Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2010. január 10. 09:35 - Valmont

Nem épp twilightos vámpírsztori

Igazából nincs semmiféle bajom a Twilight világával, csak lehangolóan távol áll tőlem ez a fajta megközelítése a vámpirizmusnak. Azt hiszem, ez független attól, hogy a romantikára fogékonyabb kamszkoromon sajnos már rég túlestem. Mindig is a mítoszt újraíró, -értelmező, realisztikus, vad, durva és erős feldolgozásokat szerettem. Azokat, melyben e megváltozott létállapot kórként, eszelős ámokfutásként vagy őrületként működik. A lenti sztori a kifordított arányok (lásd csattanó), és egyfajta kettősség által működik. Utóbbi alatt a reál és a humán világlátás váltogatását értem. A lány regényértelemezői tevékenysége, és a srác folyton számolgató, tervezgető, geometrikus látásmódja próbálja felépíteni a történet menetét. Így együtt érdekes - és persze vázlatos - pár lettek, elképzelhető, hogy még kidolgozom, felhasználom őket valahol...

 

Játszótér szürkületben

 

 

– Közismert elképzelés, hogy Drakula alakja a szifilisz metaforája – magyarázta a lány, majd mélyet slukkolt cigijéből. – De ez nagy tévedés.

Rápillantott a mellette ülő srácra, majd rajta túl a pad végében kötögető anyukára. A fiú a kiinduló helyszínt vizslatta. Négy pad volt, köztük homokozó, csúszda, mászófal, hinta. A srác tizenegy gyereket és rajtuk kívül hét felnőttet számolt e térben.

– Igen? – próbált a lányra figyelni. Negyedórája járt, rezgett a bal lába, mint egy megbolydult gép. – És akkor?

– Drakula a keleti emberről szól – nyújtózkodott a csaj a nap helyét bámulva az ég alján. – Ő testesíti meg mindazt a fenyegetés, amit a nyugatiak gondolnak a keletiekről, a mélyázsiai pusztákból előbújt lényekről. Transsylván, erdőntúli. Az, aki más, mint mi, szokásaiban, neveltetésben, kulturális mintáiban, gondolkodásában. De még biológiájában is. A századfordulón Londont elözönlötték a románok, ez a kilencvenegyes nagy havasalföldi éhínségnek volt köszönhető. Stoker lépten nyomon találkozhatott velük, de az is biztos, hogy kilencvenes években szoros kapcsolatot tartott fenn Vámbéry Árminnal, e fura magyarral, a keletiesség legfőbb kutatójával és megtestesítőjével.

– Értem – motyogta a fiú, a mellette ülő nőre pislantva, aki abbahagyta kötést. – És ez miért jó nekünk?

– Gyere csak ide, kicsikém! – kiabálta a megtermett asszony orrhangon. Az egyik gyerek készségesen kivált egy kergetődző csoportból, és anyjához rohant.

– Nem az a lényeg, hogy jó-e nekünk – folytatta halkabban a lány. – Hanem az, hogy segít a másság értelmezéséhez. Segít abban, hogy miképp kezeljük ezt a dolgot.

Most mind a ketten leplezetlenül bámulták, ahogy padszomszédjuk krémet masszíroz gyermeke arcbőrébe.

– A kezedre is – utasította a ficánkoló kölyköt. Az engedelmesen kinyújtotta maga elé két kezét, tenyérrel lefelé.

A lány kérdőn pillantott társára. A srác lábremegése hirtelen megállt, végigmérte az anyukát, majd megrázta fejét. Aztán előrenézett, át a mászófal és a hinták közti résen, egyenesen a szemközti padra. A csaj követte tekintetét.

A holdfény halovány sarlója alatt egy fiatal nő ült. Vastag könyvet, talán egyetemi jegyzetet olvasott, néha kisimította szeme elől hosszú, éjfekete haját. Vékony, arányos alakjának előnyeit szürke, jól szabott ruha emelte ki.

– Csinos – húzta el a száját a lány.

– Nem azért – szabadkozott a srác. Most bal kezének ujjai kezdtek lüktető dobolásba a padon. – Fiatal. Jobb választás.

– A kor nem számít – csóválta fejét a lány.

– Ne kezdd megint – kérte a fiú, és felemelte lába mellől a sporttáskát, majd kicipzározta. – Nekem most erre nincs erőm.

Belenézett a táskába. A bal oldali rekeszben injekciós tű, vattacsomó és kis üveg lapult. A üvegen kézzel írt felirat volt olvasható: kloroform. – Szóval, miképp kellene kezelnünk ezt a dolgot a Drakula alapján? – kérdezte tűnődve a fiú.

A lány még mindig a szemközti nőt nézte. – Lehet, hogy csak bébiszitter. Lehet, hogy egyetemista – motyogta, majd sarkával belenyomta a puha földbe csikkjét. – Túl fiatalnak tűnik az anyasághoz.

A fiú épp az üveg kupakjával babrált, most felpillantott. Gyorsan végignézett a gyerekek zsivajgó, folyton változó halmazán. Tekintette megakadt egy elemen. – Nem. Szerintem az a kislány az övé.

Óvatos volt, nem mutatta, csak fejével jelezte, melyikre gondol. A csaj egyből kiszúrta. A gyereknek ugyanolyan hosszú haja, sápadt bőre és arisztokratikus vonásai voltak, mint a szemközti célpontnak.

– Igen – bólintott. – Akkor ők lesznek azok. Ők ketten. – Nyújtózkodott, kéjesen, mint egy macska. – Éhes vagyok.

– Majd eszel utána – mordult rá a fiú.

– Mit is kérdeztél az előbb?

A srác behúzta a táska cipzárját, majd felnézve megmerevedett. – Mennek. Menjünk – utasította társát.

– De nem emlékszel? – nyaggatta őt a lány felállva. A fiú mérgesen rápillantott, majd felsóhajtott, és fojtott hangon így szólt: – Azt kérdeztem…– tűnődött –…hogy a Drakulából leszűrhető tanulságok alapján szerinted miképp kellene kezelnünk ezt az egészet? – Körbemutatott a játszótéren.

A lány a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy kulcscsomót. – Később megbeszéljük. Hozom a kocsit.

Társa nézte keskeny, távolodó hátát, a koszlott pólót rajta, a fenekén kiszakadt farmert és a bakancsot, mely keskeny, oly sokszor csókolt lábfejét olyan ormótlanná tette. Hirtelen nagyon törékenynek tűnt szemében a csaj. A csaja.

Aztán a párosra koncentrált, kik már a sövényen túl voltak, és épp egy zebrához értek. A táskát felkapva utánuk sietet.

Anya és lánya a lakótelep tömbje felé indult. Minden ablak éjsötéten bámulta őket, az egyes épületek vonalai alig látszódtak az ég acélkék háttere előtt. A fiú pár perc séta után meghallotta a furgon zúgását maga mögött. Hátranézett. A lány intett a kormány mögül, és lassított, hogy épp csak guruljon. Most három pontból álló sort alkottak, elöl a nővel és a kislánnyal, mögöttük a fiúval, és jó tíz méterre lemaradva a fehér teherautóval.

A fiú érezte, hogy lassan kezd kiszáradni a szája. Mindig ez volt, de legalább kézremegése elmaradt az ereiben megnövekedő adrenalinszinttől. Tudta, hogy pupillái mostanra kitágultak, az érfalak tagjaiban ruganyossá váltak, hogy mind több vért tudjanak pumpálni harcra kész izmaiba, a reflexei, a sűrűsödő idegkötési kisülések miatt élesedtek, a szívverése felgyorsult – vagyis mindenén eluralkodott a támadás igézete.

Ám hirtelen változott a jövő: az elöl haladók letértek az út menti járdáról, és benyomultak a fák közé.

A fiú döbbenten megállt, majd megfordult, tanácstalanul a lányra meredt. Megvárta, míg a furgon lassan mellégurult. A csaj lehajtotta az ablakot. Szemét erőltetve fürkészte a lassan tisztuló félhomályt, majd a távolba mutatott. Tekintetének sugara és az ujjhegye által megadott irányvonal metszete egy hatvan méternyire lévő pontban futott össze. – Szerintem arra mennek. Ott ismét érintik majd az utat. Körbemegyek. Ott fogom várni őket.

A fiú hátrafordult, megnézte a terepet. A lakótelep közvetlen közelében egy szervizút húzódott. Úgy tűnt, a páros egyre kisebbedő sziluettje valóban arrafelé tart.

– Akkor ott kapjuk el őket – vonta le a következtetést.

A lány szó nélkül elhajtott, ő pedig gyors léptekkel az áldozatok után indult. Menet közben cipzározta ki a táskát, vette ki belőle, és gyűrte zsebre a vattacsomót. Mikor tíz méterre megközelítette őket, óvatosan kiemelte a kloroformos üveget is. Meglazította a kupakot. Előrenézve igyekezett felbecsülni az idő, a lépések sebessége és a táv arányát. Észrevette, hogy a furgon megérkezik és leparkol, pontosan az ő haladási pontja és a pároson át húzott képzeltbeli egyenes egy kitüntetett koordinátáján. Mikor már láthatta a lány arcát a vezetőfülkében, lecsavarta a kloroformos üveg tetejét. Vigyázni kellett vele, mert nagyon gyorsan párolgott.

Mindig ugyanúgy történt. A csaj kiszállt a kocsiból egy ősrégi várostérképpel. Az áldozat a gyerekekkel megállt kérdésére, belenézett az utcák geometriájába. Nem hallhatták a közeledő lépteket, mert a lány folyamatosan beszélt nekik. A fiú mögéjük érve mindig a felnőttel kezdte. Addig a lány lefogta a gyereket. Utána azt is elkábították.

Most azonban közbejött valami. Egy száraz ágacska a park valamelyik fájáról.

A fiú már csak négy méterre lehetett tőlük, és érezte, hogy a kezében tartott vattát átnedvesíti a folyadék. Az üvegcsét tessék-lássék fél kézzel lezárta, majd zsebébe mélyesztette…és ekkor megroppant a gally a lába alatt.

A nő azonnal megpördült. A srác riadtan olvasta le arcáról, hogy mindet tud róluk. És ebben a tudásban benne volt a menekülés, a harag a félelem és az anyatigris iszonyatos dühe is. Ellökte magától a csajt, és jobbfelé próbált kitörni, maga után vonszolva lányát. A fiú tudta, hogy nem éri el, a háromszög csúcsa, melynek távolságát be kellett volna fognia, túl messzire volt. Ezt elszúrták.

Ám ekkor a lány előreugrott és kinyúlt, megfogta az előtte bukdácsoló gyerek jobb kezét.

A nő megérezte a rándulást. Mivel erősen szorította a kislány bal kezét, egyetlen lánccá, élő vonallá álltak ismét össze. A srác felismerte, hogy a rekonstruált geometriai rend új esélyt adott neki. A vonal kezdőpontjához lépett, és villámgyorsan az anya orra alá nyomta a vattacsomót, miközben bal kezével igyekezett lefogni a nő szabad, ütésre lendülő karját. Erre azonban nem volt szükség, mert a csapás íve megtört, és áldozat merev teste rádőlt. A csaj ekkor már fogta, átkarolta a kislányt, lehúzta a földre, közben körbelesett. A fák közein át rózsaín pír égette az ég alját. Egyéb változás nem volt a tett helyszínén.

A srác tizenöt másodpercig tartotta karjaiban a nőt, majd óvatosan lefektette, aztán a kislányra és foglyul ejtőjére pillantott. Felállt, és odalépett hozzájuk. Igyekezett nem nézni a gyerek rettegő tekintetbe, miközben elkábította őt is.

Később, mikor már a furgon zárt belsejében voltak, a felaggatott műanyag tasakok közt, a hordágy két végénél elhelyezkedve, a lány így szólt: – Na, szóval, az erkölcsi tanulság.

A srác épp behelyezte a tűt a nő halovány vénájába, leragasztotta egy tapasszal, majd értetlenül felpillantott. A csaj a túlsó oldalon, a kislány fejénél ült, hátát a furgon falának vetve. Kezében már ott volt a kozmetikai törlőkendő tasakja.

– A Drakula a pozíciók folyamatos változásáról és a reményről szól – jelentette ki diadalittasan a lány. – És most hagyjuk ezt a hülyeséget, hogy én humán gondolkodású bölcsész vagyok, te pedig egy reálos orvostanhallgató. Vagyis hogy azok voltunk. Mert ezt minden ember megérti, aki él. Épp ezért remekmű Stoker regénye.

A fiú ellenőrzött valamit egy kis gépen, amely a nő fejénél volt, majd bekapcsolta.  A masina halk zúgással éltre kelt, és az asszonyba és asszonyból ki- és bevezető csövek színe vörösre váltott.

– Nyomd be a kislányt is – kérte a srác, mire társa aktiválta a másik gépet.

– Drakula diadalmasan és sebezhetetlenül érkezik meg Londonba. Ő az éj királya, a holtak ura – folytatta a lány zavartalanul. – És a regény végére megalázva, legyőzve és megtörve, űzött vadként kénytelen visszamenekülni a hegyei közé. A hatalmi pozíció, a győztes állás pár tucat oldalon belül visszájára fordul. Tudod, mit sugall mindez?

A srác ellenőrizte a csövek gépbe vezető csatlakozóját. Az egyiket óvatosan végigtörölte ujja hegyével. Vörös lett ujjbegye.

– Nem. Nem tudom – mondta csöndesen.

– Azt, hogy létállapotainkban minden megtörténhet. Hogy elsőkből lesznek az utolsók, és győztesekből a vesztesek – jelentette ki a lány határozottan. – Mindez azonban nem a szerencse dolga. Az események menetét az emberek, van Helsing és társai fordítják meg. A tevékenyég és aktivitás hiányába elbuktak volna. De ők, az ellenállók képesek a visszájára fordítania a kialakult hatalmi pozíciót.

A fiú babrált még valamit, majd kezét egy koszlott ronggyal megtisztítva a sarkára ült, a kocsi falánk döntve magát. Szótlanul nézte, ahogy a csaj elkezdi törölgetni a kislány arcáról a krémet.

– Tudod mit szeretek igazán? – kérdezte most tőle a szerelme. – Amikor vége a vérátömlesztésnek, és mind a kettőről sikerül lekaparnunk a napvédő krémet, és magukhoz térnek a kábulatból, és én elmondom nekik, mi a helyzet, hogy az életük, a létezésük gyökeresen megváltozott pár óra alatt, és amikor megértik ezt, előbb a nő, aztán a gyerek is, mert így, egységben van értelme az egésznek, mert így a felnőtt már védeni fogja a gyerekét, aki ugyanolyan lett mint ő, szóval, amikor minden helyreáll, és kinyitjuk az ajtót…

A kocsi eltolható nagy ajtajára mutatott.

A srác nem szólt semmit, csak nézte őt.

– …és akkor, a fertőzés után, évekkel a járvány után, amely elsöpört mindent, a te orvosi diplomádat és az én tanári diplomámat, és a jövőnket, és az ő jövőjüket, szóval mindezen  szörnyűség után végre ismét az arcukba süt a nap, és meglátják a fényét – a lány arcán boldog, ragyogó mosoly ömlött el, hitetlenkedve megrázta fejét, majd így folytatta. – Ez a fordulat számomra a legszebb befejezés.

 

vége 

  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr231660609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror