Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2011. december 18. 21:37 - Valmont

Sötét és hideg II.

Ehhez előbb érdemes elolvasni az előzményt. Már két éve, hogy megírtam ezt a sztorit, és valahogy a két szereplő bennem maradt, foglalkoztatott az elő- és utóéletük. Másrészt szerettem az írás hangulatát, ezt a sajátos egyensúlyt a mesebeli, a hardcore horror és a pornográf lehetőségek közt. Aztán november tájékán újra is olvastam, és megláttam a hellokarácsony-os blog.hu felhívást. Persze esélyem sincs bekerülni a konzumidióta bejegyzések közé, de dafke kiírom a cimkék közé. A befejezés pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy ha rajtam múlik, jövőre a két szörnyeteg ismét randevúzni fog a szent és boldog éjben.

 

Karácsonyi lelkek

 

 

– Itt álljunk meg – kérte a férfi a ziháló nőt. Levette kabátját, és a fa tövébe terítette, majd ráengedte a másik fájdalomtól merev testét. A dermedt hóréteg, mint mázas süteményfelszín roppant össze a nő vékony és vérző tömege alatt. – Így már jobb, ugye?  – kérdezte a férfi, és feltérdelt, körbelesett.

Köröttük cinkosként hallgatott az alkonyi erdő a pengő, dermesztő hidegben. Valahol messze, odalenn a síkon épp lebukni készült a nap.

– Elfogy az erőm – nyögte a nő, és az oldalán lévő sebre tapasztotta tenyerét, noha már egyáltalán nem lüktetett belőle oly erősen a vér.

– Tudom – mondta a férfi. Tekintetük egybekapcsolódott, aztán a nő bólintott, mire a férfi lassan elvonta a véres kezet a sebről.

– Valahol megakadt a golyó – bólogatott a férfi. Lehelete szinte azonnal dérré dermedt, kiült ajkára, rászitált a nő ruhájára. – Kivehetem – mondta, és kezében megcsillant a szike. – Míg van fény, meg tudom csinálni.

– De csak azt veszed ki, ugye? – A nő felült, és elkapta a férfi szabad kezét, majd megszorította.

A másik elmosolyodott és bólintott, mire a nő hátrahanyatlott, a hó nyikkant alatta, mint egy apó kis állat.

– Hogy jutottunk ide? – suttogta maga fölé a dermesztő kérdést.

                                                   ***

– És egyébként milyen éved volt? – kérdezte a nő, míg hátrahajolva a dolgokat rendezte a száguldó kocsiban.

– Semmi különös – vont vállat a férfi. Majdnem minden figyelmét a csúszós hegyi útra összpontosította. – Meló, meló, meló. Két nagy projekt, amit megnyertünk. Közben egy komolyabb és három rövidebb viszony.

A nő elfektette egymás mellé a borosüvegeket, és sajtkorongokkal választotta el őket egymástól.

– Öltél? – A szó szinte nem is kérdés, egyszerű, közömbös kijelentés volt.

– Egyszer – vallotta be a férfi.

– És meglett?

– A lélek? – A férfi lassított, majd megvárta, míg a nő visszahelyezkedik az anyósülésre, és becsatolja magát. Teljes erővel ment a ventillátor, de még így is jégkristályok telepedtek az autó szélvédőjének négy sarkába. – A kezemben tartottam. Ezúttal tényleg. Forró nyári éjszaka. Egy futó a Tisza-parton. Hátulról kaptam el, és azonnal felvágtam. Még bámult rám, mikor én már a belei közt kotorásztam.

– Izgalmas lehetett – motyogta a nő, majd lenyitotta a kesztyűtartó fedelét. – Nincs valami karácsonyi cd-d? Csak a hangulat miatt...

– Nincs – csóválta a fejét a férfi, de nem esett ki a történet ritmusából. – Az volt, izgalmas. Épp egy rockfesztivált tartottak a közeli faluban. A környék tele volt pálinkától részeg fiatalokkal. Gyorsnak kellett lennem, ráadásul csak egy kis elemlámpám volt a sötétben, azt is számmal tartottam.

A nő a férfira pillantott, elmosolyodott. – Viccesen nézhettél ki.

– Neked jobban állt volna – bizonygatta a férfi mosolyogva. – Szóval, melegem volt, izzadtam, csíptek a szúnyogok, meg az a gyenge fény – mégis, egyszer csak ott volt előttem. Apró kis lüketető buborék, egy csillogó-villogó gömböcske a hasfal oldalán. Maga a lélek.

– Tehát megvolt – szögezte le a nő mélyet sóhajtva.

– De eltűnt – folytatta szomorúan a férfi. – Ahogy benyúltam érte, és kiemeltem, szinte azonnal elbomlott.

– Nem tudtad berakni a spéci fioláid egyikébe? – értetlenkedett a nő.

– Nem – csóválta fejét a másik. – Azt hiszem, a meleg volt az oka. A meleg nem tesz jót a léleknek.

Hallgattak egy kicsit, bámulták a jégtől roskadozó erdőt, számolták az újabb és újabb kanyaríveket, és figyelték a motor erőlködését, ahogy az autó felfelé küzdötte magát a havas úton.

– És veled mi történt? – törte meg végül a férfi a csendet. – Elkaptál valakit év közben?

                                                 ***

A nő lehunyta a szemét majd oldal nyúlt, kezével összekapart valamennyi havat és a szájába tömte. – Fáj – motyogta hideggel teli szájjal.

– Az a jó. – A férfi közben felhúzta a nő hasán a pulóverét, szétgombolta a vastag kockás flanelinget, míg el nem ért a sima és fesze bőrig. Az ing két szárát oldalt húzta, így elé tárult bal szélen, közvetlenül a lengőborda alatta a bemeneti nyílás. – Olyan, mint egy virág. Vagy mint egy furcsa nemiszerv – mondta szinte magának. Még mindig szivárgott belőle a vér, összefestette a bőrt, és lassú erekben igyekezett a föld felé.

– Azért bele ne szeress – figyelmeztette a fekvő. Felemelte fejét, próbált lenézni a sebre. – Ez nem én vagyok. Én ennél több vagyok – bizonygatta fájdalomtól vacogó fogakkal, majd hátrahanyatlott. – Vedd ki belőlem a golyót, aztán köss be az ingemmel. Tovább kell mennünk! – Ez már inkább utasítás volt, nem kérés vagy észrevétel.

A férfi közelebb hajolt, megtapogatta a seb szélét.

– A vér színe alapján talán nem érte el a májad. Ha egy kis szerencséd van, a májad és a bél közt lehet. Ha nincs, akkor a bél sérült, perforált, és a tartalma meg fog mérgezni – magyarázta csöndesen, miközben szabad kezével felnyúlt a nő halottsápadt ajkához, végigsimította. – Próbálj meg nem elájulni – kérte lágyan. A nő nem válaszolt, csak az ultramarinkék eget bámulta.

                                                     ***

– Idén nem voltam olyan sokszor éhes. De volt egy kellemes esetem – mondta a nő a kocsiban. – Egy idősebb férfi, egyetemi professzor. Visszatérő vendégem volt, és egyszer az ágyban elmondta, hogy a szíve rakoncátlankodik. Ez május környékén lehetett. – A nő bekapcsolta a rádiót, elkezdte csavargatni az állomáskereső gombokat. – Akkor már hónapok óta nem ettem. Előtte, még az év elején, miután innen hazamentük, találtam egy hajléktalant éjszaka a parkban. Büdös volt, részeg és már majdnem teljesen kihűlt. – A férfira mosolygott. – Olyan büdös volt, hogy nem tudtam végigcsinálni…– Bing Crosby White Christmas száma csendült fel a hangszórókból. – Emlékszel? Ezt hallgattuk tavaly is…– kérdezte a nő a felismerés örömével.

– Emlékszem – bólintott a férfi. Tompa puffanással nagy halom hó hullott a szélvédőre. A férfi letörölte a lapátokkal.

– Visszatérve az öreg professzorra – folytatta a nő –, neki már úgyis mindegy volt. Megéreztem, míg belém élvezett, valahogy ráhangolódtam a lelkére, ilyen még soha nem volt velem, még veled se.

– Féltékeny leszek – csóválta a fejét a férfi, majd egyszerre fékezett és gázt adott. A kocsi kicsúszott egy jeges szakaszon, de aztán visszaállt egyenesbe.

– Nem kell. – A nő végigsimította a férfi öltönynadrágos combját. – A lényeg, hogy nem tettem vele rosszat – egy-két év alatt az a lelke úgyis feladta volna. Éreztem. – A nő elgondolkodott, majd lassan, halkabban így folyatta. – Amikor kiszívtam belőle, és a szemébe néztem, abba a meglepett, csodálkozó tekintetébe, mely olyan volt, mint egy őzé, akkor még inkább megéreztem, hogy milyen fáradt a lelke, milyen törékeny és esetlen. Soha nem volt még ilyen öreg áldozatom, a vén kujon hatvan felett járt. Azt hiszem, nem akarok megöregedni.

– Mi nem fogunk megöregedni – jegyezte meg a férfi. Majd lassított. – Mi a fene?

Az út szélén egy alak állt és integetett. Mellette az árokba borulva fekete terepjáró csillogott a délutáni nap fényében.

                                                      ***

– Most ejtek egy apró kis vágást – kommentálta a férfi, és így is tett. A bőr engedelmesen nyílt szét szikéje alatt, szinte azonnal vérbuborékokat gyöngyözve. – Fáj?

– Már nem – mondta a nő a lassan sötétülő égnek. Csodálkozva nézte, milyen tömör és puha párát képez a lehelete. Ahogy a felhőcske elrezgett felfelé, daraszemcsék váltak ki belőle és visszahullottak a földre. – Olyan, mint a lélek körforgása – mondta a nő.

– Tessék? – kérdezte a férfi a sebre összpontosítva.

– Semmi, csak a halálról gondolkodtam – válaszolt a nő.

A férfi felnézett rá, tekintetük egybekapcsolódott.

– Hé, nem fogsz meghalni, rendben? – kérdezte szigorúan a férfi. – Nem engedem.

A nő nem válaszolt, csak figyelt rá. Aranybarna, hosszú haja elomlott körötte, mint egy tengeri lény kiterített csáprengetege.

– Kell valami, amivel felitatom a vért –motyogta a férfi, majd gyorsan levette kabátját, és pulóverét. Utóbbit gombóccá gyűrte, és a sebre szorította.

Alatta ott lüktetett a nő fájdalma.

                                                   ***

– Igazán köszönjük, hogy segítenek – mondta a fiatalember a hátsó ülésről. A nő hátrafordult.  A párocska derűsen, kipirult arccal, egymás kezét fogva nézett rá. Tele voltak bizalommal és életerővel.

– Semmiség – vont vállat a férfi. – Fent a házban szusszanunk egyet, aztán visszamegyünk a vontatókötéllel, és kihúzzuk az autójukat.

– Remélem, nem okoz ez önöknek kellemetlenséget. – A lány angolul beszélt. Elmondása szerint az Államokból érkezett, egyetemen tanult. Két napja ismerkedett össze a fiúval egy bulin.

– Egyáltalán nem – bizonygatta nő, és előre fordulva lehalkította a rádiót. – Sőt, kellemes meglepetés, így karácsony este vendégeket fogadni a házunkba. Ugye, drágám?  – nézett oldalt a férfira. Az kacsintott egyet, majd az útra mutatott: – Itt kell lemenni, igaz? – kérdezte.

– Igen – válaszolt a nő, mire a férfi fékezett, és behajtott a szűk földútra, amely a platóra vitt, ahol a faház állt.

                                                          ***

– Gondoltad volna, hogy idén ilyen karácsonyunk lesz? – sziszegte a nő a fájdalommal harcolva. A férfi szélesítette a vágást, szinte hallani lehetett a hús és a bőr sercenését. – Hogy ilyen rémes karácsonyunk lesz?

– Még nincs vége. – A férfi széthúzta a seb két szélét, mire a nő görcsbe rándult. – Bocsánat – mondta a rettegő testnek. – Szóval még nincs vége az éjnek. Most belenyúlok a sebbe, de csak egy ujjal. Fájni fog.

– Hogy jutottunk ide? – nyögte a nő, és jobb kézfejét a szájához emelte, majd ráharapott tenyere szélére. – Hogy lehettünk ilyen vakok? – kérdezte még, de szavait már nem lehetett érteni. A fájdalom fehér késként csapott le rá.

                                                     ***

– Nagyon szép kis ház – fordult körbe a nappali közepén a fiatal lány. – Nagyon szép.

– Azt mondja – kezdte volna fordítani a fiú, de a nő leintette: – Értek valamennyire angolul.

A férfi közben kipakolta a csomagokat a konyhában, és visszajött közéjük. – Kimegyek, megkeresem a vontatókötelet a fészerben – mondta. – Töltenél addig valamit a vendégeknek, drágám? – Az asszonyhoz lépett, és röviden szájon csókolta, majd hideget keltve kiment az ajtón.

– Hol találom a mosdót? – fordult körbe a fiatalember. A nő oldalt intett, a folyosó felé. – A végén – mutatta is. Fél szemel figyelte, ahogy a lány a kandallóhoz sétál, és végigsimít a peremen hagyott borospoharak egyikén. Mögé lépett, majdnem olyan szorosan, hogy megérezze a fiatalság illatát. És még valami mást.

– Szóval itt tanul nálunk? – kérdezte a nő halkan és angolul.

– Igen, már két éve. – mondta a lány. Megfordult, aztán önkéntelenül is hátrébb lépett, el a másik közelségétől. – A mérnöki karon.

– Melyik egyetemen? – kérdezte a nő, és a lány megmondta.

– Kér egy pohár pálinkát? Magyar specialitás, gondolom, már ismeri? – kérdezte a nő, és a konyhába ment.

– Köszönöm, jól fog tenni – mosolyodott el a lány. A kanapéhoz ment, leült, alkarjáról leakasztotta retiküljét és beletúrt.

– Ismeri Kormos professzort? A tanszéken dolgozik – faggatózott a nő a konyhából. – Nekem régi barátom.

– Persze. Ő a kedvenc tanárom – bólogatott a lány, miközben megnézte mobilja kijelzőjét. – Januárban kollokválok nála.

A nő megjelent két pohár pálinkával, az egyiket a vendégnek nyújtotta.

– Egészség – mondta, és koccintottak, majd a nő az lány arcába löttyintette a pálinkát, aztán nekiugrott, lenyomta kanapéra, két kézzel szorítva a másik törékeny és kecses torkát.

– Kormos májusban meghalt. Ott voltam, mikor meghalt – suttogta a nő, felpillantott a folyosó felé, majd le, áldozatára: – És most mondd el, ki vagy te valójában?

                                                      ***

– Honnan tudtad? – kérdezte a férfi, talán csak hogy beszéltesse a másikat.

– Bűzlött a fegyverolajtól– nyögte a nő, majd újra a tenyerére harapott. – És nem tudott az öreg prof haláláról…

– Most benyúlok a sebbe – jegyezte meg a másik, és így tett. Pár pillanatig homlokát ráncolva kotorászott a nő húsában, mely szinte lüktetet ujjbegye alatt. Érezte a máj csücskének sikamlóságát, a belek domborodó feszességét – de nem talált semmi idegen dolgot.

Ahogy felnézett, látta, hogy a nő szeme felakad, feje oldal csuklik, szájából pedig kifordul a keze.

– Ne ájulj el, hallod! – kiáltott rá, majd ijedten körbenézett, mivel hangja élesen visszhangzott a téli erdőben. Aztán odatérdelt a nő arcához, és gyengéden megpaskolta. Kinyíltak a hatalmas, égszínkék szemek, és egyenesen őrá bámultak.

– Vége? – kérdezte reménykedve a sebesült.

A férfi a fejét csóválta. – Még nincs. – Majd a sebre mutatott: – Nagyobb vágást kell ejtenem.

                                                       ***

– Mi van itt? – A fiatalember ott állt a folyosó benyílójában.

A nő csak egy pillanatra nézett rá, de ez elég volt a lánynak, hogy felnyomva csípőjét, a földre lökje terhét. Aztán már talpon is volt, hátranyúlt, és szoknyája és pulóvere találkozásából egy apró, furcsa formájú pisztolyt vett elő. A szőnyegről tápászkodó nőre fogta.

– Szívem, mit? – kezdte volna a fiatalember, de a lány odasietett elé, és ráemelte a pisztolyt, hogy a cső vége fél méterre lebegett előtte. – Csönd – kérte lágyan.

– De – kezdte volna a fiú zavartan szabadkozva, ám a fegyver kattanva elsült, és a belől kiszökő lövedék beszúrta magát a homlokcsontjába. Mint egy üres zsák, omlott a padlóra.

– Szóval nem vagy rendőr – jegyezte meg a nő angolul. A lány közben visszalépett a kanapé mögé. A fegyver már ismét a nőre irányult.

– Nem – csóválta fejét a lány. – Fejvadász vagyok. A megbízóm gyűjti az olyan szörnyeket, mint amilyen te vagy.

– Nem vagyok szörnyeteg – hitetlenkedett a nő, és jobbra indult. – Ki a megbízód?

– Ez nem tartozik rád – jött a válasz. – Maradj ahol vagy. A retikülömben találsz bilincset. A helikopter hamarosan itt lesz – A lány mondatai mint éles, vakkantó ugatássorozat hagyták el száját. – Vedd ki, és rakd fel a bilincset.

A nő lenyúlt a kis táskához, és belekotort. Előbb a mobil akadt kezébe, kiemelte. Egy piros kis led villogott a tetején.

– Jelkövető – bólintott a lány, majd meglibbentette pisztolyt. – A lövedékekben van a jeladó…

– Ki a megbízód? – kérdezte a nő ismét. Ráakadt a bilincs fémes hidegére.

– Egy nagyon gazadag amerikai – vont vállat a lány. – Egy igazi állatkertje van belőletek. Farkasemberek, vámpírok, ilyen dolgok.

– Ezek nem léteznek – motyogta a nő zavartan, és széthúzta a bilincs két ívét.

– Eddig te sem léteztél.

Ajtó nyikordult, mire mindketten a belépő és a hideg légáramlat felé fordultak.

– Miféle parti készül itt? – pillantott a bilincsre a férfi.

                                                     ***

– Csináld – kérte elhaló hangon a nő. – Ha nem veszed ki, ránk akadnak.

– Ha a kiveszem, lehet, belehalsz – kontrázott a férfi, de azért visszatelepedett a seb mellé.

– Akkor hagyj itt – kérte a fekvő. – Menekülj.

A férfi megrázta fejét: – Megígértem tavaly, hogy ezentúl minden karácsony éjszakát együtt töltünk. Ez lesz a mi rítusunk.

– Igen – mondta a nő, majd nézte, ahogy a másik felemeli, és a sebhez közelíti a szikét, aztán ismét ráharapott a kezére.

A férfi pedig csak vágott és vágott, végül két majd három ujját merítette a hasba, miközben a nő oldalán mind vastagabb patakokban folyt a föld felé a vér. Hirtelen minden mozgás és fájdalom elmaradt.

– Megvan? – nyüszítette a fekvő, és felkönyökölt, hogy meglássa a férfi arcán a döbbent csodálkozást.

– Az nincs – suttogta a másik. Valahogy megváltozott, elvékonyodott és kifakult a hangja. Meredten ült a hóban, még lélegezni is elfelejtett, és látszott, tekintetét le nem venné a hús vörös nyiladékáról. – De valami mást megtaláltam…– Elbűvöltségéből egy durva mozdulat ragadta ki: a nő előrehajolt, és hajánál fogva magához húzta fejét.

– Megígérted – sziszegte arcába –, hogy nem nyúlsz a lelkemhez.

– De itt van, és olyan gyönyörű – könyörgött neki a férfi, aki már nem az volt, akit ismert, hanem a gyilkos.

– Nem engedem – csóválta a fejét a nő, és pokoli erővel teljesen magához húzta a másikat, majd ajkára tapasztotta sajátját.

                                                         ***

– Ne mozdulj! – szólt a lány a belépőre.

– Őt ne bántsd – kérte a nő. A pisztoly ide-oda rándult közük, a lány hátrált pár lépést, hogy élesítse a háromszög rá eső befogóját.

– Nekem mindegy lenne – vont vállat. – De akik jönnek, úgyis megölik.

– Kik jönnek ide? – kérdezte a férfi értetlenül, majd felfedezte a fiatalember testét. – Vele mi van?

– Álca volt, amire már nincs szüksége – mondta a nő hűvösen. – A hölgy amerikai, és rám vadászik.

– Rád? – csodálkozott a férfi. – Hisz én vagyok a sorozatgyilkos…– értetlenkedett némileg sértetten.

– Talán mert én érdekesebb vagyok – jegyezte meg a nő mosolyogva, és úgy tett, mint aki tehetetlenül széttárja a karját, de igazából a lány arcába vágta a bilincset.

– Ki! – lódult meg a nő az ajtó felé. Lövés dörrent, mire megtántorodott, a férfinak kellett elkapni, hogy el ne essen. Most már ketten hátráltak, míg a félig nyílt ajtón kívülre nem értek.

– A kocsiba – hörögte a nő.

Amint beszálltak az autóba, újabb kattogás hallatszott, mire a hátsó szélvédő darabokra hullott. A következő koppanás a kocsi farát érte.

A férfi begyújtotta a motort, és a kerekek elkaparva lódították az autót a szűk kis erdei útra.

– Még jó, hogy nem a gumit találta el... – sóhajtott egy nagyot a férfi.

 – A kocsiba lőtt. Az pont elég. Nyomjelző lövedékek – csóválta fejét a nő. – Gyalog kell továbbmennünk.

– És akkor azzal mi lesz? – nézett a sofőr a nő vérző oldalára.

                                                       ***

– Maradjanak úgy, ha nem akarják, hogy a golyó mindkettejük koponyáját átvigye – kérte egy dühös hang felettük. A nő akaratlanul is elhúzta fejét a másikétól. A férfi megkönnyebbülten felsóhajtott. Oldalt néztek, a hang irányába.

Egy szürke árny állt ott, jeges csápokba dermedt bokor takarásában.

A lány volt az, kezében hidegen csillogott a fegyver.

Közelebb jött, és valamit ledobott a hóba.

– Tegye rá – utasította a férfit. Az odanyúlt, és felvette a hideg bilincskarikákat, majd a sebesült felé fordult. A nő visszahanyatlott a kabátra, és lehunyta szemét.

– Nem lesz semmi baj – mondta neki a férfi. A nő nem válaszolt.

– Ki akarták szedni a nyomjelezőt? – hitetlenkedte a lány, miközben körbejárta a véráztatta helyszínt. – Bolondok. Azt nem lehet eltávolítani.

– Mért? – kérdezte a féri.

– Nagyon apró biochip, amely becsapódáskor kilökődik, és felszívódik a véráramba. Az összes vérét le kellene csapolni, hogy eltűnjenek erről – a lány felmutatta mobilját. – Na, tegye fel…

A férfi engedelmesen a nő kezéhez hajolt, közben megfogta, kitapintotta pulzusát, majd a dermedt arcba nézett.

– Késő – mondta aztán keserűen.

– Micsoda? – kérdezte a lány. Intett a fegyverrel. – Menjen onnan.

A férfi felállt, és nézte, ahogy a másik leguggol, ráhajol a fekvő mellkasára. A nő ekkor kinyitotta szemét, és megragadta a pisztolyt tartó kezet. – Csináld! – kérte elhaló hangon a férfit.

Az pedig, mielőtt a lány moccanhatott volna, felragadott egy korhadt faágat, és lesújtott.

                                                     ***

Jó két kilométerrel arrébb találtak egy buszmegállót. A lány leült a padra és összegörnyedt a fájdalomtól.

– Most mi legyen? – kérdezte a férfi.

A másik felpillantott rá, majd próbált elmosolyodni, de a seb nem engedte.

– Azt hiszem, el kell mennem az Államokba. Meglátogatni ezt a titokzatos megbízót.

– Vagy ő jön el ismét érted. Értem. – A férfi elfordulva nézte az erdő fölött köröző piros és kék jelzőfényeket. A rotor hangja tompa morajlásként ért el hozzájuk. A lány kivárt, végül megköszörülte torkát, és így szólt: – Hálás vagyok, hogy nem vetted el a lelkem.

A férfi biccentett: – Én ugyanezt mondhatom.

A lány felállt, kizipzározta kabátját, majd felvonta pulóverét.

– Ne piszkáld – kérte őt a férfi.

A másik ennek ellenére levette a férfi már átázott pulóverét az oldaláról, és megnézte a sebet.

– Egészen apró a vágás – mondta.

– Most, hogy már tudom, hol keressem, könnyen ment – vont vállat a férfi. – Modell még lehetsz. – Apró kis fiolát vett elő zsebéből.

A lány visszahelyezte a pulóvert a helyére, ráhúzta a sajátját, majd összezárta magán a vastag kabátot. A férfihoz lépett, kinyúlt, elvette az üvegcsét. Halvány, kékes fénnyel derengő gömb lebegett benne.

– Ez lenne hát – mondta inkább magának, majd felpillantott a férfire. – Köszönöm ezt az új testet – súgta, és odabújt hozzá.

– Boldog karácsonyt – válaszolt a férfi, és megcsókolta az ismeretlen ajkakat.

 

vége  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr203474236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror