak végén, és miközben hazabuszozott, majd végigballagott a gyerekzsivajtól hangos lakótelepen, már a következő novellája ötletét forgatta magában.

Az elkészült műveket nem küldte el sehova, és nem töltötte fel őket semmiféle internetes platformra. Úgy érezte, ez még korai lenne. Nem bízott magában. Rengeteg horrort olvasott, szinte mindent, amit magyarul, itthon fel lehetett lelni, a klasszikusoktól az új slágerszerzőkig. Kijegyzetelte a módszereiket. Elemezte a stílusukat. Gondosan megfigyelte a cselekményszövést és a karakterrajzot. De mindez kevés volt, mert érezte, ő maga még nem elég kiforrott.

Ezért volt hát isteni gondviselésszerű az, hogy egy keresés során megjelent neki az oldalsávban a netes reklám: „Alkotótábor kezdő horroríróknak!” Rákattintott a bannerre, és azt érezte, hogy furcsa melegség ömlik el a bensőjében, amíg az ismertető szöveget olvassa. A szervezőt, egy negyven körüli írót, akinek már két kötete is megjelent magánkiadásban, ismerte. Mármint a művein keresztül. A regényei nem voltak rosszak, próbálkozott mívesebb nyelvi megoldásokkal, és a történetvezetés is magával ragadó volt. Ám valami – leginkább a higgadtság – hiányzott a szövegekből. Csupa lendület és lelkesedés és láng volt a két regény, melyek néhol aztán túlzóvá váltak, és még az olyan kevésbé képzett olvasóban is csömört okoztak, mint Somos. Ezek a regények pont olyanok voltak, amikre Somos azt mondta volna a barátjának – ha van neki –, hogy mesteri munka, de nem zseniális. Egy, a műfajért elvakultan rajongó próbálkozásai. Olyanok voltak, amiket Somos ajánlott volna a barátnőjének – ha lett volna –, mint tökéletes olvasmány egy hosszú, unalmas, lehangoló, esős hétvégére.

Izgatottan kitöltötte a jelentkezési sablont, majd a „küldés” gombra nyomott, aztán csak bámulta a felugró, visszaigazoló ablakot, melyen egy számlaszám volt az előlegnek.

Somos még aznap este elutalt a pénzt, mire másnap reggel megkapta az Író lelkes üdvözlő levelét a részletekkel. A tábor tíz fővel indul, írta az Író, és északon, az Ipoly mentén, egy volt úttörőtáborban, „az erdő mélyén” lesz megtartva. Egy hetesre tervezte, reméli, mind élményekkel és új ötletekkel gyarapodnak majd. Somosnak tetszett ez a fajta lelkesedés. Úgy érezte, a felnőtt világból kiveszett az őszinte lelkesedésre való képesség. A munkatársai a gyárban fásultan és unottan beszéltek mindenről. A családról. A politikáról. A munkáról.  A tévéről. A munkatársai elég keveset olvastak, mondhatni semmit. Somos nem nagyon vett részt ezekben a beszélgetésekben, némán ült köztük az ebédlőben, figyelte a megviselt arcú nőket és férfiakat, és közben legutóbbi olvasmányélményén töprengett. Néha kívülről látta magát: hórihorgas, inas fiatalember, nagy lóarccal, hosszú, zsíros hajjal, csillogó szemüvege mögött talán tudálékos, talán lenéző tekintet. A kék overall lóg sovány testén, pólója szabadjára engedte kifejlett alkarizmait. Somos a futószalagon csavarokat feszített meg nagy tárcsákon, óránként száztízet. Ez volt a munkája, nyolc órán át. Nem csoda, hogy alkarja feszes és duzzadt és erekkel átszőtt szörnytaggá vált.

Az indulás napján már jó korán a buszmegállóba ért, igazából ő volt az első, megelőzte az írót is.  A hátsó borító fényképe alapján tudta, kire számíthat, de a fekete, karimás kalap, a fekete ballonkabát és a hosszú, végén befont szakáll is útbaigazíthatta volna, hogy itt bizony egy művész személyiségről van szó. Az Író szívélyesen és kimódoltan üdvözölte, látszott rajta, figyel a szavaira, a mondataira, próbált választékosan és bonyolultan fogalmazni. Feltehetően jó időnk lesz, legalábbis ezt jósolták a tudorok, mondta, mikor elkezdtek szállingózni a többiek. Végül tizenketten lettek, plusz az Író. A férfi ellenőrizte a névsort, közben beszedte a még hiányzó pénzeket, közben szabadkozva közölte, hogy sajnos csak öt napra elegendő a büdzsé, a tábor tulajdonosa váratlanul megemelte az árakat.

Volt ott mindenféle karakter, Somos próbálta memorizálni a nevet, de aztán feladta, és inkább kódneveket adott nekik, melyeket a külső megjelenés alapján választott. Röfi egy nagydarab, vörös hajú családanya volt, aki ezoterikus tanokban hitt, és füstölő szagot árasztott. Aktakukacnak egy szürke öltönyös, barna szandálos idős, hatvan körüli férfit hívott. Sötéteknek két csupa feketébe öltözött lányt, akiknek a szeme, a körme és még az ajkuk is feketével volt kifestve vagy kihúzva. Aztán ott volt még Hadar, Szőke, Cserfes, Okostojás, és páran, akiknek nem is jutott név, mert nem volt rajtuk semmi különös.

Somos a buszon Szeplő mellé ült, a lány kedvesen beszélgetést kezdeményezett, de a fiatalember bizalmatlanul és nehézkesen válaszolt, ezért egy idő után kínos csönd telepedett közéjük. Somos így elővett egy korai Clive Barker kötetet, amire a lány rá tudott volna kérdezni, és erről szívesen beszélt volna neki, de a másik elmerült a kinti táj látványában.

Erdők és hegyek közé értek. Az út émelyítően kanyargott. Ilyenkor Somos válla Szeplő meleg és puha vállához nyomódott, ami jó érzés volt. A lány ruhájából barackillat áradt, talán az öblítője okozta. Az ablakon át vad, zöld májusi látvány tárult eléjük. A csapat köröttük izgett-mozgott, fecserésztek, a zsongás betöltötte a buszt, de nem tudta túlszárnyalni a motorzajt.

Jó egy óra múlva szálltak le egy erdei bekötőútnál. Innen negyedórát kellett gyalogolni a töredezett betonon, míg el nem érték a nagy, sötét fenyőfák közé települt tábort. Négyzet alakban elrendezett barna faházakból állt, mögöttük egy központi kőépítménnyel. Abban volt a gyűlésterem, és a konyhai részleg. Az Író kiosztotta nekik a házak kulcsait. Somos Aktakukaccal került össze. Fél órát kaptak berendezkedni, utána az Író tájékoztató gyűlést hirdetett a központi épületbe. A hivatalnokarcú férfi halkan morgott, miközben egy zsebkendővel letörölgette a házacska bútorait. Nem volt belőlük sok. Emeletes ágy, kisasztal, két szekrény. A szúnyoghálós ablak a központi térre nyílt, ahol padok és szalonnasütő körök voltak. Somos gyorsan kipakolt a szekrényekbe, majd kisétált könyvével a padokhoz. A szélsőn a két darkos lány cigarettázott elmélyülten, közben halkan pusmogtak, és sanda pillantásokat vetettek felé. A lehető legtávolabb, egy árnyékos részre ült, és belemélyedt az olvasásba. Arra riadt fel, hogy barackillat telepedik mellé. A lány rágyújtott, majd kínálta Somost is, aki hárító mozdulatot tett. Én is csak akkor élek a nikotinnal, ha alkotni akarok, mentegetődzött Szeplő. A távolból artikulátlan kiáltásokat sodort feléjük szél. Elég ijesztő, jegyezte meg a lány, akit egyébként talán Bernadettnek hívtak. Publikáltál már valamit, kérdezte még. Somos sóhajtva behajtotta ujjai közé a könyvét, majd ránézett. És hirtelen meglátta, hogy ez a lány tényleg érdeklődik iránta. Volt a tekintetben valami, ami eddig nem tapasztalt, se a gyárban, se az utcán, se korábban, az intézetben. Szóra nyitotta a száját, de ekkor a kőháznál az Író kongatni kezdett egy vasdarabot. Ez volt a gyülekező jele.

A gyűlésterem igazából egy ebédlő volt. Az asztalokat szélre tolták, körívbe rendezték a székeket, aztán leültek. Somos Szeplő mellé, talán véletlenül. Az Író a kör közepére ment, és izgatottan belevágott. Köszöntötte a második alkotótábor résztvevőit. Elmondta, hogy a korábbi tábor, immár két éve, sajnos rosszul végződött, de reméli, az idei termékeny lesz. A lényeg az inspiráció. És az inspiráció forrása a tapasztalat. Az Író itt hamiskásan mosolygott. Sajnos a horroríró legálisan nem tapasztalhatja meg azokat a dolgokat, amikről írni akar, szemben például a romantikus lektűr mestereivel. Néhányan elmosolyodtak erre a megállapításra. Somos nem biztos, hogy értette. Lenézett a karfát szorító kezére. Mellette ott volt Szeplő napbarnított, kissé párnás kézfeje. Arra gondolt, milye lenne megfogni. De aztán inkább az Íróra koncentrált.

A férfi ott állt a napsütötte terem közepén, fején sötétlett a kalap. A poros ablakok, a kopott parketta, a pókhálós neonlámpák a feje felett, a falakon a stilizált, festett erdő – olyan valószínűtlenül vált el ettől a környezettől az Író karaktere, hogy Somos ráébredt, ezt a képet még egyszer fel fogja használni egy novellában.

Az Író egy rövid és zavaros bevezető után a lényegre tért. A tapasztalat érdekében az elkövetkező öt napban öt tapasztalati pontot fognak szerzeni, mint egy D&D játékban, magyarázta csillogó szemel. Aki mind az öt próbatételen, tapasztalaton végigmegy, az garantáltan sikeresebb lesz a plasztikus, erős és durva képek és leírások alkotásában. Itt a Hivatalnok megköszörülte torkát, felemelte kezét. Azt kérdezte némiképp idegesen, hogy miféle garanciát tud nyújtani a sikerre az Író. Ő erre széttárta karját: itt vagyok én, mondta, nézzenek csak rá. Ő, aki végigcsinálta az előző tábort, egyedül a jelentkezők közül, utána megjelentetett két könyvet. Erre már megszólalt Szeplő is, halkan, szégyenlősen felvetette, hogy az Író azokat a könyvet magánkiadásban adta ki. A férfi türelmetlenül legyintett: nem ez a lényeg. Hanem hogy egy: volt inspirációja, számolta ujjain, másodsorban meg tudta írni ezt az inspirációt.

Ennyiben maradtak. Az Író körberfordult, majd hamiskásan mosolyogva így folytatta: öt nap, öt lépcső. Az első, a mai, a hús napja. A második a vér napja. A harmadik a fájdalomé. A negyedik a halálé. És az ötödik…de ez még maradjon rejtély.

Ezután felolvasta a házirendet. Este nyolc előtt nincs alkohol. És szex – tette hozzá, majd idegesen nevetve hozzátette, még egyedül se, ugyanis az megcsapolja a kreatív energiákat. Tapasztalatból tudom, kacsintott. Bárki, bármikor félbehagyhatja a programot – itt figyelmeztetően felemelte ujját – de akkor persze a részvételi díj nem jár vissza. Aki akar, most még elmehet. Megállt, kivárt, majd sóhajtva biccentett a felfelé lendülő karnak. Okostojás, egy idősebb nő jelentkezett szólásra. Somos szinte nagymamakorúnak vélte. Kissé ijedten kérdezte, hogy mégis mit jelent az, hogy a vér napja például, mert elég fenyegetően hangzik. Az Író nevetve bólogatott, az is, mondta hisz elvégre ez egy horrorírói alkotótábor, nem valami romantikus regényt akarunk megszülni, ugye? De a pontos részleteket egyelőre nem árulhatja el, mert a program a fokozatosság és a meglepetés kettősségén alapul.

Ha nincs egyéb kérdés, folytatta az Író, de Szeplő nem engedte továbblépni, mert megkérdezte, mik azok a távoli kiáltások, amiket odakinn néha hallani. Az Író biccentett, mint aki értékeli a jó kérdést, és tekintetét egy pillanatra rajta felejtette a lányon. Ez még Somosnak is feltűnt, és úgy érezte, valami ellenkezés kél benne, nem értette, miért. Egy kilométerre, felfelé, az erdőben van egy másik tábor, értelmi fogyatékos gyerekeknek. Bizonyára most is van egy csoport – magyarázta az Író. A hangjuk elég jó aláfestés a produktív munkához.

Aztán végigmentek a házirend kevésbé izgalmas pontjain, például a tűzrakás, a dohányzóhelyek, az elsősegélypont kérdésein, végül megszavazták a tábor nevét. Épp hogy egy picivel a Kristály-tavi Tábor lett a befutó a Panoráma Hotel és az Usher-tábor előtt.

A mai nap még nem lesz ebéd, folytatta az Író, egyébként a faluból, az iskola konyhájából hozzák majd fel. A vörös hajú Röfi aggódva megkérdezte, hogy van-e vegetáriánus menü, mire az Író csak a fejét ingatta, majd felírta magának, hogy ennek utána kell néznie. Ezzel vége is volt, az első foglalkozás – mely némiképp összefüggött a vacsorával – este hatra lett meghirdetve.

Érdekes hapsi, jegyezte meg Szeplő Somosnak, míg kifelé mentek a jó hűvös fenyőszagba, és a fiú erre nem tudott mit mondani, csak bólintott, bár legszívesebben tagadta volna az állítást, maga sem tudva, miért. A padoknál elváltak, és Somos érezte, maradt benne valami hiányérzet, ahogy a lány távolodó, keskeny hátát figyelte.

A házikóban Aktakukac az emeletes ágy alsó részén feküdt. Mereven nézett maga elé. Somos biccentett neki, mire a férfi intett, jöjjön ide, majd mutatta is, mit bámul. Vastag filccel a felső ágy furnérlemez aljára valaki ezt írta: Óvakodj az utolsó naptól! Somos vállat vont, aztán ki is mondta, talán maga az Író írta oda, hogy megalapozza a tábor hangulatát. Ebben maradtak.

folyt. köv.

Címkék: írás erdő tábor
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr8716498028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror
süti beállítások módosítása