Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2012. április 16. 23:37 - Valmont

Szilveszter. Éjfél. Országút.

Gyermekkori rettegés forrása volt a svéd némafilm, "A halál kocsisa". Hosszú éjszakákon át hallottam az ágyban fekve annak az átkozott kocsinak a nyikorgását, mintha közeledne felém a sötétben. A neten megszerezhető. Most újranézve már persze inkább megmosolyogtató a mozi, de lássuk be, majd 100 éves filmről van szó...Nem mondanám, hogy ki kellett írnom magamból ezt a régi félelmet, mert ha őszinte vagyok, évtizedekig eszembe se jutott a film. Lettek persze új félelmek. Sokkal reálisabbak és kopárabbak, amelyekről nem lehet vagy nem szabad ilyen történeteket írni:

 

 

A halál kocsisa

 

 

– Mindjárt éjfél - mondta a fiú. – És még a hó is megint esni kezdett.

– Elővegyem a pezsgőt? – kérdezte a lány.

– Elhoztad?

– Hoztam egy üveggel. Gondoltam, nekik úgyse kell ma éjszaka.

Egy ideig hallgattak. Nézték az eléjük suhanó utat, a holdat a szélvédő peremén, a hófödte síkságot. Az autó órája tizenegy negyvenet mutatott.

– Nem hiszem el, hogy egy úton fogunk szilveszterezni – fakadt ki a lány hirtelen. A szeméhez nyúlt, fáradtan megdörzsölte.

– Oké, de ki gondolta volna, hogy meghívnak magukhoz, és képesek így összeveszni? – kérdezte fáradtan a fiú. – Ezt még róluk sem hittem volna.

– Maradhattunk volna. Legalább éjfélig – dünnyögte a lány. Homlokát az ablaküvegnek nyomta. Fagyos volt. Odakinn nagyon hideg lehetett.

– Aha, persze – csóválta fejét a fiú. – Anna bevonult a szobába. Ilyenkor tudod, mi van? Bőg hajnalig.

– Ezt te honnan tudod? – nézett rá kíváncsian a lány.

– Imre mesélte – vont vállat a fiú. Aztán hosszasan hallgattak, talán percekig is. Az autó motorja halkan duruzsolt. Nem erőlködött, épp csak kilencvennel haladtak. A fiú óvatosan vezetett. Tavaly ősszel összetörte apja kocsiját, azóta félt a nagy sebességtől.

A lány előre nézett, figyelte, ahogy a hópelyhek betáncolnak a szélvédő elé.

– Nem szeretnék így élni. Mint ők – mondta aztán szomorúan. – Ha együtt maradunk, ha sokáig együtt leszünk, ne váljunk ilyenekké – kérte a fiút.

Az rápillantott, elmosolyodott: – Rendben, ezt megígérhetem. Bár igazából én nem szeretnék megöregedni sem.

– Nagyon öregnek lenni nem jó – vont vállat a lány. – De fiatalon meghalni sem.

– Nem, én sem ezt mondtam – bizonygatta a fiú. – Csak hogy megtenni, amit meg akarok, megélni mindent, amit lehet, átélni, amit lehet. És aztán: agyő. Amikor már nincs más hátra, csak a leépülés. A lassú romlás, hogy évről évre egyre több bajod, ráncod meg problémád van.

– Nehéz megmondani, hogy ez mikor kezdődik – jegyezte meg a lány óvatosan. – Szerintem a legtöbb ember észre se veszi ezeket a változásokat önmagán.

– Ez a baj – a fiú lassított.

– Miért állunk meg? – kérdezte a lány.

Valóban, már csak gurultak, majd a fiú lehúzódott valamennyire az út szélére, és teljesen megállította az autót. Behúzta a kéziféket, és hirtelen áthajolt a lányhoz, szájon csókolta.

– Lehet, veled azért kipróbálnám – súgta neki aztán. – Az öregedést.

Majd elhajolt, vissza kormányhoz és körbenézett: – Pisilnem kell. És mindjárt éjfél. Igyunk pezsgőt.

– Itt van hátul – a lány hátrahajolt, megkereste az üveget. Csapódott az ajtó, a fiú kiszállt. Az autó órája tizenegy ötvenhetet mutatott. A lány bekapcsolta a rádiót, mire egy tavalyi popszám öntötte el a kocsi belsejét. Óvatosan letekerte a pezsgő fémfóliáját, közben kinézett az út szélén álló sötét alakra. A visszapillantó tükörben két fénypötty jelent meg. Valami közeledett mögöttük.

Odakinn a fiú bánta, hogy hátulról, a csomagtartóból nem vette elő kabátját. Hideg volt, szúrós, kellemetlen fagy. Nyílt terepen, egy szántóföld közepén álltak. Az út szélén gombolta ki sliccét. Ahogy háttal a kocsinak végignézett a tájon, tekintete megakadt valamin.

A hóban, tőle jó ötvenméternyire egy alak sötétlett.

– Mi a fene – motyogta a fiú. Keze megakadt nadrágjában. Szemét erőltetve figyelte a jelenést, majd hátranézett a lányra, hogy ő is észrevette-e. Nem, mert a kocsiban bajlódott valamivel. – Talán egy madárijesztő…– nyugtatta magát.

Ekkor valamivel több fény lett, mert a hold kikerült egy tépett szélű felhőfátyol takarásból. Hideg kék sugarai elömlöttek a tájon. Olyan volt, mint egy ezüstszőnyeg, amelyet gyors mozdulattal terítettek le. Széle hamar elérte a mezőn lévő jelenést is.

Nem madárijesztő, hanem egy ember. Előregörnyedő, leeresztett karú, enyhe terpeszbe álló ismeretlen. Feje oldalra dőlt, mintha nyaka nem bírta volna súlyát.

– Ó – nyögte a fiú, és öntudatlanul is felhúzta sliccét. Aztán kábán felemelte kezét, és intett az ismeretlennek. Az nem reagált. Moccanatlan testtartásában volt valami gyászos merevség.

– Talán halott – jelentette ki a fiú, mintegy magát bátorítva.  – Szólni kellene valakinek.

Megfordult és ismét a lány felé nézett. Most már látta, a pezsgőspalackkal vacakol.

– Hé – kiabálta neki. Oldalról, jobb felől halvány fény kélt, két sárga pupilla. A fiú már hallotta is a motorzúgást: nagy, erőszakos, böhöm test száguldott feléjük. Hirtelen rosszérzés söpört át rajta. El kellene tűnniük az útról. Neki és a lánynak. Mindkettejüknek, mert valami lesz.

Karját lengetve ismét próbált jelezni a másiknak. Azonban még a közeledő gép zaján át is hallotta a kocsiból kiszűrődő zenét.

– Van itt valami – kiabált a fiú. Visszafordult a mező felé, és a csodálkozástól tüdejében akadt a lélegzet.

Az alak eltűnt a hófödte síkról.

A kamion már egész közel ért, szinte érezte robogását a talpán keresztül is. A kocsiban elhalt a zene. A fiú nem hallhatta, de a stúdióban valaki visszafelé kezdett számolni. Tíz, kilenc, nyolc, hét.

Átfutott rajta a gondolat, hogy még a jármű előtt átszalad a kocsijához, de elvetette. A kamion túl közel volt. Hat, öt, négy.

Aztán észrevette, nem elég szélen parkolt le. A kamion ki fog térni, jobbra. Őfeléje. Négy, három kettő.

Végül azt is észrevette, hogy közben ismét változott a fény. A hold bebújt egy felhőpaplan mögé. A világ elsötétült. A kamionsofőr így nem látja őt. Egy.

Éjfél volt.

A sekély vízelevező árok mélyén tért magához. Rideg fűszálak töredeztek alatta, ahogy felült. Egy sötét alak állt előtte. Nagydarab, szakállas, sápadt férfi.

– Hol van? – kérdezte a fiú. Nyelve akadozott, tagjait jeges borzongást simogatta. Úgy érezte, mindene üvegből, van. A teste áttetsző és törékeny.

– Látsz engem? – jött a türelmetlen válasz rekedt, borízű hangon. – Biztos, hogy látsz engem?

A fiú zavartan bólintott, majd megismételte: – Hol van?

– A lány? – kérdezte az ismeretlen.  – Elment. Elment segítségért.

– Ki maga? – kérdezte a fiú.

– Én vagyok a sofőr – bólintott a férfi. Kinyújtotta tömzsi, erős kezét felé: – Na gyere, állj fel.

A fiú felkászálódott és körbenézett. Még mindig az út mentén volt. Az üres elhagyott éjféli úton.

– Mi történt? – kérdezte fejét tapogatva. Maga elé tartotta tenyerét – nem volt rajta vér.

– Elsodortak. Bele az árokba – magyarázta a kamionos.

– Nem maga volt? – értetlenkedett a fiú.

– Nem, nem – bizonygatta mosolyogva a másik. – Én utána jöttem. – Valamiért nagyon elégedettnek tűnt.

– Azt hittem, meghalok. Egy csomó minden lepergett az életemből – jelentette ki a fi, majd mélyet sóhajtott. – Látta a rendszámát? – A fiú fellépett az aszfaltra. Tőlük tíz méterre egy nagy, sötét kamion állt az út szélén.

– Nem volt – motyogta mögüle a férfi. Kulcs csörrent az aszfalton. A fiú megfordult, és észre is vette a csillogó fémet. Önkéntelenül lehajolt érte, majd nyújtotta a másiknak. Ám az hátrébb lépett.

– Tartsd csak meg – kérte őt szelíden.

A fiú azt hitte, rosszul hall: - Micsoda?

– A tiéd – a férfi a kamion felé intett. – Most már a tiéd.

A fiú továbbra is nyújtotta felé a kulcsot, és közben úgy érezte, átverték. – Várjon csak – kezdte volna, ám az idegen már hátat is fordított neki, és elindult a kamion felé.

– Sajnálom fiam, ez a szabály – mondta még derűsen. – Majd szép lassan rájössz mindenre magadtól. Semmi kedvem tanítómestert játszani…

– Rendőrt hívok – jelentette ki a fiú, és futni kezdett az ellenkező irányba. Maga sem tudta, miért fut, de hirtelen megtorpant, mintha falba ütközött volna. Valamiért egy lépést sem tudott tenni.

– Hé, álljon meg! Valami van a lábammal – kiáltotta kétségbeesetten.

A férfi türelmetlenül visszafordult: – Nincs semmi a lábaddal – mondta élesen. – Egyszerűen nem hagyhatod el a kamion huszonkét méteres körzetét.

– Miért pont huszonkettő? – értetlenkedett a fiú.

– Nem tudom – vont vállat a férfi. – Ez valami szent szám.

– De mi ez az egész? – A fiú kétségbeesetten várt, miközben a másik tétován állt az út közepén, és hunyorogva őt méregette. Aztán sóhajtva kifújta a levegőt, és a mező felé intett.

– Láttál engem, ugye? – kérdezte rekedten.

A fiú, mint a jó tanuló bólogatott:– Láttam a mezőn valakit.

– Az én voltam – szögezte le a férfi ellentmondást nem tűrő hangon. – Pont egy éve, szilveszter éjjelén hazafelé mentem a… – eltűnődött, majd legyintett – …mindegy is. Szívroham lehetett, de állva maradtam. Úgy találtak meg másnap, ott álltam, fagyottan, mint egy szobor.

A kamion felé fordult, majd megcsóválta fejét: – Furcsa, hogy ma éjjel itt ismétlődik meg minden – motyogta, majd visszaballagott a fiú mellé, megfogta vállát. – De már mindez nem fontos, egyáltalán nem. Gyere.

Gyengéden maga után vonta. Odasétáltak az út mellet várakozó járműhöz.

– Kérem, magyarázza el, mi ez az egész – nyögte a fiú, és hirtelen megtorpant.  

A férfi a hátsó ajtónál volt, valamivel matatott. Most meglepetten megfordult, és végigmérte a fiút. – Alkalmasnak tűnsz – bizonygatta. Megpaskolta a kamion oldalát. – És ez egy jó kis gép, nekem elhiheted – mosolygott, majd hirtelen elkomolyodott, és így folytatta:– Negyedikben néha rángat. A kuplung pedig indulásnál akad, jól meg kell nyomni. – Eltűnődött. – Mi van még? Ja, igen, tankolni természetesen soha nem kell. Defekted se lesz, abban biztos lehetsz.

– Ne értem – rázta a fejét a fiú, és tehetetlenül széttárta karját. Olyan volt, mint egy szobor, ott az útközepén, félig a jármű árnyékában – Maga ivott vagy bolond?

A sofőr arca dühös grimaszba rándult, és visszasietett hozzá. Egészen közel állt csak meg a fiú előtt. – Mit nem lehet ezen érteni? Éjfél volt. Te kerültél sorra. Egy évig, a következő évig furikázol, és összeszeded őket. Ennyi. Ha szerencséd lesz, egy év után szabad vagy. Ha nem, lenyomsz még egy évet. Szabi nincs. Táppénz nincs. Se hétvége. Se család. Csak te, a kamionok és ők, a szállítmányod.

– Kik? – nyögte ki a fiú, megérezve, hogy a válasz lesz a kulcs mindenre.

– A holtak – bólintott a férfi és hátrébb lépett.

– A holtak? – kérdezett vissza a fiú, majd hirtelen elnevette magát. – A holtakat kell gyűjtögetnem egy éven át? – kérdezte és ismét nevetett. A férfi egy kicsit várt, majd megragadta a másik karját, és maga után húzta.

– Gyere, nézd meg a saját szemeddel.

A kamion orrához vezette őt, a vezetőfülke és a pattogva hűlő motor elé. A fiú így láthatta azt, amit a jármű tömege eddig kíméletesen kitakart előle.

– Úgy álltam meg, hogy ne ezekre ébredj – magyarázta a férfi, és széles karmozdulattal elé tárta a látványt. – Azt ott az autód az árokba. Az ott a távolban, az oldalára fordulva a másik kamion, ami előttem haladt. Hamarosan lángra kap majd a motortér, de a sofőrnek ez már mindegy lesz, mert szokása szerint nem kötötte be magát, így kirepült a tarlóra. Jó mélyen belefúródott a földbe. És valahol a mezőnek azon a sötét részén ott vagy te. Vagyis a tested. A kamion pótkocsija kilendült a hirtelen fékezéstől, az csapott el. Repültél, mint egy madár, jó húsz métert, de szerintem már a levegőben meghaltál – magyarázta közönyös, fojtott hangon.

A fiú előbb csak közelebb lépett a ronccsá tört autóhoz, majd tétován el is indult felé.

– Én nem tenném – figyelmeztette hátulról a férfi.

– És ő…? – remegett a jobb keze, mikor megkérdezte. Felemelte maga elé, és csak bámulta.

– A kocsiban van – erősítette meg a férfi a háta mögül. Majd toppantott egyet. – Érted már?

A fiú érezte, hogy bizonyosság, mint egy jeges ár, végigsöpör rajta. A mező fekete foltja felé nézett, de nem látta pontosan önmagát. Visszafordult a férfi felé, majd felpillantott a vezetőfülkére.

– Egy évig? – kérdezte csendben. A férfi bólintott.

– Ideje beszállnunk – mondta aztán, és visszament hátra. A fiú követte, épp akkor érte utol, mikor a férfi kinyitotta a hátsó, kétszárnyú ajtót. – Egy kicsit nehezen jár. De majd rájössz mindenre te magad – magyarázta a férfi, és szélesre tárta a kocsiajtót. Benn sárga lámpafény villant. A raktér két oldalán keskeny padok voltak a padlóhoz csavarozva. Ketten ültek két oldalt. Egy szerelőoverallos férfi, és a lány.

– Csukd be mögöttem, és menjünk – kérte a férfi már odafentről. Aztán benézett a lányra, kit a fiú bámult. A lány a padlóra meredt mozdulatlanul, könnyű kis kabátját összehúzta magán, s nagyon sápadt volt.

– Edit – szólította meg a fiú. A lány nem válaszolt, nem moccant.

– Edit, gyere, menjünk – nyújtotta felé a kezét a fiú, és próbált felmászni a platóra, de a férfi odafentről elállta útját.

– Hagyd őt – kérte szelíden.

– Edit, hagyd ezt abba, és menjük – kiáltotta a fiú kétségbeesetten, és várt, sokáig várt, de a lány nem moccant, és a fiú észrevette, hogy nem is pislog, ahogy bámul maga elé.

– Ő…– nézett fel a fiú a felismerés döbbenetével a férfire, aki bólintott.

– Ő már csak egy fuvar – mondta szelíden, majd a padhoz lépett, és leült a szerelőruhás mellé. – Nem kellett volna olyan gyorsan hajtani, öreg – motyogta neki, aztán hátát a kamion falának vetve lehunyta szemét.

A fiú álldogált még pár másodpercig a szélesre tárt ajtószárnyak előtt, végül összeszedte magát, mélyet sóhajtott és intett a lánynak. – Boldog új évet – mondta neki, de a lány már erre se reagált. Mintha könny csillant volna az arcán, de a rossz fény miatt ebben a fiú nem volt biztos.

Rájuk zárta a kamion ajtaját.

 

vége

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr474455825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror