Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2010. február 21. 19:53 - Valmont

Paneljövő

Noha évek óta ez a legoptimistább írásom, nem szeretem. Tudom ugyanis, hogy a valóság sokkal rútabb, szerencsétlenebb és ostobább lesz mindig. Panelban élek én is, immár több, mint tíz éve, és persze gyűlölöm. Azt hiszem, itt megpróbáltam elképzelni valami szép alternatívát, jövőt - mintegy menekülésképp. Amúgy egy pályázatra írtam, lakóhelyünk környezete vagy valami hasonló volt a címe, és nem értem el helyezetést...

 

 

Virágzás

 


Az Ügynök korábban ért a házhoz, mint a párocska. Fintorogva nézte, ahogy a Lány azzal a drága autóval beparkol a járdaszegély mellé. Amikor kiszálltak, felöltötte ügynök arckifejezését, melyet annyit gyakorolt. Szívélyes volt, barátságos és őszinte. Egy ötven körüli, pocakos, vígkedélyű úr. Olyan típus, aki súgva elmondja a lakás rejtett hibáit, mert téged első pillantásra megkedvelt.

– Oké, végre itt vannak! – lelkendezett, kezet fogva a Fiúval. Az kényszeredetten körbenézett, majd felsóhajtott: – Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen helyre jövök lakást nézni. Panelban nőttem fel.

– De nem ilyenben! – hunyorgott az Ügynök a lemenő nap fényében. Nem kerülte el figyelmét, hogy a lány odabújik a másikhoz, és csitítólag megszorítja alkarját. Most már tudta, ki kivel van. A beálló csendben mind felnéztek az épület síkjára, és elnémultak a tízemeletes torony látványától.

Pest szélén voltak, a lakótelep legutolsó háza előtt. – Ez itt már szinte vidék – jegyezte meg az Ügynök, kulcsaival babrálva. – Érzik? A levegő is más.

Fellépdelt a lépcsőn, a másik kettő követte. A Lány játékosan ugrált, a Fiú komor maradt. Mikor a kapucsengőkhöz ért, benyúlt a falon göndörödő fürtök közé.

– Kérem, óvatosan, mérgező – figyelmeztette őt az Ügynök ajtónyitás közben. A Fiú visszakapta kezét.

– Csak vicceltem! – mosolyodott el az öreg, noha érezte, ez nem volt jó húzás. Legfeljebb a Lány kedves grimasza miatt érte meg.

– Valóban, alig tudunk valamit erről az egészről – bizonygatta a Fiú. – Miért pont egy ilyen házban vennénk lakást?

Az Ügynök megfordult, közben aggályosan végignézett a padlón. Minden tiszta volt, ahogy a takarítónőtől kérte. Adnia kell majd neki ötven újforintot.

– Mert ez a jövő – mutatott a frissen festett falakra. – Most még csak kísérleti program. Ahogy bizonyára tudják, még csak három városban, három lakótelepen indították el.  Az eredmények már most lenyűgözőek – hívta a liftet, és hátrafordult. A pár nem tudott az eredményekről. Középosztálybeli, épp egyenesbe jövő, az önálló életet megkezdő emberkék voltak. Előttük állt mindaz, ami az Ügynököt már nem nyomasztotta. Megköszörülte torkát, majd felmutatott az előtér mennyezetére. Kacsok, ágak, nyúlványok csíkozták be, mintha egy fa gyökere alatt volnának.

– Gyönyörű – súgta a Lány a Fiú fülébe, majd hangosan is megismételte.

– Az – bólintott az Ügynök, s kitárta előttük a liftajtót. – Egyébként szerintem a legjobb emelet a hatodik. Onnan már szép a kilátás, de nincs még tériszony – magyarázta, megnyomva a hatos gombot. A Fiú idegesen fülelte a lift neszeit.

– Hogyhogy azok a gyökerek nem akadnak bele a liftbe? – kérdezte aztán nyugtalanul. Az Ügynök már várt valami hasonlóra. Még az irodában megérezte, hogy a fiatalember az akadékoskodó fajtából való. Valami minőségellenőrzési csoportot vezetett a megújult csepeli Vasműnél. A ilyenekkel nagyon kell vigyázni.

– A felületi kezelés az oka. Egy bizonyos kaktuszkivonat megállítja a Növény serkenését – szerette ezt a kifejezést. Serken. Minta nem magyarul lett volna. Nagyon illett az egész dologra, ami itt zajlott köröttük.

– Egy kaktusz? – hitetlenkedett a Fiú, és a Lány elnevette magát, feltárva hibátlan fogsorát. Az Ügynök érezte, hirtelen szerelmes lesz.

– Bizony, Dél–Amerikából származik, ahogy a Növény is.

Megérkeztek a hatodikra, és szép sorjában kiszálltak. A lakásig függőfolyosó vezetett, amelyre kiérve az Ügynök megfeszült. Itt adódott az első nehézség, és a minőségellenőr reagált is rá.

– Ez nem a síkság felé néz – jelentette ki.

Valóban, azt elfelejtette közölni az öregúr, hogy a lakás ablakai a város, vagyis a többi panelépült irányába nyílnak.

– Kevésbé meleg nyáron – próbálkozott erőtlenül. Oldalról érte őket a rőt fény. A Fiú arca ingerült grimaszba rándult.

– De hát ez gyönyörű – törte meg a csendet a Lány.

Az volt. Az öreg mindig elámult rajta, mikor feljött ilyen magasba eladni egy-egy lakást a Telepen. Magában csak így hívta az 1-es számú Rekonstrukciós Kísérleti Ültevényt. Ez a hosszabb név megmaradhatott a hivatalnokoknak és a tudósoknak.

Amerre csak a szem ellátott, a Telep panelhasábjai nőttek ki a fölből. De szó szerint, organikus zöld egységet alkotva a nyár végi fűtakaróval. Minden épületet, az alapoktól a tizedik emeletig zöld leveles gallyak hálóztak be. Olyanok voltak, mint egy-egy repkénnyel befuttatott betonoszlop. A szél idefenn lágyan borzolta a leveleket. A tűző napsugarak mindig más és más szögben csillámlottak olajos felszínükön. Elképesztően vad, buja és szép volt az egész.

– Mint a Csipkerózsikában – suttogta a lány, és a szerelmes öreg igazat adott neki.

– Remélem, tüskék nincsenek – morogta a Fiú. Ahogy megindult, a korlát felé nyúlt, de kezét még időben visszahúzta. Mint mindent idekinn, a folyosó betonkorlátját is elborította a Növény.

– Tényleg nem kell tőle félni – biztatta az Ügynök. Aztán felnézett az ajtószámokra. – Hatvanhetes – mondta.

A lakás porszagú és üres volt. A nap még kedvező szögben esett be ahhoz, hogy lássák a szobák vonalait. Előtér, belőle nyíló nagyszoba, kisszoba és konyha. Úgy nézett ki, mint minden átlagos panel – idebenn nem tűnt semmi különösnek.

– Ide miért nem jön be? – kérdezte kíváncsian a Lány a szépen festett plafont bámulva.

Az Ügynök elértette, de azért rákérdezett, hogy beszéltesse: – A Növény?

– Igen.

Volt egy bájos mozdulata ennek a fiatal nőnek, amivel a haját igazította ki a szeméből. Az öreget a kint fodrozódó levelek billenésére emlékeztette. Úgy érezte, egykori fiatalságának minden szépsége benne van e két dologban. Aztán az jutott eszébe, hogy olyan a nő mozdulta, mint a virágzás előtt álló rügyek ringatózása. Akaratlanul is a Lány hasára pillantott, majd eszébe jutott a másik, a kinti virágzás. Ellenőrizte az időt.

– Itt is kezelték a beltereket a kaktuszkivonattal – válaszolt végre.

– S mi van, ha egyszer csak elpárolog ez a dolog? Akkor majd benyomul a tévé elé? – fordult felé elégedetlenül a Fiú. Az Ügynök felsóhajtott: – Erről szó sincs. Háromévente vagy festés után igényel egy apró utógondozást. Ecsettel végig kell húzni az ablak és a plafon illesztéseit. Ennyi.

A párocska elhallgatott, a magyarázaton rágódva.

– Végül is nem nagy dolog – hagyta jóvá a Lány.

– Mi van a korábbi lakókkal? – gyanakodott tovább a Fiú. Belépett a konyhába, és megkocogtatta a csempéket.

– Vidékre mentek. Annyira beleszerettek a természetbe – vonta meg vállát az Ügynök.

– A Növény miatt? – fordult felé a Lány, és próbaképp lehúzta a vécét. A vízzubogástól nem hallhatta az öreg válaszát, aki megismételte azt: – Azt hiszem, igen. Itt előbb-utóbb mindenki beleszeret ebbe a dologba. De jöjjenek csak!

A nagyszobába vezette őket, és megmutatta nekik a rejtett világítást. Míg csendben bámulták a plafonon árnyalódó fényderengést, ismét órájára nézett. A nap sugarai már csak a mennyezeti sávig értek. Lassan teljesen bealkonyult.

– Pofás – hagyta jóvá a Fiú. A Lány arcán az Ügynök jóval nagyobb rajongást látott visszatükröződni.

– És olcsó – ismételte az irodai érvét az öreg: – Gondoljanak csak bele, mit kapnának ennyiért. A fűtésről nem is beszélve.

A Fiú közben az ajtózárakat próbálgatta. Nem voltak elkopva. Hangtalanul nyíltak és csukódtak keze alatt. A Lány ott keringett körötte, néha ki-kilesve a nappali ablakain.

– Talán a kilátás miatt ilyen olcsó. Nem tudom… – fordult felé a Fiú, halkan beszélve.

Az Ügynök hátralépett, ki az előtérbe. Tudta, ilyenkor hagyni kell őket. Volt, ahol nem szabadott tűrni az intim megbeszélését, mert az hamar egymás lebeszélésévé válhatott. De érezte, itt csak jó vége lehet. A Lány az erősebb.

– Szerintem semmi baj a kilátással – erősködött most is, ám társa csak ingatta fejét.

– Ha legalább nem panel lenne.

Az Ügynök épp kilazította egy radiátor gombját, de ezt hallva nem állta meg, mégis visszament hozzájuk.

A nappali közepén álltak, odakinn ott sorakozott az a sok zöldellő épület.

– Ne úgy gondoljon rá, mint egy panelépületre. Ez a dolog…– magyarázta az öreg halkan –…már más.

Összeszedte érveit, magában szépen sorrendbe rakva az egész történetet. Ahogy már oly sokszor a munkája során. Talán két percig kellett még kihúznia – naplementéig.

– A Növény fényesen bevált Kubában. Biztos tudják, onnan indult az egész. Sejthetik, hogy nézett ki Havanna az amerikaiak előtt. Nem volt pénz a rekonstrukcióra. Ekkor történt, hogy organikus építőanyagot kísérleteztek ki a város lakótelepeinek megmentésére. Ennek a neve lett a közbeszédben a Növény kifejezés. A eleven tégla, vakolat és merevítőgerendázat egyben. Egy honfitársunk volt az ötletadó…

– Mohai – bólintott a Lány.

– Igen, és ő vezette a géntechnika kutatásokat is. Keresztezte a borostyánt dél-amerikai kúszónövényekkel. Megszásszorozta a tartószilárdságukat és a merevítőhatásukat. A leveleket az örökzöldekre jellemező tulajdonságokkal ruházta fel. És az így kapott Növényt beültette a lakótelepek roskadozó épületeinek tövébe. Ahogy történt aztán itt is. Most pedig: íme, a végeredmény – elhallgatott, megtartva a szokásos hatásszünetet: – A panel elemeit a villámgyorsan burjánzásnak induló Növény sziklaszilárdan rögzítette. Mindenhova bekúszott, ahova engedték, mindet átfont és megfogott. Rendkívül igénytelen, kevés vizet kíván, és nem megy mélyre, tehát az alapot nem bántja. Levelei hőszigetelik a falakat, így csökken a fűtésköltség. Látványként pedig...dehát ezt maguk is észrevették. Egyszóval mindenki jól járt, ez az organizmus maga a tökély.

A Fiú ellépett a Lánytól, megköszörülte torkát.

– A harmincötös omlások után igazán nem maradt sok lehetőség – jegyezte meg csöndesen. A öreg meghökkent, mert rájött, hogy a másik mégis csak készült erre a dologra. Bizonyára utánaolvasott a Növény történetének.

– Igen. Mohai nagyanyja is egy összeomlott panelépületben halt meg. A tudós emiatt fordult szívvel-lélekkel a probléma felé. Több százezer ember élete forog veszélyben, mivel a lakásaik lassan, de biztosan életveszélyessé válnak.

– És a Növény olyan biztos megoldás? – bizonytalankodott a fiú.

Az Ügynök az ablakhoz sietett, kitárta. A szemközti épületen már csak a legfelső ablakok tűzvöröse őrizte a nap emlékét. Édes, bódít illat ígérete áradt be a lakásba.

– Tépje el – mutatta a párkányon végigfutó kacsot. A másik azonban nem mozdult. Bizonyára arról is olvasott, hogy a Növény szakítószilárdsága túltesz a legtöbb mesterséges anyagén.

– Nézzék! – fordult feléjük az öreg bizalommal. – Nincs jobb ajánlat most a piacon. Ár-érték arányra gondolok. A Telep az első, de hamarosan az összes panelépületet befuttatják a Növénnyel. Önöké lesz az egyik első lakás, mely teljesen új életstílust jelent. Egy…összefonódást a természettel. Itt a környék, a telepítés óta teljesen újjáéledt. Például megnőtt a születések száma…

A Lány elpirult.

– És az emberek is elégedettebbek. Ismét hisznek a jövőjükben. Itt…– maga mögé mutatott. – Kivirágzott minden.

Ekkor, végszóra, tökéletes időzítéssel megtörtént. Nem láthatta, mert háttal állt neki, de a másik kettő arcáról leolvashatta. És egyébként is, látta már elégszer, néha egyedül, néha a feleségével, mikor felhozta őt ide.

A Növény egyik extra tulajdonság volt a sok közül a virágzás. Mohai ajándéka a lakótelepen élőknek. A nyári évszakokban minden éjjel a kacsok, ágak közé bújt zöld kelyhek némán várakoztak naplementéig. Akkor, valami ősi orchideaösztönüktől vezérelve kipattintották és feltárták fehér, hatalmas szirmaikat a lakóknak. Így derengtek bele az éjszakába egészen a hajnali harmatig, melyre összehúzták magukat.

Amikor az Ügynök megfordult, a zöld tornyokat apró, fehér pöttyök tömege borította el. Az édes, aromás illat, mely citromos vaníliarúdra emlékeztetett, diadalmasan beáramlott a szobába, és megrészegítette a két fiatalt.

– Minden este ezt láthatják majd nyaranta – fejezte be az öreg, mert a Fiú arcába pillantva érezte, hogy a lakás el van adva.

Némán lifteztek lefelé, majd az aulában a Fiú nagyot sóhajtott: – Elképesztő – mondta, ki tudja hányadszor már az elmúlt percekben.

A Lány kissé hátramaradt, gyengéden megfogta az öregúr alkarját, aki ebbe lágyan beleborzongott.

– Amit fent mondott, a több gyerekszületésről…arról jutott eszembe: tényleg igazak lennének a legendák? – kérdezte tőle sejtelmesen csillogó szemmel. A Ügynök azonnal megértette. Kacsintott, majd kinyitotta a nő előtt az ajtót: – Nagy a tudomány hatalma –bólogatott, a Növény illatanyagában lévő afrodiziákumra gondolva. A Lány biccentett, és a szürkületben a mosolya olyan volt, mint egy kibomló szirom.

 

Címkék: budapest panel lány
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr611779029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hila 2010.08.03. 18:42:46

Valójában nem értem, miért nem szereted ezt az írásodat. Szerintem csodálatos volt. Mármint a történet kidolgozása annyira nem volt megfogó számomra, csak az álomkép a panelekről. A gondolat szép, varázslatos, és fantáziadús. A mai délutánomat az írásaid elolvasásával töltöttem. Érdekesek, ötletesek, időnként szájbarágósnak érzek egy-egy párbeszédet, de örülök, hogy megtaláltam ezt a blogot. :)
horror