Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2015. március 01. 21:38 - Valmont

Magányos szirt az erdőben

Tényleg ott volt. Felmentem S.-ből K. felé az erdei úton.Aztán lekanyarodtam balra, a földútra. Elég hosszant haladtam az erdőben,végül letértem egy halványabb ösvényre. Előbb a sziklákat láttam meg, aztán a virág pirosát. Leszálltam a motorról, körbejártam a helyet. Csönd volt, nagyon nagy csönd. És valami kényelmetlen érzés szállt - meg talán csak beképzeltem, talán a  fantáziám lódult meg. Nem maradtam sokáig. Féltem, nem indul majd el a motor, de nem történt semmi furcsa. Csak a virág. Máig nem tudom, ki és miért rakta oda, az erdő közepére, a magányos szirtre. 

wp_000723.jpg  

Szelfi

 

Kezdjük újra. Kérte a nyomozó. Rendben. Motyogta a fiú. Odakinn halkan pergett le az égből az eső. A párkányhoz érve megnyugtató dobolásként zsivajgott. A fiú arra gondolt, legszívesebben most bebújna a takarója alá, és aludna. Aztán a kinti, üres világon tűnődött. A csillogó, néptelen utcákon, a felázott erdei ösvényeken, a vizes mezőkön. Rendben, de akkor most mondd el az egész sztorit. Kérte a nyomozó. Megtermett, bajuszos és nagyon nyugodt ember volt. Mintha a fiú apja lett volna, úgy beszélt hozzá. Ne csak azt, hogy valaki üldözött. Az egészet, hogy miért üldözött, mikor, meddig, hogyan. Jó. Mondta a fiú. Elmesélem. De úgyse fogja elhinni. A nyomozó bólintott. Tegyünk egy próbát.

Felment egy földúton a város fölé. Már legalább két hete nem esett, ezért porzott mögötte a vályús út. Az út félkörívben átkarolta a hegyet, és az új temető fölött ért véget. Arra gondolt, megáll, és elszív egy cigit. A cigit anyja retiküljéből lopta, enyhe parfümillata volt. Már épp leállította volna a motort, mikor észrevette a férfit. Ott ült egy korhadt padon a sírok közt. Mellette egy üveg csillogott a sárga, őszi fűben. A férfi nem moccant, félig oldalt, félig előre dőlt. Talán aludt. Talán halott volt. 

Így nem akart cigizni. Zavarta az a férfi, elrontotta az élményt. Volt egy csapás, egy erdei ösvény a hegyen át a szomszédos völgybe. Ott, a völgy alján egy kis tavacskát talált év elején, mikor elkezdett motorozni az erdőben. Volt ott pad is. Azon kényelmesen ellesz. Megfordította a motort, és betért a fák közé. Ez az út előbb felfelé vezetett, köves, kavicsos volt. A kanyarokban vigyázni kellett, az első kerék csúszott. Jó öt perc után, épp csak a szeme sarkából észrevette a leágazást. Alig embernyi rés volt a fák közt. Hirtelen ötlettől vezérelve letért rá. Pontosabban fel, mert ez az út még magasabbra vitt. A hegy, ami a város felett elterült, igazából három hegy láncolata volt. Ez az út talán a középső tetejére vitt. Jól motorozható, de keskeny ösvény volt. Imádta az ilyen utakat. Az erdő fái miatt olyan érzés volt, mintha kétszázzal repesztene. A lelógó gallyak, farönkök és kiálló bokorvégek miatt folyamatosan figyelnie kellett. Még így is kisodródott egy kanyarba. Csak vészfékezéssel tudott megállni, szelíden egy csipkebokor tüskéi közé csúszva. Lefejtette magáról a marasztaló ágakat, és körbenézett. Felfelé, egy tisztásabb részen valami csillogott. Akaratlanul is arra indult, letérve erről a kisebb ösvényről is. Most már a tiszta erdőben haladt, a fák közt. Az avar szinte belepte a gumit. Egy oromra ért, egy sziklakiszögellésre, mely előtt kitárult a táj. A placc akkora lehetett, mint a szobája. Megállította a szélén a motort, leszállt róla. Óvatosan a csillogó dologhoz lépdelt. Egy váza volt, elhervadt virággal teli üvegváza. Az alját nagyobb kövekkel bástyázták körül, hogy a szél fel ne borítsa. A víz már rég elpárolgott a rózsák, szegfűszálak és a zöld díszítés aljából. Fonnyadt szirmok pettyezték körben a talaj. Körbenézett. Nem járt itt senki. Nem értette, ki és miért tette ide a vázát. A táj viszont valóban lenyűgözően tárult elé. Csupa hegy és völgy és erdő volt minden. Ameddig a szem ellát. Valahol valaki fát vágott stihllel. Messze volt, de megnyugtatónak tűnt, hogy más is van az erdőben. Leguggolt a váza mellé, és csinált magáról egy képet a mobillal. Aztán megfordult, és a tiszta, kék ég hátterével is lefényképezte magát. Aztán felállt. Csak egy picit tétovázott. Kamasz volt, dühös és kielégítetlen. A vázát, virágostul belerúgta az előtte tátongó mélységbe. Repült egy-két kődarab is. Felnevetett, majd elővette a cigarettát, meggyújtotta. Leült a váza helyére. A szikla meleg volt feneke alatt. Elmorzsolt egy üres csigaházat, míg elszívta a cigit. A füst lustán kanyargott az ég felé. Aztán visszaült a motorra. Hirtelen ötlettől vezérelve így, a motoron feszítve is csinált magáról egy képet. Háttérben az ösvény, az erdő ritkás fái. Végül elrakta a telefont, és hazamotorozott.

Nem értem, mire volt ez jó. A nyomozó megvakarta fülét, hátradőlt székén. Kezében egy ceruzát forgatott. Nem volt rá szükséged. Valakinek fontos lehetett az a hely. Odavitt valamit. És te leromboltad. A fiú lehajtotta a fejét. Tudom, hülyeség volt. Megrántotta a vállát. De nem hittem, hogy fontos dolog. A nyomozó a ceruzáját forgatta. Azt mondod, a középső hegyen láttad ezt. Bólogatott elgondolkodva. A Nagy-Szentesen lehetett. Motyogta. Én nem tudom. Rázta fejét a fiú. Én csak motorozok ott. Az erdőben. Bólintott a nyomozó. Ami egyébként tilos. Sóhajtott. Mindegy is. Gyakran járok gombászni tavasszal és ősszel arra. El tudod pontosan magyarázni, hol van ez a hely? A fiú hallgatott, a szoba sarkát nézte. Nem. Eldugott helyen van. Mondta végül. Én is alig akadtam rá. Bárcsak ne akadtam volna rá. A nyomozó tessékelően legyintett szőrös ujjaival. Folytasd.

Azonnal észrevette, miután hazaért, és lerakta a motort a garázsban. Fel akarta tölteni a képeket az albumába. Volt egy külön motoros albuma a profiljában. A helyekről, ahol járt. A motorról. A sáros utakról. A meredek sziklákról. A szűk ösvényekről. Ezt a pár képet is oda szánta. De miután megnézte őket, csak zavartan ült a laptop előtt. Aztán ismét rákattintott az utolsóra. Kinagyította azt a helyet. Megnézte újból és újból, még nagyobb nagyítással. Ez volt az a kép, melyet a végén, a motoron ülve készített. A háta mögött az erdő fái, az avar, a keskeny ösvény. És a fák közt, jó tíz méterre, egy sötét alak. Egyesen a fiú felé fordult. De az arca nem látszódott. Csak azt, hogy férfi. Magas. Sovány. Állt ott egy fa mellett, és a fiú felé fordult. Látnia kellett volna, mikor elindult a motorral, mert az alak pont az ösvény mellett állt. De nem látott senkit. És a közelben nem volt bozót, ahol elbújhatott volna.

Megint kezded. Figyelmeztette a nyomozó. A hadoválást. A képzelődést. A fiú előredőlt, a szemébe nézett. De ez az igazság. A nyomozó megcsóválta a fejét. Az igazság az, amit a bíróságon megállapítanak majd. Öt év. Vagy tíz év. Vagy elmegyógyintézet. Hallgattak, aztán a nyomozó megint legyintett. Türelmetlenül, mint aki túl akar esni rajta. Folytasd.

Másnap reggel ismét megnézte a képet. A buszon, iskolába menet. Az alak ott volt. Sőt. Mintha közelebb lett volna. Valahogy élesebb lett a körvonala. Ez lehetetlen, motyogta a fiú. Közben egy osztálytársa kommentálta a képet. Ez félős. Írta. Jó kitaláltad. Kicsoda a fószer? Kérdezte is. A fiú visszaírt, hogy nem tudja. Mást nem mert. Félt, hülyének nézik. Meg egyébként is. Más nem figyelt fel a dologra. Az egész suli a pénteki farsangra készült. Diszkó volt meghirdetve. Mindenkinek valami vámpíros vagy zombis cuccban kellett jönnie. A fiú úgy gondolta, fekete öltönyt vesz. Az apjáét. Neki már úgyse kell.

Mi történt az apáddal. Kérdezte a nyomozó majdnem érdeklődve. Lelépett egy másik nővel. Kitelepültek Angliába. Ott szereli a wécéket. Ahhoz nem kell öltöny. Itt hagyta. Sorolta dacosan a fiú. Szóval édesanyád nevel egyedül. Nem kérdés volt, kijelentés. Szegény asszony. A nyomozó a fejét csóválta. Őt hagyja ki ebből. Kérte a fiú fáradtan és rekedten. Persze, én kihagynám, de. A nyomozó letette a tollat, és felállt. Karba fonta kezét és féloldalasan a falnak támaszkodott. Valami amerikai filmben láthatta ezt a pózt. Hasa a szíjára buggyant.  Kezd untatni a történeted. Mondj valami fontosat is. Például a diszkó estéjéről.

De addig el kellett jutni. Az öt nap. Különös, borzalmas napok. És pont ez a lényeg, hogy mi történt addig. Eleinte nem törődött vele. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy nem akart foglalkoznia dologgal. Pedig ott volt. Két kattintásra. Egy kattintással bekapcsolta a telefont. Egy másikkal megnyitotta a képet. A fickó a fák közt. Estére kilépett egy fatörzs takarásból. Másnap reggelre az egyik lába előrelendült. Aztán már egy bokor mellett állt. Végül a fiú már nem merte megnézni a képet. Anélkül is tudta. A férfi közeledik.

Miért nem szóltál róla az édesanyádnak? Kérdezte a nyomozó. Ellökte magát a faltól. Megkerülte az asztalt, megállt a fiú háta mögött. A fiú hátrafordult, felsandított rá. Nem értette volna meg. És szégyelltem is. Nem tudtam, hogy elmondani neki. Erről nem nagyon lehet beszélni.

Így volt. És ez volt a helyzet másokkal is. A haverjaival. Nem voltak közeli barátok. Nem volt egy komoly barátja se. Barátnője se. Tetszett neki az a lány, a másik osztályból, de csak párszor beszéltek. Egyszer elkísérte a buszmegállóig. Máskor segített neki valami matekfeladatban. Matekból jó volt. A lánynak szívesen elmondta volna a dolgot a képpel, de végül inkább mást kérdezett tőle. Hogy jön-e a pénteki diszkóba. A lány bólintott, nevetett, aztán megérkeztek a barátnői. Népszerű lány volt a suliban. Csinálunk majd egy közös szelfit. Mondta még elmenőben. A szelfi az.

Tudom, mi a szelfi. Vágott közbe a nyomozó. Kilépett a fiú mögül, oldalra, és ismét a falnak dőlt. Kamasz gyerekeim vannak. Szóval nem kell megmagyaráznod. Az a kép. Az a bizonyos nagyon különös kép is egy szelfi volt, ugye? A fiú bólintott. Igen. Az egyik felén én látszódtam. A másik felén az erdő. És az az alak. A nyomozó hallgatott, várt, majd kimondta. Aki egyre közeledett.

Szerda estére már jó hat méterre volt csak. A fény valahonnan hátulról és oldalról érte. De az arcvonásait nem lehetett látni. Olyan volt, mintha a fejénél el lenne torzítva a kép. Csak egy szürkésbarna paca volt az arca helyén. Ez volt a legijesztőbb. Amúgy nagydarab ember volt. Olyan ruhát viselt, mint az erdészek.

Senki nem vette észre a közösségi oldalon ezt az egészet. A kép lassan háttérbe került a többiek bejegyzései miatt. Senki nem hasonlítgatta össze a korábbi állapottal. Senki nem is figyelt rá, hogy a kép változik. Ezért nem segíthetett senki. Ezért nem is mondta el senkinek. Úgysem hitték volna el. Az ember nem beszél az ilyesmiről. Őrültnek gondolták volna. Bezárták volna valahova. Vagy a híradóba mutogatták volna. Sokan imádják a vámpírokat és kísérteteket a filmekben. De ha a valódi életben beszélsz róluk – kiakadnának. Mert az nem lehet, hogy felbukkanjanak itt, a valóságban is. Olyan ez, mint a halál.

Féltél. Jelentette ki a nyomozó. A fiú felnézett rá, kicsit tűnődött. Aztán bólintott. Persze hogy féltem. Ez nem volt normális. Ez az egész. A férfi. Ahogy jött közelebb és közelebb. Csütörtök este néztem meg utoljára. Már csak három méterre volt. A fákat elhagyta. Kilépett a kis placcra, ahol ültem. És ahol a virágot találtad. Vetette közbe a nyomozó. Igen. A fiú elhallgatott, mint aki emlékeiben kutat. Persze már rég megvolt a folytatás. Csak ki kellett mondania. Tudtam, hogy köze van a virágokhoz. Csak azt nem tudtam, pontosan micsoda. Azt hiszem, valaki nagyon szeretett odajárni, aztán meghalt. Talán leugrott onnan. És a családja hordta ki a virágot. Az emléke miatt. És én ezt leromboltam.  A nyomozó kifújta az orrát egy nagy szürke zsebkendőbe. Rojtos volt a csücske. Mintha egér rágta volna meg. És igazából azért féltél. Kezdte óvatosan. Mert nem tudtad, mi lesz, ha odaér hozzád. A képen. A fiú felnézett rá. Igen.

Pénteken egyszer se nyitotta meg a képet. Előtte a hét többi napján óránként ellenőrizte, ahogy a férfi közeledik. Arra gondolt lementi az egyes stációkat, bizonyítékkép. Aztán hagyta a fenébe. Az órák után hazament, és csak feküdt szobájában az ágyán. A plafont nézte, míg odakint sötét kupola borult az égre. Fény és rezgés riasztotta. A lány írt egy sms-t, hogy mikor jön a buliba.   

Ez jó volt. Olyan volt, mint egy mentőkötél. Mint egy utolsó lehetőség, egy kapu a normális világba. Visszaírt, hogy hétre megy. Csak kilencig tartott a diszkó, de úgyse szeretett táncolni. Akkor ott találkozzunk, írta a lány és mögé rakott egy mosolyogós arcot.

Aztán odamentél hétre. Summázta a nyomozó elégedetten. Mondd el, mi történt. A fiú sóhajtott, beleremegett a válla. Kezébe temette arcát. Egy kis rést hagyott tenyerei közt, azon át beszélt. Eleinte a haverokkal lógtam. Aztán megláttam a lányt. Van neve is, nem? Kérdezte a nyomozó. Van, de nem akarom kimondani. A fiú várt, de nem jött ellenvetés. Elkezdtünk beszélgetni. Ám túl hangos volt a zene. Kimentünk az előtérbe, fel a lépcsőn. A harmadik emelten már nem volt senki. Beszélgettünk. Sokáig. Tanárokról, a suliról. És aztán? Rámozdultál? A fiú felkapta a fejét tenyeréből. A nyomozó széttárta kezét. Így mondjátok, nem?

A lány vicces volt és elbűvölő. Ott ültek egy padon, a félhomályban. Lentről feldübörgött a gyomrukba a zene. Csak nézték egymást, és hülyeségeket beszéltek. A fiú érezte, hogy elönti a megkönnyebbülés. Ez volt a valódi világ, nem az, ami a képen történik. Érezte, hogy minden a helyére kerül. Nagy páfrányok voltak a pad mellet. Poros, zöld szaguk beleivódott az orrába. Úgy érzete, a lány parfümje és ez valami furcsa, elegyet alkot fejében. Ami elbódítja. Fél kilenc körül eszébe jutott, hogy meg kell csókolnia a lányt. Már mozdult volna, de akkor az felpattant, és azt mondta.

Csináljunk egy szelfit. A fiú felnézett a nyomozóra. Az nem moccant, várta a folytatást.  Meg se várta, mit mondok. Felállt, és a korláthoz ment. Tudja, nagy, nyitott lépcsőháza van az iskolának. A nyomozó bólintott. Láttam. A fiú összerezdült, majd erőt vett magán. Odamentem utána, de rossz érzésem volt.

A fiú szorosan a lány mellé állt, majd nézte, ahogy az előveszi a telefonját. Átkarolta a lányt. A póló alatt érezte bőre melegét. A lány lekattintotta képet, megnézte, majd elégedetten bólintott. Most a tiéddel is. Hogy örökre meglegyen mindkettőnknek. Kérte a fiút.

Nem akartad elővenni a telefont, ugye? Kérdezte a nyomozó halkan. A fiú nem válaszolt. Lehorgasztotta fejét, az asztalt bámulta.

Nem akarta, de elővette. Beállította, majd maguk felé fordította kamerát. A képernyőn még minden normálisnak tűnt. Ellőtte a képet. Ám amikor megnézte, amikor rápillantott felsikoltott.

Nem a lány, hanem ő állt mellettem. Motyogta a fiú. A férfi. Az arca egy maszat. Semmi nem látszódott belőle. Csak a teste, az erdészruha. Azt hittem, értem jött. Hogy ideért. Mellém. Megpördültem és ellöktem magamtól.

A lányt váratlanul érte a mozdulat. Valahogy átbukott testének súlypontja a korláton. Valahogy a lába összeakadt. Valamiért hirtelen ott volt a mélység felett. Sikoltott, míg leért a földszintre.

Hallgattak. Aztán a nyomozó kifakadt. Baromság. Az ajtóhoz ment, a kilincsre tette kezét, majd meggondolta magát. Elmondom, mit gondolok. A fiú szinte érdeklődve nézett fel rá. Azt gondolom, meg akartad csókolni. Vagy mást csinálni. De ő ellenállt. És ezért lökted le. És aztán kitaláltad ezt az egész sztorit mögé. Az alakkal, aki közeledik feléd a képen. Nem igaz. Suttogta fiú. A nyomozó elővett egy telefont a zsebéből, felmutatta. Ez a te mobilod. Senki nincs azon az erdei képen rajtad kívül. A lánnyal közös képen is ti látszódtok. Bekapcsolta a készüléket, keresgélt rajta. Majd a fiú elé tartotta. Nézd csak meg. Milyen fiatal és szép volt. Mosolygott a kamerába. A fiú elfordította fejét. Tényleg ott volt az az ember. Suttogta erőtlenül. Ott volt, a lány helyett, mert odaért. A nyomozó a fejét rázta. Jó taktika. De nem fog bejönni. A pszichiáterek majd ízekre szednek. Felsóhajtott. Azt hittem, másodszorra őszinte leszel velem. Sajnálom fiam. Azzal kiment.

A fiú sokáig nagyon sokáig ült az asztalnál. Végül megunta, az ajtóhoz ment. Zárva volt. Kopogott, majd kiabálni kezdett. Fél perc múlva motoztak a zárral, és egy idősebb rendőrnő nyitott be. Mi van? A fiú elhátrált előle. A nyomozó nem jön vissza? Kérdezte. Meddig tartanak itt? A rendőrnő végigmérte, unottan és viszolyogva. Milyen nyomozó? Kérdezte aztán. Aki kikérdezett. A másik körbenézett a helyiségben. Fiam, a nyomozó úr még helyszínel az iskolában. Ha visszaér, az lesz az első, hogy beszél veled. A fiú a fejét rázta. Nem, ő már beszélt velem. Órák óta faggat. Most a rendőrnőn volt a csodálkozás sora. Ki, Kovács? A fiú megvonta vállát. Nagydarab bajszos ember. A rendőrnő feltartotta kezét. Állj le, légy szíves. Majd előadod Kovácsnak a hülyeségeid, engem ne fárassz. Nincs bajuszos kollégám, és senki nem járt nálad, mióta behoztak. Odakint ülök az előtérben, én már csak tudom. Dühösen becsukta maga mögött az ajtót.

Akkor ki volt ez? Nyögte a fiú, és visszaroskadt az asztal melletti széke. Valami megrezdült előtte. A telefonja. A nyomozó itt hagyta, az asztalon. Most bekapcsolt. A fiú megnyitotta a képernyőt. A kép. Amit a nyomozó az arca elé tartott. De most nem a lány volt mellette. Hanem ő. A nagydarab bajszos alak, aki órákon át faggatta, és figyelte a kínlódást. A nyomozó.

vége

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr537232119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror