Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2010. május 09. 08:32 - Valmont

Hajnali háromkor

Megvolt a sztori, aztán kitaláltam hozzá a főszereplőnő nevét. És ez utóbbi valamiért nagyon megtetszett, lehet, felhasználom még máshol is. Maga a történet is könnyen jött, egy hétfő reggel összeállt, míg beértem a melóba. Aztán egész héten ott volt a fejemben, reggelente elővettem, finomítottam, majd betoltam abba a felső rekeszbe, ahol a napló is hever a történetben. Pénteken már kisé belezavart egy lényegesen új, középkori történet körvonala, ami ehhez képest nagyon egzotikusnak, díszesnek és brutálisan vonzónak tűnt...de azt sikerült háttérbe szorítani addig, hogy szombat reggel hét és kilenc közt meglegyen Milla éjszakája. Kilenckor már kelt a gyerek, így nyelvi játékosságra, stílusra, finomságokra sok idő nem maradt. Talán jó lett volna beemelni konkrét szövegrészletet a srác írásából, de akkor meg a terjedelem nőtt volna meg túlságosan. Ám még így is elégedett lehetek, mert hat nap alatt életre kelt egy egyszerű, okos és becsapós kis sztori - így ma, vasárnap pihenhetek.

 

 

 

Egyedül a másikkal

 

 

Milla két éve élt a lakásban, mikor megtalálta a naplót. Az egész azzal kezdődött, hogy elhagyta őt a barátja, az a semmirekellő Jose. A fiúnak elege lett Milla érzékeny lelkéből. Nem szerette továbbá, hogy annyit tanul éjszakánként, és a nem értette a lány verseit sem. Millának pedig főképp ez a két szenvedélye volt: a jogi egyetem summa cum laudéval való befejezése és a szonettek. Mikor megtalálta Jose búcsúlevelét a postaládában, sírt egy sort, majd összerakta közös életük emlékeit egy dobozba. Aztán a másfél szobás kis lakás konyhájában írt egy verset Jose rút jelleméről. Míg lefőtt a kávé, el is készült vele, a rímek is helyénvalónak tűntek. Odakinn, szemben, a park túloldalán ácsok kurjongattak egymásnak a felállványozott templomtornyon egyensúlyozva. Milla elnézte őket a kávét kortyolgatva, miközben Solness építőmester karaktere, Jose utolsó mondatai és egy, a jog és erkölcs órán elhangzott latin idézett kavargott fejében.

Amikor a megfelelő helyet keresett a lábánál kucorgó Jose-féle emlékdoboznak, eszébe jutott a hálószobaajtó feletti kis zug. Egy apró tároló volt, afféle függőpolc, még az előző lakó, a halott srác alakította ki.

A doboz könnyű volt, mert csak fényképek, nyaralási videók, egy póló, egy alsónadrág és egy fogkefe volt benne. Amikor székre állva feltoszogatta a sötét kis vacokba, az ott felhalmozott dolgok egy része megindult, és a nyakába csúszott. Három női magazin, egy üres ékszeres dobozka, egy törött napszemüveg és egy zöld, bőrkötéses határidőnapló.

Milla leült a székre, és lábával ide-oda lökdöste a tárgyakat. Jose keze jutott eszébe, és a fiú mosolya, melyről most már úgy érezte, soha nem volt őszinte. Milla zárkózott, félénk lány volt, inkább csinos, mint szép, inkább kövérkés, mint teltkarcsú. Hosszú, sűrű és sötét haja fogta meg igazán a férfiakat, és puhán feszülő bőre, mely olyan fehér volt, hogy az erek mindenhol átszínezték.

Végül erőt vett magán, és szépen visszarakta a lehullott dolgokat fentre, a doboz mellé. Egyedül a naplónál lassult le lendülete, mert nem emlékezett ilyen darabra a múltjából. Amikor fellapozta, megdermedt.

A napló majd minden oldalán idegen, érdes-szálkás írással rótt sorok tűntek elé. Az ő vers- és jegyzetíró kerek és kunkori betűihez képest ezek a karakterek férfiasan szikárak voltak. Akadt oldal, ahol csupán egy mondat szerepelt, volt, ahol a szöveg belepte az egész felületet. Elsőként az „unalom”, a „csönd”, a „sötétség”, a „ridegség” és a „magány” szavak tűntek elébe. Ismerős kifejezések voltak saját verseiből – ám biztos volt benne, hogy a könyv nem az övé, és hogy ezt az írást soha nem látta még.

Készített magának egy forró fürdőt, gondosan elpakolva a gyertyákat a kád pereméről. Ezek lángjait legutóbb még Joseval bámulták. Aztán keresett egy üveg könnyű fehér bort, és csak úgy, hűtés nélkül kinyitotta. Az első pohár után, a titokzatos szövegfolyam keltette kellemes borzongással telepedett a vízbe. Feljebb ült a vízben, és nagy, telt kebleire támasztva a napló alját, lapozott, olvasott, és ivott. Péntek volt, a vizsgaidőszakig még harminchat nap választotta el.

A legtöbb bejegyzés érzések, gondolatok, benyomások rögzítése volt. Aggodalom, rosszkedv, keserűség. A lélek elhagyatottsága. Az éjszaka gyötrelmes hossza, a magány súlya.

Néhány töredék foglalkozott valamiféle múlttal. Így például egy tengerparti, gyermekkori nyaralás jeleneteivel. Anya és apa a dűnék közt csókolóznak. Apálykor a rákok iszkolnak vissza a víz felé.

Máshol könyvekről, komolyzenei albumokról vagy festményekről szóló megjegyzések tűntek a lány elé. Sehol nem talált semmi személyest. Azt sem tudta megállapítani biztosan, milyen nemű, hány éves a szöveg írója.

A harmadik pohár után Milla elégedetlenül felsóhajtott, majd kinyúlt padlón heverő farmernadrágjáért. Előkotorta belőle telefonját, és felhívta apját. A férfi csak sokadszori csöngetésre vette fel. Mióta elvált Milla anyjától, rászokott a kora esti sziesztára, hosszan, jóízűen aludt, hasán valamelyik kedves teológusa vaskos kötetével. Mikor végre beleszólt a telefonba, Milla akadozó nyelvvel kérdezte tőle, hagyott-e nála valamiféle határidőnaplót a költözés után. A váláskor apja jó sok holmit hurcolt a lány lakására, hogy majd később, ha megfelelő helyet talál magának, elviszi. A hálószobai szekrényben, a pincetárlóban, és a beépített szekrényekben várakoztak dolgai erre a bizonytalan eseményre. Apja most rekedten, álomittas hangon tagadta, hogy bármiféle határidőnaplót vitt volna lányához. Milla elismerte, hogy a naplóba lévő írás nem apjáé, de talán valamelyik barátja, tanítványa felejtette nála…Ám a másik fél a vonal túlsó végén erre már nem is válaszolt, hosszan hallgatott, majd megkérdezte, mi történt. Még így, ilyen rövid idő alatt és telefonon keresztül is megérezte, baj van. Milla beleremegett az aggódó hangba, de még nem tudott Joseról beszélni. Nyögött valamiféle szabadkozást, majd bontotta a vonalat. Ahogy a padlóra csúsztatta a készüléket, a napló mellé esett nedves kezéből. Milla automatikusan átfutotta a szöveget ott, ahol a könyv kinyílt. Az ismeretlen szerző épp a betegsége végleges elmúlásáról, a fájdalom és a rettegés távozásáról értekezett. Ekkor jutott eszébe a lánynak a halott fiú.

A lakást, ahol Milla két éve élt, anyja és apja annak idején nyomott áron vásárolták meg a halott fiú gyászoló szüleitől. A lány már nem is emlékezett a srác nevére – csak annyit tudott róla, hirtelen, fiatalon halt meg valami gyors betegségben, huszonvalahány évesen. Ő is azért kapta a lakást, mint Milla: hogy önálló, felnőtt életet kezdjen – ami ilyen gyorsan és tragikusan véget is ért számára. Halála jól jött Milláéknak, akik pont az egyetem környékén kerestek valami kis apró kuckót az ablakon kidobott albérleti pénz helyett.

Milla felvette a kötetet, és izgatottan továbbalapozott, de az elkövetkező oldalakon már nem jött elő sem a betegség, sem a gyógyulás téma. Ettől függetlenül ellepte a bizonyosság, hogy a fiú naplóját találta meg. Szerencsétlen, merengett maga elé hangosan, közben a vizet kevergetve, bizonyára azt gondolta valami átmeneti javulás kapcsán, hogy meggyógyult.

Aztán ahogy újra olvasgatni kezdett, szeme elé tűnt egy új bejegyzés első, büszke sora. Másfél év tünetmentesen. Milla hirtelen úgy érezte, túl forró a víz. Lenézett karjára – azt pedig rücskös libabőr lepte el.

Aztán ki is mondta maga elé, hogy ez nem lehet.

Aztán összezárta a naplót, és behunyta szemét, hogy csak a sötétség legyen körötte. Zúgott a feje a bortól. Miközben törülközött, végig úgy tűnt neki, kíváncsi tekintet figyeli puha, terebélyes testét. Hálóruhát vett, noha odakinn még csak épp besötétedett. Az ácsok eltűntek a tetőről, helyüket éles fényű reflektorok világították csontfehérre. Leült a konyhaasztalhoz, és felhívta anyját.

Az asszony valami kiállítás-megnyitón volt a legújabb barátjával, így Milla türelmesen várt, míg kimegy az épület elé, ahol viszont a forgalom zaja volt túl hangos. Ott azért sikerült megértetnie vele a kérdést – hogy pontosan mi történt elődjével, a lakás előző tulajdonosával. Anyja értetlenül visszakérdezett, hogy miért érdekli ez Millát, majd a választ meg se várva  elmondta, meghalt, gyors lefolyású felnőttkori leukémiában. Milla hátranézett a sötét folyosóra. Nedves lábnyomai jelölték útját idáig. És kapott kezelést, volt a következő kérdése, mire anyja talán megvonta vállát, mert bizonytalan hangon válaszolt. Az adásvételi papírok aláírásakor beszélt valamennyit a fiú összetört anyukájával. Ő talán említette, hogy csontvelő transzfúzióra volt előjegyezve, de azt már nem érte meg szegény. Három hónap alatt végzett vele a kór, ha jól emlékszik. Pedig milyen fiatal volt.

Milla eddig tétován lapozgatott a napló utolsó oldala felé, ám pont, amikor az anyja kimondta a „fiatal” szót, ismét talált egy mondatot, mely miatt ki kellett nyomnia anyját, hátra kellett dőlnie a székben, hogy mélyeket lelegezve fülelje a csöndet.  

Az ismeretlen azt írta az utolsó előtti oldalak egyik első sorában, hogy végre felállványozták a templomtornyot. Ráfért az épületre a renoválás, mert a nagy viharok során…

Milla mutatóujját szájához emelte, és ráharapott. Csak egy dolog járt a fejében. Valaki él rajtam kívül a lakásban. Elmormolta magában egyszer, kétszer, háromszor.

Felállt, óvatosan a pulthoz lépett, és a késtartóból kihúzta a legnagyobb pengét. Aztán szép csöndben megindult, noha tudta, milyen esztelenség ez az egész.

A lakás harminchat négyzetméter volt. Búvóhelyekben egyáltalán nem bővelkedett – amit sorra kellett venni, az az előszobai beépített szekrény, az ágy alatti rész, és a hálószobai nagy ruhásszekrény volt.

Előbb mindenhol felkapcsolta a lámpákat, hogy fényárban ússzanak a helyiségek. Az összes sarokba és benyílóba világosságot akart. Majd gondosan végignézte a lehetséges rejtekhelyeket. A végén még a ruháit is kipakolta a szekrényekből, megkocogtatta a falakat, és benézett a mosogató alá, meg a konyhai a tárolók mögé, ahol legfeljebb csak egy törpe kucorodhatott volna össze.

Természetesen sehol nem volt senki. Leroskadt az ágyára a hálószobában, kezében a naplóval és a késsel. Gyorsan végigpörgette a maradék pár bejegyzést, de már semmi érdemlegeset nem talált. Gondolataiból azonban nem távozott az idegen nyomasztó árnya, egy jelenlét, melyet sem ő, sem más nem tud megmagyarázni, csak a napló írója. Majd egy órán át töprengett így, mígnem egy ásításból rájött, hogy valamennyire megnyugodott. A bejárati ajtóhoz ment, ellenőrizte a zárat, aztán a folyosón megtorpanva várt egy kicsit, végül széket hozott, és a naplót visszarakta a helyére, fentre, a szűk kis zugba.

A kést párnája alá rejtette, bár félt, álmában megsebezi magát vele. Nyolc éves kora óta először felkapcsolt lámpánál aludt el, azon tűnődve, mi a rendőrség hívószáma.

Éjfélig moccanatlanul álmodott. Akkor aztán felkelt, kiment a konyhába, egy széket kerített, az előszobába vitte, felállt rá, és hosszas tapogatódzás után levette a naplót a helyéről. Visszament a konyhába, a limlomos fiókból tollat vett elő, és leült az asztalhoz. Aztán olyan hosszan várt mozdulatlanul, a sötétben maga elé bámulva, hogy már három óra is elmúlt, mikor leírta az első mondatot.

Alig talált már üres helyet az utolsó lapon, de ma nem is volt sok jegyzetelnivaló. Mindenesetre rögzítette a tényt, hogy valaki kotorászott a dolgai közt, mert a napló nem ott volt, ahova rejtette. Másrészt ideje új naplót keresni, mert ez, amit gyógyulása óta vezet, betelt.

Márpedig az fontos, hogy egy férfi rögzítse emlékeit az életről.

 

vége 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr731985268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror