Tizennégy éves korom óta a karácsony mögött ott van A ragyogás. A téli szünetre kaptam kölcsön, egy felnőttől, aki bizonytalan volt a következményeket illetően. Míg olvastam, sokszor havazott, mint ahogy ma este is szakad a hó. Ahogy haladtam vele, egyre jobban féltem, de nem tudtam letenni, és végül a történet megette az egész karácsonyomat, a szünetemet, az ajándékokat - talán az életem is. A lentinek mindehhez kevés köze. Csak egy alternatív karácsony estének a meséje. Aki tudja, honnan loptam a zárszót, annak nagy ünnepi üdvözlet.

(És most egy kis szünet, de ebben az évben még lesz egy post...)

A karácsonyi éjben

– Technikailag ez úgy történik, hogy az ügynökség átküldi a potenciális partnerek anyagát nekem, én pedig a találkozó előtt öt nappal visszajelzek, kit választok. Általában nem a külső alapján döntök, noha a te esetedben ez is számottevő lehetett volna. Ösztönös megérzéssel keresem azt, akiről tudom, hogy akár hosszabb időt is el tudnék vele tölteni. Egy élvezetes szombat vasárnapot. Minden döntésemnek súlya van, hisz a kliensek komoly pénzeket fizetnek értünk. Azt hiszem, eddig kevésszer adtam okot panaszra. Kissé tartottam ettől a hétvégétől, hisz mégiscsak karácsony van – ám a döntés, ami melletted szólt, helyesnek bizonyult.

A nagy báránybőrön ültek, a kandalló előtt. Sárga, vörös és narancs lángfoltok világították meg testüket. Meztelenek voltak. Oldalt, a padlón két pohár, és egy félig teli borosüveg állt. Odakinn havas szél csapkodta a faházikó oldalát.

– De most én kérdezek. Család?

– Elváltam. Gyerek, hála istennek, nem volt. Így is ráment egy házam, és a cég egyik felét is pénzzé kellett tennem. Soha többé.

– Állandó barátnő? Esetleg barát?

– Nincs. Alkalmi kapcsolatok. Főképp ilyen típusú szolgáltatókkal, mit te. Escort, nem prosti kategória. Félek a fertőzésektől.

– Értem.

A mátrai faház csak pár éve épült, ahogy a szél még minden ízében megnyikorgatta, gyantaillat gomolygott eresztékeiből. Felettük pár gerenda úgy feleselt egymással, mint sötét rengetegben egymást kereső testvérpár. Aztán a vihar hirtelen elállt, és mindketten megérezték, hogy hullani kezd a hó. Éjfél felé járhatott.

– Nem szomorú még karácsony éjjel is dolgozni? Úgy értem, te, egy gyönyörű és értelmes nő vagy. Bizonnyal akadna állandó partnered. Vagy talán a szüleid várnak most rád valahol...

– A szüleim itt élnek nem mesze, pár falunyira, a hegy tövében. Hétfőn lemegyek hozzájuk. Voltak barátaim, csak elfogytak. Elfogyasztottam őket. Ez a férfiak sorsa az életemben.

– Értem. Bizonyos szempontból én is így vagyok ezzel a dologgal. Mát nagyon régen, még a házasságom alatt elválasztottam a szex dolgot az együttéléstől – és a többitől.

– A többitől?

– Ami a szex után jön. Mint ez a beszélgetés. Figyelj, megmondom őszintén, ennyire kellemes társalgóval még sosem találkoztam a szakmádban. Komolyan. Nagyon intelligens és művelt vagy. Úgy érzem, mintha sokkal idősebb lennél a korodnál. Lehet, ez így is van, és akkor nagyon jó a plasztikai sebészed. Még nálam is jobb. Mindenesetre, akikkel eddig dolgom volt, azért hozzá tudtak szólni ehhez-ahhoz, kotyogtak a politikáról, művészetről, tudományról tudod, amit felszedtek a neten, vagy rémlik nekik a fősuliról. De azt azonnal levettem, hogy te nem ilyen vagy. Amit Jungról mondtál, tudom, hogy valahol olvastad, de teljesen olyan volt, mintha te találtad volna ki. Szóval, és rövidre zárva – örülök, hogy engem választottál. Különösen örülök, hogy bevállaltad a karácsonyt, így nem kell otthon ülnöm abban a nagy házban, nem kell innom, vagy a garázsban lévő kötélre gondolnom. No, jó – ez csak vicc volt.

Szinte hallani lehetett, ahogy a sűrűsödő neszezésben épül a hótakaró. Az ablakpárkány széleit már ellepte. Néha, egy-egy pihe betévedt az üvegig, és látták felragyogni, majd ismét eltűnni a sötétségben. Odakinn, az erdőben a hidegtől hangosan megreccsen egy fa, vagy állat lépett gallyra.

– Köszönöm szépen. Ez igazán kedves volt tőled. Elárulok neked valamit. Veled kapcsolatos. Ide, erre a helyre csak ritkán hozok bárkit is. Ez az én privát búvóhelyem. Nem az iroda bérli, nem ők tartják fenn. Az iroda nem is tudja, hogy itt vagyunk. Én vettem, és évente két-három alkalommal használom. Akkor, ha olyasvalakit küldenek nekem, akiben látom a potenciált. Nem a férfiasságra gondolok, vagyis nemcsak arra, hanem az életerőre. Évente párszor szükségem van arra, hogy egy erős férfi legyen velem idefenn. Ettől feltöltődöm, és teljesen másképp látom hetekig, hónapokig a dolgokat. Azt hiszem, ezt most még nem teljesen érted, de hamarosan minden kiderül.

– Az jó, mert én is tartogatok számodra egy meglepetést, kedvesem. Ennyi bevezető után ideje rátérnünk a lényegre. Fogadd úgy, mint egy ajándékot. Egy nagyon személyes, őszinte, titkos kincset, amit a lábad elé rakok. Rajtad kívül erről senki nem tud, akinek felfedtem, az már nem él. Gondolom, most izgatott lettél.

Bor csordult a két pohárba. A kandalló egy rönkje ujjbegynyi parazsat lökött az egyik pohár mellé. A férfi kinyúlt érte, megfogta, és visszadobta a tűzbe. Aztán koccintottak, ittak.

– Van egy küldetésem, amelyet már túl hosszú ideje próbálok végrehajtani. Segítőim benne olyan nők voltak, mint te. A hangsúly az olyanon van. A kérdéskör, melyhez kapcsolódik, egyidős az emberrel. Mi a lélek, és hol található? Még gyermekkori élményeim közé tartozik  a nagyapám lassú haldoklása, melynek megfigyelésével, későbbi aprólékos elemzésével rájöttem, hogy a lélek búvóhelye a fizikai test. A test pusztulásával a benne lévő lélektok is elhal. Ebben a furcsa tartományban, a tudat elvesztése utáni három illetve öt percben a lélek anyagiasul, mielőtt végképp szertefoszlik. És ilyenkor megragadható. Egyszer már megvolt, a kezembe tartottam, ám kicsúszott vértől iszamos ujjaim közül, és eltűnt a vese és valami bél közt. Nos, eltökélt vágyam, hogy egyszer kiemelem, és tartósítom, hogy egész pontosan megvizsgálhassam. Emiatt vagyunk most itt, túl az előbbi, valóban fantasztikus szeretkezésen, mely valószínűleg az utolsó volt az életedben.

A nő felállt, a hifihez lépett, és bekapcsolt egy Bing Crosby cd-t. A White christmas behízelgő dallamira, lassan, táncolva fordult egyet, mire a kandallópárkányról kezébe került egy gyufa és egy doboz cigaretta. Az előbodorodó füst elfedte arcát, és mikor megszólalt, a hangja elváltozott. Érettebb és mélyebb lett.

– Mielőtt innen folytatnák, megengeded, hogy elmenjek vécére? Sok volt a bor…

– Csak kinn, az erdőben. És ruha nélkül. Nem mintha nem érnélek utol, de így legalább eszedbe se jut…

Halkan kattant a zár, odakinn puha, havas léptekkel folytatódott a zaj. A férfi nyújtózkodott, majd feláll, és az ablakhoz lépett. Eldörzsölte lehelete páráját, és kilesett a holdfényes tisztásra. Egy árny lépdelt a fák köze felé. Kényelemesen, kecsesen mozgott, mintha valami estélyen sétálna a koktélozó tömegben. Huszonkét lépés után beleolvadt a fatörzsek ölelésébe, és akkor a hold befutott néhány vihartépte hófelleg közé. A hulló pelyhek besűrűsödtek a félhomályban. A férfi várt és várt, majd drága aranyórájára nézett, és meglepetten látta, tizenöt perce áll az ablak előtt. Az ereszen hirtelen elpattant egy jégcsap a dermesztő hidegben.

– Ez nem lehet.

Három perccel később nyílt az ajtó. A karcsú, barna testet vékony rétegben dér borította. Hosszú, göndör hajának csigái dermedten koccantak össze hátán. Kényelmesen visszaült helyére, és ivott borából.

– Hol tartottunk?

– Hogy bírtad ki odakinn ennyi ideig?

– Ja, igen, ígértem, hogy bővebben is kifejtem a férfiakhoz való viszonyomat. Kamaszkoromban kezdődött. Furcsa betegséget diagnosztizáltak nálam, mely általános gyengeség és erőtlenség tüneteivel jelentkezett. Kihallgattam orvosom és anyám beszélgetését – a tudomány maximum egy évet jósolt nekem. Ösztönösen tettem, amit tennem kellett. A szalagavatón elcsábítottam a legerősebb, legnagyobb fiút. A szertárba mentünk. Az aktus közben megütöttem, magam sem tudom már, miért. Egyszer, kétszer, majd a fejét a falnak löktem. Elájult. Ekkor rátapadtam a szájára, és kiszívtam minden erejét. Olyan volt, mintha feltöltekeznék. A végére üres lett, mint egy leeresztett lufi – de én ismét erőre kaptam. Elmentem a temetésére, és bólogattam, mikor azt hallottam, hogy állítólag önkielégítés közben vitte el a szíve. Pár hónapig tünetmentes voltam. Ám aztán újra kellett kezdenem. Azóta hetvenkét férfit fosztottam meg az erejétől – és az életétől. A legtöbbet itt. Odakinn nyugszanak, az erdőben, kb ott, ahol pisiltem.

Mozgás kélt az üveg sötét négyszögén. Vén, otromba fej bámult be az ablakon. Agancsa nekikoccant az üvegnek, csillogó, nagy barna tekintetében nem volt félelem, csak ostoba kíváncsiság. A nő tapsolt egyet, mire a szarvas eloldalgott.

– Ez némileg árnyalja az est további részével kapcsolatos elképzeléseimet.

– Én is úgy vélem. Te mit terveztél?

– Mikor kimentél zuhanyozni, a báránybőr alá rejtettem egy szikét. A kedvencem, a legnehezebb műtéteimhez használom. Itt van, a kezem ügyében, látod?

A fehér szőrcsomók közt valami fénylett.

– És te, te hogy akartad?

– Amíg a bort bontottad a konyhában, közelebb húztam a piszkafatartó állványt. Látod, itt áll, alig egy karnyújtásnyira. Évekig tornáztam, gyorsabb vagyok, mint egy kobra. Három másodperc alatt elérem a legnehezebb vasat, azt, amely képes beszakítani a koponyacsontot, de nem okoz azonnali halált.

Fekete, kormos vasrudak melegedtek a tűz fényében.

Hallgattak egy sort, néha ittak a borból, egymásra lestek, a szőnyegre vagy a vasak felé, majd ki a hóesésre, az éjbe. Aztán a nő felkacagott, mire a férfi teste is ellazult. Mosolyféleségek jelentek meg a kipirult arcokon.

– Jó, azt hiszem, maradjunk ennyiben. Végül is karácsony van, nem?

– Igen. Most úgy vélem, jobb érzés lesz holnap reggel egy élő test mellett felébredni.

– Oké, de akkor mi csináljunk most?

– Hogy mit? Dugjunk.

vége