Ezt a kötetet már korábban is publikáltam a blogon, de nem volt érvényes link hozzá. Most, hogy a tartalom igencsak időszerű, újraszerkesztettem, átvariáltam, és ismét elérhetővé teszem. Régi, tíz évvel ezelőtti írások Budapest pusztulásáról. A végzet különféle módokon és helyszíneken csap le a városra. Szívből ajánlom a novellákat szórakoztató olvasmányként karantén idejére. 

Letölthető pdf, epub és mobi formátumban.

Negyedik, befejező rész.

Első, második és harmadik rész.

Boszorád

4. rész

A gyönyörű koszorúk majd egy hétig bírták, mert jött egy hidegfront, és fagyba dermesztette a szirmokat − ha valaki másnap kora reggel megnézte volna őket, cukormázzal bevont virágokat talál volna a deres szálak végén, és a bevonat kitartott majd a következő szombatig.

Nem papi temetés volt, ezért senki sem lepődött meg azon, hogy az első beszéd előtt a halottasháznál a „November rain” szólalt meg a hangszórókból. Az időjárás rácáfolt a számra, száraz, verőfényes nap volt, olyan idő, amikor enyhe, csípős szél fúj a hegyek felől, rezes vízszagot hoz, és a fény játéka, a szélben bodrozódó sárga fű rég elhalt szeretteinket vagy gyerekkori kutyánkat juttatja eszünkbe. A gyászolók többségét megérintette a zene, és ezután még a suta és nyelvtanilag sokszor hibás búcsúbeszédek sem zökkentették ki őket. Munkatárs, főnök, egy régi barát és a temetkezési vállalattól egy hivatalos búcsúztató motyogott, hadart, suttogott a mikrofonba, és köztük olyan számok jöttek kárpótlásul, mint a Nine Inch Nailstől a Something I Can Never Have vagy a Cure-tól a Desintegration, melynek hallatán néhányan ugyan furcsállva felvonták a szemöldöküket, mert azért ez mégiscsak erős célzás volt az összejövetel céljára.

Összességben jól sikerült temetés volt, a sírnál is ment minden a maga rendjén, kisebb bakikkal, voltak könnyek, az egyik nagyszülő jajveszékelt, úgy kellett elhúzni a gödörtől, egy fiatalember, aki láthatólag be volt állva valamitől, majdnem beesett a sírba, mikor rögöt lehetett dobni bele, és a sírásók egyike a föld visszalapátolása során megcsúszott, és fenékre esett, aminek láttán valaki felnevetett az összegyűlt sokaságból. A nap, ahogy mondtam, végig erősen tűzött rájuk, megvilágítva a legkisebb részletet is, noha maga a tett, az ügy, a temetés kiváltója homályban maradt, és páran azt suttogták a tömegben, hogy nem is fognak nagyon megoldást találni rá a nyomozók.

Talán csak az egyik, cigarettázni félrevonuló sírásó vette észre azt az alakot a kerítés melletti platánfa törzsénél, aki távolról, már hallótávolságon kívül végignézte az egészet, és közben nem moccant, fáradtan dőlt neki a hámló törzsnek, csak emelkedő-süllyedő tüdeje árulta el, hogy él, mert egyébként még mintha szeme se rebbent volna.

***

Amikor a fatorlaszhoz értek, nem is kellett volna Péternek figyelmeztetnie őket, elhallgattak mind. Talán a köd miatt volt, ami jó, ha öt méterre engedte látni a világot, a fák törzseit körben még elősötétlettek, de a magasabban lévő ágak már nem. Ez a köd olyan volt, mint a füst, folyamatosan mozgásban maradt, gomolyogva terjengett, és amíg átmásztak a farakáson, úgy érezték, befurakszik a nyitott gallérjukon a ruhájuk alá, és hideg, párás csapadékot hagy a bőrükön.

Péter lehuppant a túloldalon, majd automatikusan a földre szegezte tekintetét, és suttogva szólt a mögötte és fölötte kapaszkodó párosnak: − Innentől csak kritikus helyzetben beszéljünk.

Anna óvatosan ereszkedett le az alsó fatörzsről, Bálint fogta a karját közben, és most jelentőségteljesen egymásra néztek. A férfi megvonta vállát, majd kicsatolta övén a tokot, és elővette a kis kézi kamerát, de még nem kapcsolta be.

Péter sárga lapú jegyzetfüzetet vett elő zsebéből, tollal ezt írta bele, és felmutatta nekik: „Előre megyek, a vágat aljába, van ott egy kamerám.”

Bálint bólintott, majd ellenőrizte a sajátját. Anna nézte, ahogy Péter belevész a tejfehér gomolygásba.

− Nem jó ötlet szétválni – jegyezte meg gondterhelten a lány. A fiatalember felnézett rá, majd szája elé tartotta ujját, és suttogva mondta is: − Pszt! – mosolygott közben, ám szeme komoly maradt. A lány felsóhajtott: − Csinálj egy nagytotált erről a torlaszról – mutatott a masszívan elnyúló fatörzsekre, mire Bálint bólintott, felemelte a kamerát, hátralépett egyet, ellenőrizte a látványt, nem volt jó, még egyet lépet, majd hátrált még, és ekkor egy mohás kövön megcsúszott a lába.

A novella teljes terjedelmében a hamarosan megjelenő Palóc mitológia kötetben olvaható, több, a honlapon nem publikált írással együtt.