Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2017. május 27. 09:42 - Valmont

Eltemetve

katonak.jpg

Az egyik legkorábbi erős emlékem, revelációm az a keresés, melyet a nagyapám által a *****-i kertjükben elásott szatyornyi műanyag katona után folytattam. Tulajdonképp éveken át piszkáltam nyaranta a kert puha, homokos földjét, és néha, itt-ott - mintha szétmásztak volna a föld alatti sírjukból - tényleg ráleltem egy-egy törődött figurára. Olyan volt, mint a Grál utáni kutatás, nyomokat találtam, de maga az egész állomány, a hadsereg sosem került elő. 

A másik, ami a szemem előtt volt írás közben, az egy valóban kitűnő képregény, a Goddamned, melynek elkeserítően ritkán jelenik meg új része. Az ábrázolt, özönvíz előtti világ brutalitása és remény nélkülisége majdnem egyedülálló a műfajban.

A lenti szöveg egyébként magyarázatot próbál adni az előző írásokban, vagyis a "kastély" tag alatt megismert épület gonoszságára, szóval egyfajta eredettörténet is.

 

Falu a föld alatt

 

Amikor megjelentek a dombok lábánál, épp május volt, a levegőben azok a fehér szöszlabdacsok, mint kiscicák kitépett bolyhai lebegtek. A vándorok nem lehettek többen negyvennél, szedett-vedett, rongyos nép, csak az útközben hozzájuk csapódott martalócoknál csillogott fém. Kordékat húztak, azokon hozták a holmijukat, az asszonyokkal menet közben szoptatták a gyerekeket, a férfiak sötét, mogorva képpel rágcsáltak valamit, miközben kapáikat vagy ásóikat rakták egyik vállukról a másikra. Földművelők voltak, homályos, makacs és néha téves tudással a földről.

Ahogy megpillantották a dombon fehérlő házak csomóját, megálltak, és ideges körbe rendeződtek, ez nagy, hangás rét közepén. A körnek is lett egy kis belső köre, a Katona, az Öreg, és a Pap alkotta. Valahogy úgy alakult, hogy ők hozták meg a döntéseket. A Pap, egy sovány, rongyokba öltözött kedvetlen alak, kezdetektől velük volt. Néha, amikor különösen éhesek voltak, vagy az égzengéstől rettegve összehúzódtak egy liget fái alatt, meghallgatták, amit Istenről és az elrontott teremtéséről mesélt, de egyébként senki nem vette komolyan intelmeit, az asszonyok szabadon háltak bármelyik férfival, és ha vitára került a sor, gyakran lett vérontás a vége, ha az Öreg vagy a Katona közbe nem lépett.

A Katona egy lerombolt erődnél csatlakozott hozzájuk, valamikor, régebben, pontosan nem tudni mikor, mert az időre vonatkozóan ellenmondó kifejezéseik voltak. A füstölgő kapu előtt halomban álltak a levágott fejek. Nem lehetett tudni, a sebeiből vérző Katona vajon védő volt vagy támadó, igaz, nem is érdekelte a vándorokat, megrohanták a romokat, hátha maradt valami eleség az üszök alatt. Az Öreg azonnal meglátta a Katonában a túlélőt, ezért bekötözte a sebeit, és támogatta, mikor újra útra keltek. A gesztusra ugyancsak nem lett volna szavuk, így néma szövetséget kötöttek, és ha valamelyik martalócnak eljárt a keze, vagy valaki a kelleténél erőszakosabb volt a nőkkel, az Öreg a Katonára rábízta, hogy rendet tegyen.

Most is mind felé fordultak, hogy mitévők legyenek, bár a Pap tétován megjegyezte, jobb lenne oldalt kerülni, és folytatni útjukat a hegyek belsejébe. Ugató, hiányos nyelven beszéltek ezek az emberek, egy roncs nyelven, melyen sok dologra valóban nem volt kifejezés, nem tudták kimondani, hogy „szabad” avagy hogy „őszinte”, bár például a dühre és a haragra legalább tizenöt féle szavuk volt.

A Katona kilépett a körből, közben széles, bőr lemezekkel borított vállával félrelökdöste az embereket, és eltávolodva a csoporttól szemügyre vette a házakat.

Egyszerű kis vályogházak voltak, pár fa árnyékában a dombok tetejére húzódva. Füst nem volt, mozgás nem látszott, hang nem szólt közülük.

Talán valami betegség, kockázatta meg az Öreg krákogva, mire többen helyeslően morogtak. Talán maga a halál szállta meg e helyet, bizonygatta a Pap ingerülten.

Láttunk már rosszabbat a halálnál, vont vállat a Katona, szavait alig hallották. A három másik hadviselt forma személy köréje gyűlt, és a háta mögött izgatottan suttogni kezdtek, kibukott belőlük mindenféle mohó vágy zsákmányról, aranyról és fiatal nőkről, mire ő visszafordult, és egyetlen pillantással elhallgattatta őket. Volt egy félelemre alapozott hierarchia közt, akár a kóbor farkasoknál, ahol nemcsak az erő vagy az akarat, hanem a meglévő sebek száma is döntő lehet a viszonyok alakulásába. A Katona arcát, nyakát, kezét és lábát is hegek borították. Maradtok, szólt rájuk, majd megindult, maga elé tartva rövid, otromba kardját, mely alig volt több egy fényesre csiszolt fémdarabnál.

Várj, szólt az Öreg, és utána ment, beérte, mire a Pap fejét csóválva utat tört az emberek közt, és ő is csatlakozott hozzájuk. Jobb, ha együtt megyünk, mondta az Öreg szelíden, és a Katona nem vitatkozott vele. Az idős, ezüst szakállú férfi már évek óta vezette ezeket a szerencsétleneket, egyik táborhelyről a másikra, keresve azt a lehetőséget, ahol letelepedhetnek ezen az elátkozott földön. A Katona néha belenézett az Öreg barna, mindig csillogó szemébe, és néha azt gondolta, az apjának is ilyen szeme lehetett. Vagy inkább csak ezt remélte.

Ahogy beértek a tíz vagy tizenöt ház közé, azonnal megérezték, hogy nincs bennük élet. A vándorlások során kifejlődött bennük egy ösztön, melynek segítségével elkerülhettek erdőkben állított csapdákat, megtalálhatták a mocsár vagy nád eldugott zugaiban tanyázó halászokat, és mely azonnal megsúgta nekik azt is, hogy egy épület lakott-e. Most csak a mérhetetlen ürességet érezték maguk körül. A Katona felmordult, és belökte az egyik ház ajtaját, majd belépett. A másik kettő nem követte. A házban szépen ácsolt bútorok, egy bölcső, a kemencepadkán ottfelejtett étel, a földön egy törött korsó fogadta a férfit. És valami szúrós, kénes, idegen szag.

Hirtelen távoztak, talán vitték őket, mondta a katona többieknek, mikor visszatért hozzájuk. Az Öreg bement egy másik házba, majd egy harmadikba is, miközben a Pap az épületek által alkotott kis tér közepén lévő oszlophoz ment, melyen érthetetlen vésetek voltak. Barbárok lehettek, suttogta maga elé, majd leborult a földre, és imádkozni kezdett. Nincs sehol senki, az étel még az asztalon, és mintha vért is láttam volna egy helyütt, jött vissza az Öreg komoran. Összenéztek a Katonával, mérlegelték és fontolgatták a döntésüket, végül az Öreg kezdte, talán maradhatnánk egy kicsit, majd a Katona hozzátette, talán már elmúlt veszély. De ezt, ezt az utóbbit egyiken sem érezték biztosra, folyamatosan libabőrös volt a karjuk, és a nyakukon, a tarkójukon láthatatlan kezek matattak, és úgy tűnt számukra, valaki figyeli őket, még akkor is, amikor az embereket elosztották a házakba, fát gyűjtöttek a házak mögé gondosan felrakott rakásokból, tüzet gyújtottak a Pap által kidöntött istentelen oszlop helyén, és őrt állítottak a falu két szélére.

És miközben a közös kondérban összefőzték a maradék szárított húst, a hegy oldalában talált forrás vizével, a mezőn szedett vadhagymával és egy nagy, fedett veremben talált egyéb, fonnyadt zöldségekkel, mindegyre azt találgatták, mi történhetett elődjeikkel, a falu lakosaival. Volt, aki biztosra vette, hogy elhurcolták őket, mások azt gondolták, a közeli erdőkben vannak fellógatva vagy felszögelve a fákra. Megint mások szerint megijedtek valamitől, ezért menekültek el. De mitől, jött erre a kérdés a tűz másik oldaláról, de választ nem született rá. A Pap, aki egész este szótlanul, komoran várta, míg elkészül az étel, hogy aztán fensőbbséggel elutasítsa, mondván böjtöl, mivel beléptek az elrontott teremtés napja előtt telő hold idejébe, azt mondta nekik, hogy maga a dühös isten törölhette el a föld színéről az embereket. Mert ugyanolyan felelőtlenül éltek mint ti, mutatott körbe reszkető ujjal. Nem törődtek a romlott teremtéssel, bizakodva várták a jövőt, építettek, táncoltak és örvendeztek, noha e világ csak szomorúságra ad okot, fejtegette szigorúan. Vegyetek példát az odvas szagú gyümölcsökről, a tüskés zöldségekről, az egyszemű állatokról, a háborodott bogarakról, és lássátok e világ igazát, hogy minden a romlást szolgálja.  

A Katona felmordult e szavakra, majd felállt, kilépett a tűz fénykörből. Az egyik ház falához sétált, hogy könnyítsen magán, amikor egy sötét árny rohant a derekához.

Egy gyerek volt, a vándorok egyik asszonyának gyereke. Alig tudott beszélni az izgatottságtól, csak makogott és nyöszörgött, miközben elmondta szörnyű felfedezését, hogy a falu mögötti mezőn avagy inkább feltört területen él a föld.

A Katona visszament az Öregért, tűzért és a kardjáért, majd megindultak a gyerek mögött, észre se véve, hogy a Pap csendben feláll, és követi őket. A gyerek a házak mögött szántóföldet talált, és azt remélte, tavalyi termésre akad a rögök közt, ezért kutakodott a földben a sovány vacsora után. De aztán valami kinyúlt a mélyből, és megragadta bokáját, míg orra előtt pedig maga a föld mozdult meg, mesélte, míg arra a helyre vezette őket, ahol mindezt átélte. A Katona visszazavarta őt a tűzhöz, aztán előre óvakodott a puha, süppedős, talajon, és magasra emelte a fáklyát, majd felsóhajtott a döbbenettől.

A fekete föld jó húsz métere körben hullámzott, fodrozódott, nyüzsgött, mintha alulról megannyi óriási féreg fúrná.

És az elátkozott föld életre kel, idézte mögöttük remegő hangon a Pap, de az Öreg csak a fejét csóválta, és mutatta az egyik halom mögött fehérlő valamit. Egy kezet, mely lentről nyúlt ki segélykérően. És ekkor már láttak máshol egy bokát, a harmadik helyen egy vállat, egy fejtetőt is, megannyi testrészt, melyek, mint vízbe süllyedő hajótöröttek hánykolódtak a sötét anyag folyamában.

Hát itt vannak a falusiak, bólintott a Katona, majd iszonyodva hátralépett, el a szántó szélétől.  Az Öreg lehajolt, és rövid kaparászás és ásás után egy összekötözött kezet húzott a felszínre, a kötél folyatódott, és kifeszült a levegőben egy másik testig, és a férfi húzni kezdte, hogy azt is felszínre emelje, de ekkor a Katona rászólt vagy inkább mordult. Az Öreg csodálkozva felnézett rá, majd elhűlve figyelte, ahogy a Pap rátapos az általa kiásott, és a levegőbe markolászó kézre, és az hozzá tartozó, halovány orcát visszanyomkodja saruja sarkával a föld alá.

Mit csináltok, kérdezte is tőlük, de ekkor a Katona intett neki, s megindult vissza, a falu felé. A másik kettő jó nagy távolságot tartva egymástól, követte.

Egy üresen maradt házban telepedtek le. A Katona végigszagolgatta a fal mellett álló korsókat, majd az egyik fölött megállt orra, elégedetten belekortyolt, aztán kínálta a másik kettőnek is, de azok nem kértek.

Összekötözték és elevenen eltemetették őket, szögezte le a Katona kis várakozás után, miközben a mind haloványabb fáklyát az asztal közepén árválkodó mécses kanócához érintette. De nem végeztek túl jó munkát, mert a legtöbben még élnek, folytatta szomorúan. Igen, nincsenek mélyen, és így valahogy kapnak levegőt, bizonygatta Pap, így nyújtva el szenvedésüket, talán ez volt a szándék is.

A Katona a lángba meredt, majd halkan azt mondta, hogy el sem tudja képzelni, kinek jut ilyesmi az eszébe, de volt egy-két olyan jelentésű szó is azok közt, amit mondott, ami a csodálatra is utalt, és ettől az Öreg összehúzódott a lócán, ahol ült, és kimondta, ami már percek óta feszítette, hogy ki kell ásnunk őket.

A másik kettő rámeredt, és úgy bámulták, mintha most látnák őt először életükben.

Nem, mondta a Pap fejcsóválva, a romlott világunk istenéhez ez pont megfelelő felajánlás, ez pont megfelelő szenvedés és ajándék, megsértenénk őt, ha kiszabadítanánk a föld foglyait.

Az Öreg nem is figyelt rá, csak a Katonát nézte, aki vonakodott viszonozni a pillantást. Végül lassan, megválogatva szavait azt mondta, hogy már eleget vándoroltak az emberek, talán ez a hely megfelelő lenne nekik. És, folytatta úgy, hogy a Papra nézett, nem az Öregre, és ha kiszabadítják a falusiakat, akkor azok visszakövetelik majd a házaikat, és ők mehetnek tovább, be, a hegye közé, ahol ki tudja, mi várja őket.

Ezen mind a hárman elgondolkoztak, majd az Öreg, talán hogy időt nyerjen, megkérdezte azt, ami a Katonát is foglalkoztatta, de hát ki tehette ezt velük, ki képes ilyesmire. A Pap válaszolt, azzal a komor eltökéltséggel, amivel mindig is beszélt, ha a hitről volt szó, talán Isten volt, talán alakot öltött, és leszállt közénk, és utat mutat nekünk az igaz szenvedéshez.

Talán, hagyta jóvá a Katona, de mielőtt bármit is teszünk, aludjunk rá egyet, kérte a másik kettőt, majd választ nem is várva fogta a korsót és a fáklyát, és kiballagott a sötét és narancs éjbe. A Pap nem szólt, pár percig dúdolt egy hamis kis dallamot, de aztán ő is távozott, maga hagyva az idős, törődött embert, akit csak lassan, hajnalban nyomot el egy kósza álom a lócán.

Mikor felriadt, hideg szürkeség ülte meg a világot. Kivánszorgott a tábortűz maradékához, és ott találta a zsarátnok felett köpenyébe burkolódzó Katonát. Az Öreg az áradó meleg felé fordul, széttárta karját, hogy minél jobban érje testét a hő, és érezte, visszatér tagjaiba az erő. Álmot láttam, mondta neki a Katona. Álmomban a jövőt láttam. Körbemutatott. Ennek a helynek a jövőjét.

Az Öreg most leguggolt a tűzhöz, belekotort egy ággal a parázsba, és várta a folytatást.

Álmomban egy nagy, gyönyörű épületet láttam, mesélte a Katona tűnődve, majd megfordult, a falu vége, a szántóföld felé bámult. A mezőn épült, ahol el vannak temetve azok az emberek. Gyönyörű épület volt, nagy, fényes szobákkal, azokon ablakok, azokon olyan borítás, mint a víz.

A Katona lenézett az Öregre, kivárt, majd komoran folytatta, de e palota pincéjében, a föld átkozott volt. A földből szörnyek és szellemek keltek éltre, mert fertőzött volt és gonosz. És attól tartok, mi tesszük azzá. Így döntésre jutottam. Elhagylak titeket, mert nem akarom, hogy az álmom az én segítségemmel váljon valóra. Tegyetek, amit jónak láttok, immár nélkülem.

Lenyúlt, megmarkolta az Öreg csontos vállát, majd maga köré kanyarította köpenyét, és ellépett tőle. Hova mész, kérdezte a hátától a másik, mire ő meg se fordulva válaszolt, megkeresem a Pap istenét, hátha létezik, mondta rekedten. És megölöm.

Azzal eltűnt a ködben.

Az Öreg csak egy kis ideig várt, mérlegelve a hallottakat, aztán az egyik faházhoz sétált, ahol a falnak támasztva egy ásó sötétlett. Felragadta, majd ő is elmerült a szürke gomolygásban, hogy a szántómezőn bukkanjon fel belőle. Óvatosan megkereste a legközelebbi halmot, melynek mélye emberi alakot sejtetett, majd leszúrta az ásó élét, és kiszabadított valamennyi földet, aztán tapogatódzva befúrta kezét a melegnek és élőnek tűnő feketeségbe, és ez pillanatra úgy érezte, ragacsos, forró, alvadt vérbe nyúlt, de ekkor lentről egy kétségbeesett tenyér ragadta meg csuklóját, mire az Öreg megkönnyebbülten felsóhajtott, húzni kezdte a másikat ki, a fényre, míg meg nem akasztotta mozdulatát a Pap kése, mely nyakán, pont a test és a nyak találkozásánál fúródott belé, és azonnal megbénította őt.

Eldőlt, mint egy zsák. Hátranyúlt volna sebéhez, de karja nem mozdult, csak bőrén érezte, hogy a vér megállíthatatlanul ömlik ki a földre, mely talán máris kezdte magába szívni. Mondtam neked, hogy nem keresztezhetjük a romlott isten szándékát, suttogta a Pap, kicsit hátrálva, kezében a véres kést lóbálva. A szenvedés által hódolhatunk istenünknek. Minden más csak tévedés, és ezt majd te is belátod, ha egyesülsz vele a föld alatt, szónokolt, majd eldobta a kést, jó messzire, aztán felragadta az ásót, és vadul a földbe szúrt. Vajon hányszor kell még nektek elmondanom, hogy nincs más célja ennek a világnak, mint a fájdalom és a rettegés, átkozódott a Pap, miközben mind vadabbul kezdte ásni a sírt, de ezt már az Öreg nem láthatta, mert addigra elnyelte lelkét a föld.

vége

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr9712544039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ernoke 2017.05.29. 16:58:19

Ez nagyon jó volt, köszönöm.
horror