Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2011. október 29. 07:42 - Valmont

Furcsa alkony 4.

Itt a történet vége.

Lány a kádból

4. rész

 

 

A lány a hangra és a vér szagára riadt fel. A vörös csík, mely hol erre, hol arra vette az irányt, egészen hosszan kinyúlt a fekete tömegből, mely a lánytól alig másfél méterre feküdt.  A hang a feje felül szólt. Oldalt, tőle jobbra egy sárga, apró lámpa sugárzott fényt.

– Évszázadokon át tűnődtem, mi lenne a jobb: megölni magam, vagy tovább viselni ezt az örökséget – magyarázta a hang szelíden. Egy rácsozott nyílásból eredt. – Aztán később, mikor belenyugodtam az elviselhetetlenbe, jött a félelem, hogy felfedeznek, és kiszögelnek valami kapufélfára, akár egy veszet kutyát. Megváltoztattam a nevem, de időről időre visszatértem hozzá, talán hogy megőrizzem az identitásom maradékát. Jonathan Harker – ma már semmit nem jelent számomra.

A lány lassan megértette, hogy egy furgon belsejében fekszik. A szagából rájött, hogy a sötét alak vele szemben, a meglőtt Lou. A furgon sebesen száguldott valahova, elöl haragosan morogtak a hengerek. A lány felnyúlt arcához, kitapogatta az ütés nyomát a halántékán, aztán sorban kipróbálta izmait, fentről lefelé haladva. Egyedül a bal lábával volt valami – mintha görcs állt volna bele.

– A legfontosabb – folyatta a hang fentről – hogy az eltelt iszonyatos idő alatt megtanultam rejtőzködni. Beolvadni. Folyton mozgásban voltam. Mielőtt feltűnővé vált volna a dolog, továbbvittem nem öregedő testemet egy másik helyre. Új érdekes identitásokat találtam magamnak. Voltam orvos, cirkuszi akrobata, pincér, matróz és felfedező. Később a polgári foglalkozások vonzottak. Bankárnak álltam, vállalkozónak, de játszottam a jóindulatú földesúrt és belekóstoltam az ügyvédi pályába is.

A lány a furgon fém falának támaszkodva lassan talpra küzdötte magát. Szédült, és émelyítően gyengének érezte minden porcikáját, de állt. Előbb a hang forrásához tántorgott.  A rácsos nyíláson át a vezetőfülkére látott, homályosan, oldalt még a sofőr sziluettjét is ki tudta venni. Szemben, és egyébként mindenhol odakinn sík, szürke terep húzódott. A sivatag. Jobbra, ahol az ég és ez a szürke sáv összeért, valami ragyogó rózsás derengés kélt. A napfelkelte.

Ahogy az anyósülésre tekintett, nagy halom, csillogó, ezüstös anyagot vett észre. A halom tetején egy sisak volt, olyan, mint az űrhajósoké.

– Soha nem kerestem a hozzám hasonlókat. Pedig sejtettem, hogy léteznek. Bújva, rejtőzködve – de átszövik az emberi társadalmat, ahogy az erek a testet. Azt is tudtam, hogy mindenfajta érintkezés, társulás, viszony velük, többiekkel – csak növelné a kockázatát, hogy felfedeznek. Elkülönülve, magányban kell élnünk, mint a beteg embereknek. Mert ez egy betegség, egy kór, egy átok, melyet szégyellni és titkolni kell, még akkor is, ha az örök élet szentségével ajándékoz meg bennünket – folytatta az árnyék a volán mögött. A lány már az első szavából felismerte, hogy Ő az. A férfi, aki megfertőzte. Még egy pillantást vetett az erősödő keleti ragyogásra, majd ellökte magát a rácstól, és Louhoz botladozott.

– Egyszer történt csak, hogy megszegtem ezt a szabályt. Akkor épp ügyvédként dolgoztam az egyik legősibb és legnevesebb angol társaságnál. A kezembe került egy anyag, egy régi, megbecsült kelet-európai kliensünk, egy földesúr ügye – folytatta a hang a vezetőfülkéből. – Londoni ingalant akart vásárolni. Először csak egy megérzés volt. Vagy talán a cikornyás aláírása árulta el. Nem tudom. De miután végeztem egy kis kutatást, a bizonyosság megérett bennem. Elutaztam hozzá, oda, a messzi, barbár földre. Ő nem tudta ki vagyok, de ahogy a szemébe néztem, és ahogy belénéztem a lelkébe, és nem láttam benne félelmet – tudtam, igazam van. Valamiért nem ismerte fel, hogy a fajtájához tartozom. Aláírtuk a papírokat, majd visszatértem Londonba. Vártam, és vártam, és aztán megérkezett. Tudtam, hogy azért vesz lakást, hogy új életet kezdjen, hogy Londonba költözzön. Talán a parasztok már nagyon gyanakodtak rá szülőföldjén. Igazam lett. Áttelepült, és miután megérkezett, egy éjjel meglátogattam és levágtam a fejét.

Lou teste merev volt és majdnem hideg.  A lány óvatosan a hátára fordította. A golyó nem fúrta át testét, megakadt valahol a lapockája és a bal tüdejének csúcsa tájékán. Az öreg zihálva, gyorsan lélegzett, lehunyt szemhéja meg-megrebbent.

– Lou – súgta neki a lány.

A férfi nagyon lassan és óvatosan felnézett rá, keze a nyakához rebbent.

– Nem kapok levegőt – nyögte, majd köhögött, kettőt, hármat, végül egyre többet. A lány ösztönösen az oldalára görgette az ösztövér testet, és hagyta, hogy kifolyjon szája sarkán a vér.

– Haldokolsz – mondta csöndesen.

– Tudom – válaszolt a férfi. Felnyúlt, megszorította a lány vállát. – Hol vagyunk?

– Egy furgonban. A sivatagban – mondta a lány, és körbenézett. A kocsi belsejében nem volt semmi más, csak ők ketten. – És hajnalodik – tette hozzá.

– Egy ostoba írócska meg a magyar barátja olvasták az újságban, hogy a grófot lefejezték a saját pincéjében. A testet egy faládában találták meg. Ez a kettő pedig összerakta a dolgot – folytatta a sofőr komoran. – Vagy legalábbis beletrafáltak. Ott voltak a legendák Vladról, a vérszomjas erdélyi vajdáról, és ott volt ez a gyilkosság – ezek pedig elkezdtek kombinálni, aztán az ír kiadta a könyvét – a férfi felmordult, majd megköszörülte a torkát. – Mennyi romantikus és nyálas, csöpögő részlet…megérdemelte volna, hogy megöljem, de inkább hagytam a francba az egészet, és továbbálltam, visszamentem Kelet-Európába.

– Meg tudlak menteni – szólalt meg hirtelen a lány, majd addig helyezkedett, míg Lou feje az ölébe nem került. Lenyúlt, megcirógatta a férfi halántékát. Az ismét lehunyta szemét, a fájdalomra összpontosított. – Tévedsz – szűrte fogai közt a szót.

– Ugyan miért? – A lány sértettnek tűnt.

– Szerinted mit tervez velünk? – kérdezte a sebesült. A lány nem válaszolt, de tudta. – Szerintem meg fog majd állni, úgy, hogy az ajtó – a férfi a furgon ajtaja felé intett. – pont keletre nézzen. Aztán kinyitja.

– Igen – ismerte el a lány csöndesen. – Van egy spéci ruhája és sisakja. gondolom, abban ő simán ki tud menni a napfénybe.

– Meghalunk mind a ketten – vonta le a következtetést Lou. – Hacsak…

– Hacsak? – kérdezte a lány feltámadó érdeklődéssel.

– A vérem nagyon jó alvadású – bólintott Lou, és felsandított a lányra. – Ezt még a kórházban mondták, miután nyolcvanegyben meglőttek.

– Nem értem – rázta meg a fejét a másik.

Lou csak bámulta őt, majd így szólt: – Most látom csak, milyen gyönyörű nő vagy. Egy csodaszép, vékony, apró kis hölgy.

A lány értetlenül nézett le rá, mire Lou intett, hogy jöjjön közelebb, majd a fülébe súgott. A lány figyelmesen hallgatta, majd borzadva elhőkölt.

– Nem – jelentette ki határozottan.

– De – bólintott Lou fáradtan. – Nincs más esélyed.

 

A férfi megállította az autót. Ahogy lekapcsolta a gyújtást, pár pillanatig még hallgatta a pattogó motor neszeit, majd akaratlanul is a visszapillantó tükörbe nézett, és megborzongott. Közeledett a fény.

Előbb a kezeslábast vette fel. Még kiszállhatott volna a hűvös és napfénytelen homokba, de óvatosságból inkább a volán mögött gyűrte maga alá a zizegő ruhát, majd beletaposott a csizmarészbe, és kihúzogatta az ujjakat, hogy karjait és kezeit is belegyömöszölhesse. Amikor végzett, lihegve várt és fülelt egy kicsit. Hátulról nem jött semmi nesz. Feltérdelt az ülésen, és a kémlelőnyíláson át a raktérbe lesett – a lány leütötte a jelzőlámpát, így koromsötét volt odabenn.

– Na, várjatok csak – morogta maga elé a férfi. – Lesz itt világosság nemsokára. – Felemelte és óvatosan fejére helyezte a sisakot, majd alul, a nyakrésznél apró kis kapcsokkal rögzítette a ruhához. Még a kesztyű volt hátra, mely a ruhához hasonló anyagból készült, csak a tenyérrésze volt lágy gumival bevonva.

– Nincs ebben semmi személyes – magyarázta félig hátrafordulva a férfi. – Nehogy azt higgyétek, hogy az ilyesmi nekem annyira örömet vagy kielégülést okozna. Az hiszem, az eltelt időben sikeresen próbáltam eltávolítani magamtól az érzelmeket.

Hallgatott egy sort, majd kinyitott az autó ajtaját.

– Használom a testeteket, ahogy mindenki használja a sajátját. A lélek pedig, ami benne van – járulékos veszteség.

A furgon vezetőfülkéjéből lehuppant a sivatag porába. Lába apró felhőt kavart.

– Kis lépés nekem, nagy nap nektek – mondta nevetve inkább magának, majd becsapta az ajtót, és megfordult. – Hú – sóhajtott az eléje táruló látványra.

Jobbra és balra komor, szürke hegyvonulat szegélyezte a képet. A sziklák mint éles fogak meredeztek elő a földből, és csipkés tetejük szinte beleolvadt az acélosan derengő csillagos égboltba. Közükben viszont, egy tenyérnyi sávon, ahonnan az út is kiszakadt a messziségből, nyílt tér, a völgy vagy fennsík kijárata vezetet Las Vegas felé. A távolban mintha még a város örök fényei is belecsillogtak volna a sivatagba, de az egyre erősödő világosságban ezt már nem lehetett biztosra venni. Mert a sivatag ívének peremén, ott, ahol a talaj és az ég egymásnak feszült, mint lüktető, izzó seb, rózsás, vörös rémületként kapaszkodott elő a nap. Szinte szemmel láthatóan ívesedett ki korongja, és tapogatódzó csápjaiból hamar diadalmasan vágtató fényhullámmá nőtt ereje. A sárga derengés végignyalta a homokot, mind kiterjedtebb sávban borítva be a férfi világát, míg el nem ért egészen a csizmás lábáig. A fehér ruhás alak megfeszült egy pillanatra, majd hagyta, hogy a fény előbb térdéig, aztán övéig, végül egészen nyakáig kússzon fel testén. Mikor elérte a sisak alját, a férfi nekitámaszkodott a furgon oldalának. A sisak felső részén csak egy vékony, fekete üvegsáv jelezte, hol lehet tekintete. Most ez a rész is bearanyozódott, és a nap immár tetőtől talpig elborította őt. A férfi megütögette a furgon oldalát.

– Itt van – kiabálta, majd nehézkesen, mint aki víz alatt mozog, hátrament az ajtóhoz. A ragyogás azt is elborította, egészen a kocsi tetejéig. A férfi megfordult, és még egy pillantást vetett a napra. Annak korongja már a homokból félig kiemelkedve izzott a távolban, szuggerálva mérhetetlen hatalmát.

– Rendben – szót a férfi, és az ajtóra ütött. – Akkor most kinyitom az ajtót. A lány számára gyorsan vége lesz…– elgondolkodott, majd bizonytalanul így folytatta: –Nem tudom öreg, hogy élsz-e még, de ígérem, kíméletes leszek veled. Talán még el is temetlek utána – megvonta vállát, majd elfordította a kilincset.

Előbb az egyik ajtószárnyat nyitotta ki, aztán kihajtotta a másikat is.

Emögött állt a lány.

A férfi először nem értette, hogy mi van vele. Azt gondolta valami festék vagy szurokszerű anyag ömlött rá – de ő a furgonban ilyet nem tartott. Aztán az jutott eszébe, hogy a lány áttörte az autó padlózatát, és olajt szerzett a kocsi vezetékrendszeréből – bár akkor már akár el is szökhetett volna. És a testét egyébként sem olaj borította – jött rá a férfi, ahogy beleszagolt a levegőbe.

Mindez egy másodperc alatt futott át rajta, de a látvány, mely eléje tárult, még két pillanattöredékig mozdulatlanságra kárhoztatta. Ezt használta ki a másik. Nekiugrott, és onnan, a kocsi platójáról elég lendületet tudott venni ahhoz, hogy feldöntse, és a földre vigye a férfit.

– Mi a... – kezdett volna az méltatlankodva, de nem jutott ideje befejezni a mondatot. A fölé magasodó alak meztelen volt – kivéve a testét borító vöröses-fektés kulimászt. Mindene, az arca, a mellei, a lábai, a kezei és még a hasa is be volt kenve vérrel. És a fény, melyben alakja fürdött lassan, de biztosan beszivárgott a kérgesedő, szilárduló páncélja alá. Füstölgött és gőzölgött mindenhol bőre, és csak azért nem sikoltozott a fájdalomtól, mert az, hogy mi legyen az alatta heverő férfival, lefoglalta minden gondolatát.

Elütötte erőtlenül védekező kezeit, majd könyökével betörte a sisak fekete üvegét. Aztán gyorsan ki is kaparta a szilánkokat, míg másik kezével felemelte, és a fénybe tartotta a fekvő fejét.

– Nézd meg jól – sziszegte, aztán két ujját a nyílása döfte. A férfi felüvöltött, és a fájdalomtól végre összeszedte magát: lelökte magáról a lányt, majd előbb négykézlábra, aztán két lába állt. Dülöngélve ment pár lépést előre, szembe a nappal, talán azért, hogy a fény kiégesse sebét. Aztán alkarjával eltakarta a szemét, és tapogatódzva körbefordult. A lány elbűvölten nézte agóniáját, de nem tudott tovább várni. Teste már minden pórusából füstölt, és ahol a vér nem elég vastagon fedte, vörösre pirult és felhólyagosodott. Felpattant és a vezetőfüléhez sietett. Benyúlt, elfordította a slusszkulcsot. Ahogy a motor felmordult, áthajolt az ülésen, és reccsenve egyesbe tette a sebváltót. A kocsi lassan elindult előre. A lány hátraugrott, ki a sofőrfülkéből, majd felmászott a furgon hátuljába.

– Ha éjszaka lesz, talán visszajövök érted – kiabálta ki remegő hangon, mielőtt behúzta az ajtót.

A férfi közben megindult a motorzaj irányába, de pár lépés után elbotlott.

– Ribanc – átkozódott, és a homokba csapott, majd nagyjából a lassan távolodó autó felé bámult. Szemei helyén csupán feketére pörkölődött üres kráterek maradtak.

Az autó belsejében a lány nyögve összegömbölyödött, és vacogva átkarolta magát. Vele szemben, a sarokban ott feküdt Lou kivérzett teste. Körötte, a padlón, és a nyakán ejtett harapás körül még illatozott valamennyi vér.

A lány elég sokáig ellenállt, de aztán kilométerekkel később előrehajolt, négykézláb ereszkedett, majd a padlóig nyomta fejét, és belenyalt az első ragacsos foltba.

Míg evett, az autó egyre mélyebben fúrta bele magát a sivatagba, melyet közben fényével megtisztított a nap ereje.

 

vége

  

 

 


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr933337451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror