Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2017. június 11. 08:38 - Valmont

Háborúk és istenek

katonak_1.jpg

Ez a novella a zárása a kastély ciklusnak, és szoros egységet alakot az előzményével. Az írás sokat markol, és néhány kérdés talán nincs elvarrva, de próbáltam lekerekíteni a nagy egész ívét. Komi alakja több, valaha élt és általam is ismert falusiból állt össze - valóban volt nagyanyám szomszédjában egy ijesztő öregember és volt egy másik, aki tényleg folyton a kertben ügyködött. És van más is, nyomokban Conrad, Radnóti és gyerekkorom egyik meghatározó könyvélménye, melyből a Hatodik érzék csattanóját jó pár évtizeddel megelőlegző kísértet lovasszázad története vagy a halálból visszatérő szerelmes kudarca a mai napig bennem él.

Az első világháború évfordulós éveiben vagyunk, engem régebben nagyon érdekelt a korszak, ahogy a középkor is. Azt hiszem, keveset értünk meg az akkori gondolkodásból, talán az első időszak gyermeki naivitása, lelkesedése és érzelmi hőfoka, ami leginkább megérint minket, főképp, hogy tudjuk, mi következett azután. A képen jászsági katonák láthatók.

 

A katona útja

 

Én már csak úgy emlékszem Komira, hogy az unokája, aki a telkén házat épített, kiviszi a diófa alatti kis padra, amit itt „deko”-nak hívnak, és otthagyja egész délelőttökre, míg ő az alapot ássa. Gyakran röhögtünk azon a többi gyerekkel, ahogy az öreg nadrágján az idő előre haladtával mind jobban szétterjedt a vizeletfolt.

A bátyám ismerte őt abból az idejéből is, amikor még nem bénult le az agyvérzéstől, az mondta, mogorva, szótlan, talán gonosz ember volt, aki folyton ásott, volt egy kis kertje a rét mellett, a ház mögött, azt túrta, még szürkületben is, csak ásta, de nem ültetett bele semmit. Megkérdeztünk mindenkit, a nagyanyámat, a szomszédokat, a postást, még a boltban a pénztárost is, hogy miért csinálta ezt, de senki nem tudta a választ. Komi mindig is bolond volt, mondták. Két háborút is végigharcolt, nem csoda, hogy elment az esze, mondták.

Nem tudhattuk, hogy a Nagy Háború második évében Komi pár hétig egy német mellett volt tisztiszolga, és ez az időszak döntötte el az egész életét. A német tiszt felment Galíciába, és sorra járta a mocskos, ijedten földre kuporgó falvakat, mert keresett valakit. A távolból a Monarchia és a császár ágyúi Przemyslt lőtték, éjjelente az ég pereme vörös lett, mint a vér, és a föld folyton remegett a lábuk alatt, akár egy villámlástól megrémült kutya teste. A parasztok bizalmatlanul lestek ki a két katonára kunyhóikból, látszott rajtuk, érzik, hogy a háború kereke hamarosan áttipor rajtuk, és csak akkor nyugodtak meg, amikor a német a saját nyelvükön szólt hozzájuk.

Komi lassan rakta össze, mi a küldetésük, a gazdája félszavaiból, tábortűznél, erdei tisztás hűvösében elmotyogott információmorzsáiból értette meg, hogy keresnek valakit, egy gonosz, sötét férfit, egy másik katonát, aki előttük jár a reménytelenül szürke pusztákon, ott gázol valahol a háború poklában, és egész falvakat irt ki szedett-vedett, a bombázásoktól és a szenvedésektől félőrült csapatával. A híre megelőzte őt a környéken, és a kettős e hírt követte, mint róka az illatfoszlányt, így nyomultak mind beljebb és beljebb Galícia vérző testébe, a lápok, mocsarak, nyírfaligetek közt megbújó szegényes, csupa fa és sár települések pókhálójába.

Aztán a tiszt beteg lett, és megállni kényszerültek a faluban, ahol Komi végre szerelembe esett. Nem tudni, hol szedték össze a lázat, talán a mocsárban, ahol egy egész lovasszázadot géppuskáztak le és hagytak az iszapba dermedni, vagy az erdőszéli faluban, ahol a kiégett kunyhók közül sült zsír és égett hús kevercse kúszott elő. Komin gyorsan átfutott a kór, de a tiszt mind gyöngébb és haloványabb lett, végül úgy kellett őt betámogatni az erdő közepén lévő, viskók alkotta körbe, ahol egy nagy kőkereszt lábánál a földre omlott.

A falu elöljárójának, talán bírájának a házacskájába vitték, megkapta a legszebb ágyat.  A falusiak az ablakon és az ajtón át lesték, ahogy Komi levetkezteti, és hideg vízzel átdörzsöli láztól lüktető sovány és fehér testét, melyet mint erek, vágások ás lövések hegeinek tucatjai borították. Komi nem döbbent meg rajta, hisz a férfi arcát is behálózták a sebek. Amikor még utazásuk elején nagy merészen rákérdezett, honnan vannak, a tiszt azt mondta, hogy becsületbeli ügyek emlékei, de érződött a hangján, hazudik.

A férfi most tehetetlenül zihált a priccsen, a szalmatető kilógó szálait nézte merev, csillogó szemekkel, és arcára kiült a csalódottság. Komi kicsavarta a rongyot, és felpillantott, ekkor vette észre az ablakkeretben az elöljáró lányát. Vörös haj, égkék szemek és ártatlanság. Később megtudta, a falusiak nagy része zsidó, de a lány elütött tőlük, vonásaiban északi hidegség, egyfajta tartózkodó bizalmatlanság tükröződött. Elkapta tekintetét, és elsietett, Komi csak este látta viszont, ahogy apjával, az ősz öregemberrel a konyhában tüsténkedik. Rissz-rossz levest tálalt aztán a férfinak, és ahogy ujjuk egy pillanatra összeért a tányér peremén, a lány Komira nézett, aki érezte, elveszett.

Nagy nehezen, német és lengyel keveréknyelven folyt a társalgás köztük. Az öregember és a lány elmondták, hogy nem láttak katonákat korábban, de hallottak a Sötét Emberről, aki sorra járja a falvakat, és borzalmas dolgokat művel. Azt suttogják, az éj leple alatt érkezik, és reggelre a falusiak egy nagy, tátongó sírt találnak a település határban, melyet ő ásat ki az embereivel, és akkor már mindenki tudja, milyen sorsot szán nekik, de senki nem mer rimánkodni, pláne nem elfutni, hanem mindenki megadja magát ennek a sorsnak, és a Sötét Ember ezt természetesnek veszi.

Néptelen falvak, üres házak és nyugtalan föld marad utánuk.

Komi befalta a levest, megköszönte, a történetet is, majd a másik tányért bevitte a tisztnek, aki csak hosszas ébresztgetésre tért magához. Míg belékanalazta az ételt, elmesélte neki mit hallott a háziaktól, akik talán hallgatták a konyhából saját szavaik visszhangját. A tiszt, mikor végeztek, fáradtan hátrahanyatlott párnáján és intett Kominak, zárja be szobájuk ajtaját. Az engedelmeskedett, majd visszaült az ágy mellé, mire a másik megragadta a kezét. Vékony, izzadt ujjai hajdani erőt sejtettek, melynek most már csak emléke élt e testben. Aztán a tiszt suttogva, meg-megakadva végre kiegészítette mindazt, ami Komi fejében eddig csak részleteiben élt.

A német hadvezetés küldte ide őt, mivel rémisztő beszámolókat kaptak egy renegát szabadcsapatról, amit egy ismeretlen Katona vezet, mind keletebbre, mint sem törődve a front hullámzásával. Ez a martalóc banda förtelmes bűnöket követ el a háború leple alatt, olyan tetteket, melyek rossz fényt vetnek a tisztes hadviselő felekre. A német vezérkar azonnali intézkedést sürgetett, így őt bízták meg a feladattal, aki a múltban már számtalan hasonló küldetésben teljesített. A cél világos volt és egyértelmű: meg kellett találnia e szörnyetegek csoportját, majd likvidálni kellett vezetőjüket. Úgy remélték, hogy az ő halálával a többiek közti kötelék felbomlik, és az ügy ezzel lezárul.

Komi bólogatva hallgatta, majd várt, míg a másik erőt gyűjt, mert érezte, van még valami. A tiszt végül valóban folytatta, rekedten, de közben befelé fordult, a fal felé, mint a kisgyerek, aki szégyelli, amit mondani akar. A Katona, akit üldöz, emberfelettien kegyetlen, emberen túli dolgokat művel mind a polgári lakossággal, mind a keze közé kerülő ellenséges vagy szövetséges harcosokkal. Ezek közül csak egy az, amit Komi is megtudott a falusiaktól, hogy állítólag élve temet el egész településeket. Ennél csak sokkal szörnyűbb és messzebbre mutató tettei vannak, melyeknek mintha egyetlen célja az lenne, hogy bizonyítsanak valami kimondhatatlan tételt a kortársaknak.

Itt hirtelen elhallgatott, majd hamarosan néma álomba zuhant.

Komi kiment, felcsatolta szuronyát oldalára és megtöltötte pisztolyát. Őrt fog állni egész éjjel, a fák közt, mondta az öregembernek, hogy megnyugtassa. Ma éjjel biztonságban lesz a falu. A vörös hajú lány tűnődve bámulta a kemencepadkáról, ahogy kilép a hűvös éjbe.

Aznap éjszaka pihentek az ágyúk, és a meggyötört világra mély, vastag csönd leple borult. Bogár, madár nem neszezett a fák közt, ahogy Komi bevette magát a ritkás nyírfaerdőbe, majd húsz méterre a szélső háztól letelepedett egy kidőlt farönkre. Innen jól rálátott a hold által megvilágított szekérútra, mely a faluba vezetett. Sokáig semmi nem moccant, közel és távol, ezért lecsusszant a földre, betakaródzott köpenyébe, és hátát a fának vetve egy pillanatra behunyta szemét. Tényleg csak egy pillanat volt.

Lágy érintés rebbent arcán. A lány simított végig rajta, majd ujját szája elé téve jelezte, ne szóljon semmit. Szemük végig egybekapcsolódott, míg lenyúlt a katona övéhez, megoldotta, majd lejjebb cibálta derekán a nadrágját. Szoknyáját feltűrve beletelepedett a férfi ölébe, és Komi elhűlve érzete, hogy magába fogadja, és a világ hirtelen kitágult és teljessé vált, és most már minden a helyére került, mert ő volt az első nő az életében. 

Amikor vége lett, a lány eltűnt, mint a hajnali pára az első napsütésben. Komi kábultan nézte távolodó fehérségét, majd rendbe szedte magát, és rágyújtott. A csikk kipergett ujjai közül, ahogy arcán üdvözült mosollyal álomba szenderült.

A hidegre ébredt. Május volt, de ez a hideg decemberi reggeleket idézett, a falu felől gomolygott elő. Komi talpara kászálódott, és visszasietett a szürke félhomályban az épületek körvonalai felé. Az elöljáró házának sarkán megtorpant, és elhűlve leste a teret, ahol korábban a kőkereszt állt, most viszont az eltűnt, és a helyén egy hatalmas gödör tátongott.

Körben, a peremén néhány meghatározhatatlan eredetű egyenruhát viselő katona állt, hanyag, közömbös tartással, cigarettáztak, halkan nevetgéltek. Túlerőben voltak, ezért Komi hátrált, de ekkor a házból halk, német beszéd ütötte meg fülét. Előhúzta fegyverét, és oldalt kerülve a hang irányába lopódzott. A szobának, ahol a tiszt feküdt, ablaka nyílt az erdő felé, üveg nem volt rajta, csak deszkatábla, melyet félrevontak. A résen át idegen, erős és mély hangot hallott, a hangot, melyet később sem felejtett el soha.

–…és aztán emlékszem, láttalak a Hagia Sophiában, térdig gázoltunk a vérben, és ott rejtőzködtél egy oszlop mögött, tudtam, hogy ott vagy, de elengedtelek, mert aznapra megvolt a munkánk. Paviánál biztos hogy szemben álltunk, én Károllyal lovagoltam, a páncélok csillogásától megfájdult a fejem, meg amúgy is, aznap a forgatagban olyan sok minden történt, hogy már nem emlékszem semmire. Nem tudom, mikor volt még metszéspont. Talán a korzikai elleni harcokban, Spanyolországban, rémlik, hogy üldöztünk egy vértest, aki hasonlított rád, vagy Párizs elfoglalásakor, mikor a temetőben a falhoz állítottuk a kommünárokat, és volt, aki eltűnt a sorsukra váró foglyok közül, állítólag, egy csatornába ereszkedtek le, mint a patkányok, vagy mint egy Victor Hugo regény hőse, lehet, köztük voltál, hm?

Ne jött válasz, ezért az idegen így folytatta: – De ez, ez itt mindennél szebb, nem gondolod? Ilyet még sosem láttunk. A háború mindenhol rászabadult a világra, és mindenhol a földbe tiporja az életet. Ez az én világom, és már nincs, ami megváltsa. Nincs, ami megállítson.

– Én meg foglak – mondta most a tiszt hirtelen, mire Komi összerezdült, és várt valamit, talán egy lövést, de az idegen csak felnevetett.

– Sajnos nem érted, mi ez az egész. Soha nem is értetted, ugye?

Komi feltérdelt, és belesett az ablak pereme felett. Egy férfi ült a tiszt ágya mellett, neki háttal, így csak zöld egyenruháját, és nagy, sötét üstökét látta. A férfi most moccant és kicsit oldalt fordult, az ablak felé, mire Komi lebukott, így nem láthatták meg egymást arcát.

– Ketten vagyunk. Én és a másik. Én vagyok a pusztítás, ő a teremtés. Az idők kezdete óta járjuk e földet. Ő hisz ebben a világban, én nem. Ezért döntöttem úgy, elpusztítom őt, ezért kergetem őt évezredek óta. Nem tudom, megölhetem-e, de abban biztos vagyok, te és a hozzád hasonlók nem árthatnak nekem. Előtted járok mindenhol, és most már lassan beérem a másikat, akiről tudom, hogy a Választott Nép, a zsidók közt rejtőzik. Talán pont odakinn van, a falusiak közt, a sorsára várva.

Komi ezt hallva felidézte magában a lány arcát, az ajkait, rebbenő ujjainak érintését, bőrének meleg tejszagát, és ezekkel felvértezve lelkét, összeszedte minden bátorságát, kibiztosította pisztolyát és felegyenesedett. Felemelte a fegyvert, az idegen hátára szegezte. Mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt, egy puskatus csapott le tarkójára.

A fájdalomra ébredt. Négykézláb vonszolta előre magát, nem törődve a fenyegetéssel, kimászott az elöljáró házának ajtajához, mely tárva volt.

A tiszt ott állt a tér szélén, a térről pedig eltűnt a gödör, friss föld borította. Megfordult, és Komira nézett.

– Elmentek – bólintott, és szemében nem volt más csak fájdalom. – Én elvégezték a munkájukat.

Komi felállt, bambán imbolygott, majd észbe kapva a friss földtakaróhoz rohant, és puszta kézzel kezdte ásni. Az első testre könnyen ráakadt, egy öregasszony volt, szája tele sárral, csodálkozó szeme tágra nyílt, valamiért abba nem ragadt föld. Komi lihegve kihúzta testét a sárga, agyagos masszából, majd lihegve körbenézett, és meglátott egy félredobott ásót. Felragadta, azzal folytatta, nem is figyelve a tisztre, aki háromszor vagy négyszer elmondta neki, hogy hagyja abba, fölösleges. – Ő soha nem végez félmunkát – motyogta, majd vállat vont, és csak bámult a mind vadabbul ásó katonát.

Komi délre végzett, kiszedte az összes testet, utolsónak az öreg bíróét, és szépen egymás mellé fektette őket, majd tehetetlenül térdre hullott, mert a lányé nem volt köztük.

– Hol vagy? – nyögte félig döbbenten, félig reménykedve, szemével a földhányásokat, a halmokat és a gödröket vizslatva, aztán újra kezdte az ásást. Észre se vette, hogy a tiszt közben egy ágból botot farag magának, majd arra támaszkodva, abba kapaszkodva eltűnik az erdőben.

Estére a kimerültségtől összeesett, az egyik földkupac lett az ágya, így talált rá egy huszár járőr. Elvitték magukkal. Egészen Przemysl visszafoglalásig a tábori kórházban ragadt, lassan szedte csak össze magát. Az orvosok nem tudták mi baja, úgy vélték, légnyomát kapott, azért ilyen kába és kétségbeesett. A tisztről senki nem hallott ennél a csapattestnél, de ezen nem is csodálkozott.

Ahogy visszavezényelték a harcokba, elkezdődött nála. A többiek csak Vakondnak nevezték, a gúnynév elkísérte a háború végéig, ameddig több száz kiló földet forgatott át a keleti fronton. Mikor visszatért a szülőfalujába, folytatta. Ásott a kertjében, a hegyoldalban, az erdőben, ásott egészen addig, míg el nem érte őt a második nagy háború.

Miután besorozták, a fővárosba vitték, ahol egy a kimenőn moziba ment bajtársaival. A filmhíradóban Hitlert mutatták térképasztal előtt, mögötte katonai vezetőket, köztük egy homályos figura vonta magára Komi figyelmét. Nagy, sötét alak volt, fekete, csillogó hajjal, a kamera nem mutatta soha rendesen az arcát, de Komi felismerte.

Ismét keletre került, és ő örült neki, hisz folytathatta az ásást azon a földön, melyben a lány eltűnt. Minden egyes állomáshelyen, táborhelyen, erődítésnél önként jelentkezett földmunkára. A gúnyneve ezúttal Kukac lett. A csodával határos módon túlélte a doni áttörést, majd a visszavonuláskor dezertált, hazaszökött a falujába, ahol örökre elásta az egyenruháját.

Aztán csak ásott, egész hátralévő életében, nem törődve vele, hogy a falusiak bolondnak tartják. A végét, mikor már alig volt ereje öregségében, még láthatta a bátyám is, aki persze nem tudta, hogy a szerelmét, egy földre szállt istent keresi a földben.

És aztán Komi meghalt egy meleg nyári délelőtt ott a lócán, miközben dongók repkedtek körötte, és az unokája által építendő ház alapjának friss földkupacában egy göröngy megindult lefelé, magától és érthetetlenül.

vége

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr4112584889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zotyabg 2017.08.07. 15:30:47

Szia, Valmont!
Milyen programmal vagy szövegszerkesztővel írtad meg A fészerben forgatókönyvét?
Courier-ben nincs ő és ű, csak ilyen rusnya ékezetek. Wordben megcsinálni egy kicsit macerás, de meg lehet próbálni. De egyszerűbb lenne a Trelby-vel, mivel abban megvan minden funkció, nem kell tabulátorozgatni, profi program forgatókönyvírásra.
Előre is köszönöm a válaszodat!
Üdvözlettel: Baksa Zoltán
horror