Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2011. január 15. 21:48 - Valmont

Öt vers

D.-vel 2003 környékén ismerkedtem meg közös munkahelyünkön a * Általános Iskolában. Kellett pár év, jó pár üveg sör és pár tucatnyi biliárddal töltött óra, míg a kapcsolatunk barátsággá érett. Azt hiszem, a világhoz való viszonyunk hasonlóságát kedveltük a másikban, hogy ugyanolyan ironikusan és szelíd öngúnnyal tekintettünk a tanári pályára és a sorsunkra. Csak később tudtam meg, hogy az ő vesztes éntudata egy pár évvel korábban kezelt agydaganatból - is - fakad. Mikor leléptem a suliból, a barátságunk kitartott, és ép maradt, csak a  daganat tért vissza. 2007 őszén hirtelen és drasztikusan súlyosbodott állapota, az orvosok pár hetet, hónapot jósoltak neki. Márciusig harcolt. Jártam hozzá, amikor tehettem és mertem. Nehéz idők voltak azok. Új, nem túl kellemes munkahelyem, és a kórházi látogatások érzelmileg szörnyen kimerítettek. A tehetetlenség érzete és a vereségtudat rányomta bélyegét minden lélegzetvételemre.

Miután meghalt, sokáig direkt nem foglalkoztam a történtekkel. Igazából ez volt az első, hogy végignéztem valaki lassú elmúlását. Persze minden nap eszembe jutott, de nem akartam tudomásul venni a végletességet.

Aztán, még ugyanazon a nyáron, Olaszországban, egy apartman teraszán, éjjel, jó pár pohár grappa után azt éreztem, meg kell írnom, töményen és sűrítve rögzítenem kell, hogy mi maradt bennem ebből az egészből.

A lenti töredékeket vetettem papírra. 

 

 

1.

 

Elképzelem, mi lehetett ott,

és akkor, az utolsó

nyáron, Mallorcán – egy hét

a napon és a tengernél,

ha ugyan nem az óceánban

fekszik e sziget – én nem tudom.

 

Mi volt hát, amit tettél,

lehetőségeid lezárulta előtt,

bár e lakat, e szörnyű béklyó

ott várt már minden

nyári éjszakán, csakúgy,

mint ahogy a sors egyéb

csapásai várnak minket,

itt maradottakat.

 

Hányszor gondoltál később e pár

napra, a legjobb

döntésre életedben, mikor

már a párnák foglyaként,

tehetetlenül, bénán feküdtél,

saját, új, matracsírodban.

 

Mi maradt akkor számodra?

 

Az öröm, hogy végül nem tévedtél.

 

2.

 

Elzuhant a teste,

bénán, tehetetlenül, mint

rönk fa. Akkor még

tömör és súlyos volt, akkor

még nem ette meg  a betegség férge.

Nem mozdultam. E tétlenség

fáj még most is. Aztán mégis, nevető

esetlenséggel hajoltam le érte, s vissza-

támogattuk testvérével a fotelba.

Mind éreztük – ez az esés több,

mint baleset, ez a mozgásközpont zavara,

mely súlyos gondokat jelez.

Aztán jöttek szülei, barátok, egy gond-

talan csecsemőt hoztak, és apró tréfákat, nagyhangú ugratást.

Jókedvet és bizakodást is, amire

én nem voltam képes.

Ő pogácsát evett vagy valami hasonlót, s tartóztatott, mikor

menni akartam. Végül csak elindultam, s apja

kikísért, egy-másfél hónap, mondta rövid bevezető után.

A lényegre tért, ehhez szokott, önkínzó keménységgel

tárta elém, s én akkor bólintottam, majd a lift ajtaját ütöttem, s végig, lefelé menet az elesettre

gondoltam.

 

3.

 

Bénán és tehetetlenül,

lyukas cipőben, kopott,

átizzadt ingben, a

munkanap minden ke-

serűségével, éhesen, fertőtlenítőt, s valami mély, ín-

tenzív, lemoshatatlan illa-

tot beszívva, csalódottan, s

elkeseredve, arcomon a vereség jóindulatú vigyorával,

áruló, rebbenő tekintettel, s né-

ha meginduló, zavart szavakkal

ültem a kórházi széken melletted, míg

te haldokoltál.

 

4.

 

Mikor  hazaértem, fogtam

a lányom, s magamhoz emeltem. A szaga,

a súlya, a hangja,

matató kis kezei – mind

meggyőző bizonyítékok voltak, hogy

van valami, ami

önmagán túlmu-

tat az életem-

ben. Van egy dolog, ami több

mint a vereség és a gyász,

más, mint a kudarc és a tehetetlenség.

Apró, kilenc

kilónyi hús,

mely hozzám-

simul, s

boldogan sikongat, míg

táncolunk az

újpesti éjben.

 

5.

 

Nem az utolsó este volt,

melyet akkor sétálva

zártunk. Az utolsó előttiek

valamelyike tán, biliárd

utáni céltalan ődöngés. A

sör hólyagomban árnyas

helyek felé kormányzott,

végül barátságunk origó-

jánál, az iskolánál kötöt-

tünk ki. Míg a kerítés

tövében könnyítettünk ma-

gunkon, hosszan élcelődtünk,

nevetve a gesztus durvaságán.

Éjjel volt, nyáresti, kül-

és kertvárosi, s mikor elindultunk,

nem tudhattuk, hogy a szelíd lombok,

a szépen nyírt gyep és a csöndes ablakok

közt ott ólálkodik, figyel és vár a halál.

 

Címkék: vers halál barát
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr282586579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror