Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2009. november 29. 16:40 - Valmont

Palóc horror

Ez a palóc horror régi dolog számomra. Még Mikszáth kapcsán jött elő bennem, hogy valamiképp végig lehetne járni azt, amit ő csak elkezdett a "Jó palócok"-ban. Ott csupán sejtetésként, színezőelemként jelenik meg a természetfeletti, de nem kap hangsúlyos szerepet. Ezért éreztem mindig valamiféle hiányérzetet mondjuk a Bede Anna elolvasása után...Így aztán logikusan jött a gondolat, hogy palócként, és úgy is, mint aki gyermekkorát a palóc vidék szívében tölötte, újra kellene írni a "Jó palócok"-at, vagy még inkább: megírni horrorként, csak a természetfölöttire fókuszálva. Az anyag fele készen áll, az alábbi egy kihullott rész, ami nem biztos, hogy beleillik a koncepcióba. Ám ettől függetlenül itt a helye.

 

A mizseri hűtlenek

 

 

A szerkesztőségin derült ki, hogy van fél oldal üresség a vasárnapi mellékletünkben. András, a főszerkesztő a poros szekrény tetején álló, ötliteres Mumm pezsgőspalackra mutatott: – Aki szombat délig a legjobb anyagot hozza, az megkapja.

A folyosón, míg szétszóródtunk irodáinkba, odabicegett mellém Sanyika, az irattáros. – Hallom, a nyáron házasodsz…– vigyorgott rám. – Biztos jól jönne az az üveg. – Bólintottam, majd babonából kétszer megforgattam a gyűrűt ujjamon.

– A neten olvastam egy gyorshírt, amiről eszembe jutott egy régi anyag – kezdte csillogó szemmel. És elmesélte a mizseri kísértet esetét.

Az elmúlt évtizedekben négy furcsa haláleset történt Mizser község határában. A néphit mindegyiket egy helyi lányhoz, az 1948–ban öngyilkos lett Tőzsér Annához kötötte. A négy eset némely aspektusa kísértetiesen hasonlított egymásra: fiatal férfiak voltak az áldozatok, mind éjszaka, a falu melletti hegyoldalakban lelték halálukat, és az idegenkezűség egyiküknél sem volt bizonyítható.

– De maga a mód, az a legfurcsább – bólogatott Sanyika, már az irodájának csúfolt kis kuckóban. Fénymásolatokat tolt elém, azonnal láttam, az újságcikkek mindegyikét ő írta. – Ezek a szerencsétlenek sétálnak haza éjjel, valószínűleg a szomszéd faluból, Kazárról, mikor egyszer csak valamiért kapják magukat, elrohannak a legközelebbi villanyoszlopig, majd felmásznak a tetejébe, egészen a vezetékig. Aztán…huss. A helyiek szerint Anna szelleme kergeti fel őket.

Gacsos ujja egy raszteres képre tévedt. Megfeketedett, összegörnyedt tömeg feküdt a földön. Körötte mindenhol megégett a fű is.

– És a legjobb most jön! – Nézett rám ajkait nyalogatva Sanyika. Vastag szemüvege mögött eltorzult véreres szeme. – Hétfőn ismét megtörtént. Valaki kiütötte magát odafenn.

Odafenn? –kérdeztem értetlenül.

– Mizser Nógrád megyében fekszik, közel a szlovák hátárhoz. – legyintett türelmetlenül. – Ha ezt a szálat – bökött a fénymásolatokra – hozzá tudod kapcsolni a hétfőihez – szerintem tiéd a pezsgő. És az elismerés…

Az jól jött volna. Két éve segédszerkesztő voltam a lapnál. Épp hogy Sanyika felett álltam pozícióban.

– Miét nem te mész? – kérdeztem gyanakodva. Dobbantott botjával: – A karambol óta én nem megyek két kilométernél messzebb a lakásomtól. Az számomra nagyjából másfél óra gyaloglás – mosolygott a földre keserűen. – Meg egyébként sem írok már. Ezeket….– ismét a korabeli cikkekre mutatott. –…neked kell lezárnod. Tudd meg, mi ez a kísértet. Vizsgáld meg, hogyan alakul ki egy hiedelem. Aludj ott, biztos van vendégházuk, nézd meg a helyszínt, bizonyíts, cáfolj…kitűnő terepmunka egy gyönyörű cikkhez.

Éreztem, hogy igaza van, ezért csütörtök délben kocsiba ültem, és felmentem Mizserbe.

A szűk kis falu sivár főutcáján egy öregasszony útbaigazított: – A polgármesterasszony az abc-ben van. Ott van a hivatala is.

Megálltam a bolt előtti sáros parkolóba. Ez volt a falu központja. Balra posta és kocsma, jobbra valami tájházféle, oldalában a körzeti megbízott irodájával. Az utca végén kőhajításnyira állt a templom. Körös-körül közepes dombok, zölden a friss, tavaszi életerőtől.

A bolt pultja mögött világszép leány fogadott. Másodpercekig csak némán bámultam rá, mert arca oly klasszikus arányossággal bírt, melyre itt, ezen az isten háta mögötti helyen végképp nem számítottam.

– Segíthetek? – kérdezte aztán elmosolyodva, mibe beledobbant a szívem. Már most tudtam, ősi férfimegérzéssel, hogy próbálkozni fogok nála, hisz soha többé nem jövök majd ide. És ő olyan típusú nő volt, akiről az ember még halálos ágyán is elgondolkozik. Miközben hátam mögött lehúztam, és zsebre vágtam gyűrűm, csak reméltem, hogy ott és akkor nem a keserű önvád tör majd fel belőlem.

– A polgármesterasszonyt keresem. – mondtam torkom köszörülve. – Kovács István, újságíró vagyok, és szeretnék egy riportot készíteni.

– A polgármester lánya vagyok, Orsolya – válaszolt ő, és felnyitotta előttem a pultot. Végre megpillanthattam alakját is. Gyors saccolás után egy kamaszkorból alig kiserdült testet vártam, ám az ormótlan fehér köpeny alatt felnőtt nőket idéző formákat véltem megpillantani. – Hátul dolgozik. Az irodában.

Káposztaszagú folyosón át egy kis, neonfényes helyiségbe vezetett. Negyven körüli, kövér asszonyság ült ósdi monitorja előtt, és elmélyülten gépelt valamit. A lány előadta neki, ki vagyok, míg én mellette állva szótlanul szívtam be aromáit. Hentesáru, szappan és némi izzadság keveredett illatában, otthonossá téve a helyzetet.

– Jöjjön csak, üljön le – intett felém a polgármesterasszony, és a mellette lévő, aktakötegekkel támogatott székre mutatott.

Bemutatkoztam ismét, és elmondtam neki, hogy a hétfői haláleset és a korábbi négy hasonló tragédia miatt jöttem. Szótlanul, tűnődve hallgatott, néha koppintva egyet szőrös ujjaival az asztal lapján. A végén mellékesen megjegyeztem, hogy akár egy egész napot rászánnék egy alapos kutatásra…

– Nem vártam volna, hogy Károlyt összekapcsolja valaki ezekkel a régi dolgokkal. – A legutóbbi áldozat említésére eszembe jutott, talán rokonok, és akkor…– De azt hiszem, nem baj, ha valaki összeszedi végre a tényeket – bólintott, eloszlatva kétségeimet, majd arca felderült. – Talán még haszna is lenne belőle a falunak. Turistalátványosságot csinálhatna belőlünk.

Megráztam fejem: – Én inkább a racionalitás talajáról közelíteném meg a dolgot. A cáfolaton lenne a hangsúly és annak bemutatásán, hogy miképp alakul ki egy hiedelem. A primitív és a babonás történetalkotás egzotikuma valóban…

Primitív? – akadt fenn a szón, és arcán láttam, hibáztam. Hirtelen elkomorult és bezárult addig legalább érdeklődő tekintete. – Maga házas vagy eljegyzett valakit?

A lányra gondoltam, aki odakinn a pult mögött állt. – Nem.

– Akkor jó. Van egy csőszkunyhó odafenn a hegyen. Nagyjából azon a környéken, ahol Károly meghalt. Adunk magának hálózsákot, szendvicset és termoszban kávét. Ha cáfolni akar, készítsen riportokat, aztán töltse kinn az éjszakát. Hm?

Láttam rajta az elszántságot, de nem értettem a célt: – Ellenkező esetben…?

– Nem engedélyezem az írás megjelenését – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. – Megtehetem, a rosszhírünk keltése okán…

Rég szúrtam így el mindent egy rosszul megválasztott kifejezés miatt…de végül beleegyezőleg bólintottam. Ő kezet nyújtott, megrázta az enyémet, erősen, férfiasan, majd órájára nézett. – A bolt mindjárt zár.  A lányom majd felkíséri, megmutatja magának a helyet, ahol megtalálták Károlyt, és a kalyibát, ahol elalhat. Addig én összekészítek mindent estére.

– Ennek nagyon örülök – és most valóban így éreztem, mert képzeletemben felötlött a kép, ahogy egy fehér hálóinges lányalak lépdel az éjben csőszkunyhóm felé.

Míg kiment, hogy megbeszélje Orsolyával az elkövetkezőket, felhívtam a menyasszonyom.

– Igen, úgy néz ki, maradok – magyaráztam neki türelmesen. – Nagy sztori van készülőben. Én is szeretlek…

Alig beszéltünk három percet, de napjában többször is hívtuk egymást, ami számomra néha épp elég gondot okozott. Mikor a polgármesterasszony visszatért, két kávéscsészét egyensúlyozott maga előtt. Mialatt megittuk, a falu helyzetéről, az önkormányzati megvonásokról és lányáról beszélgettünk. Kiderült, Orsolya nem oly régen érettségizett, de a felvételije nem sikerült a jogra. Az egy év kényszerszünet alatt besegít anyja vállalkozásába.

– Itt is vagyok – jelent meg mögöttem a társalgás alanya. Már átöltözött, magasszárú bakancsot, széldzsekit húzott, és haját kiengedte, hogy az csigákban boruljon vállára. –Mehetünk?

Szótlanul hagytuk el a szélső házakat, és csak a patakparti kukoricásnál tudtam megtörni a csendet. – Mik a terveid? – kérdeztem sután letegezve. Általában jó társalgó vagyok, de szépsége feszélyezett. A domboldalon felfelé néha oldalra pillantottam, kitűnő metszésű arcélére, de minduntalan el kellett kapnom tekintetem.

– Szeretnék bíró lenni – magyarázta ő. – Azt hiszem, a bírói szakma válságban van. Igazából mindegy melyik igazságszolgáltatási ágazat, de ott szeretnék lenni, ahol szükség van rám….

A domb közepén jártunk, amikor eszembe jutott, miért jöttem. Épp a kisvárosi érettségijének értéktelenségét ecsetelte, és én szelíden közbevágtam: – Mit tudsz erről a Tőzsér Annáról?

Fürkészve rám nézett, majd elmosolyodott: – Azt hiszem, létezik. – Szavai keményen koppantak, és távoli varjúkárogás felelt rájuk. – És ő az első feminista kísértet – tette hozzá somolyogva.

– Ezt hogy érted? – nevettem el magam, de Orsolya már ismét komoly volt.

– Sokan úgy vélik, hogy csak a hűtlenekre veszélyes. – Elgondolkodott, vagy csak emlékiben kutatott, aztán pár lélegzetvételnyi idő után így folytatta. – Az öregek szerint annak idején eljegyezte őt egy falusi fiú, Kómár István. Azonban a Pista átjárt Kazárra, egy másik menyecskéhez. Na, meghallotta ezt az Anna, és éjnek évadján kilopódzott ide, a határba – megállt, körbeintett. – Meglesni, valóban Pista jár-e a kazári görbe földúton. Amikor megbizonyosodott, bánatában felmászott a villanyoszlopra, és megfogta a vezetéket.

Mindketten akaratlanul is felnéztünk a legközelebbi vastömegre.

– A következő hónapban aztán a Pistát találták meg az egyik oszlop alatt. Anna temetése után ugyanis továbbra is ott vigasztalódott a másiknál, mintha mi sem történt volna. Már amikor rábukkantak, akkor elkezdték mondogatni, hogy Anna jelent meg neki, ahogy jött hazafelé, és ő üldözte fel, egyenesen a halálba. – Felsóhajtott, rám nézett, hogy lássam, komolyan beszél. – És aztán ugyanez történt a többivel is. Mind friss házasok vagy házasság előtt álló fiatalemberek voltak, akik eközben másfelé is kacsingattak…

Elővettem jegyzetfüzetemet, de a hűvös szél összehajtogatta a lapokat. – Ismerted a legutóbbi áldozatot? – kérdeztem. – Ezt a Károly…

– Persze – bólintott. – A szomszédunkba lakott. Mindenki tudta, hogy csalja az Ilonát…

– Ilona volt a….

– Felesége. Ősszel esküdtek. – A távolabbi oszlopra mutatott. – Ott történt. – Hatágú nagy monstrum volt, társaival együtt átszántotta a határt, és eltűnt a csillogó távolban.

Letértünk a földútról, és átgázoltunk a térdig érő búzában, míg el nem értük a vasrudak terpeszét. A fű már kezdett kiegyenesedni, de látszódott, hogy nem olyan régen itt sok ember gyűlt össze. Itt-ott eldobált gumikesztyűk, zacskók, a helyszínelés szemete tarkította a tájat.

– Te hiszel benne? – néztem fel az oszlop magasára. Az áram halk zümmögéssel iramlott a kék égben.

– Az elsők közt értem ide – mondta a lány, és arca olyan fájdalmas grimaszba torkollt, hogy azonnal tudtam, nem hazudik. – Itt feküdt – mutatta a helyet a fűben. Nem látszódott semmi nyoma a testnek. – Összeégve, megfeketedve. Az arcán…rémület. – Felnézett rám, tekintetünk egybekapcsolódott. Aztán hirtelen az egyik vaslábazathoz lépett. Kék festéknyomokat simított végig ujjaival. – Itt a rendőrök találtak pár idegen ujjlenyomatot. Fekete volt mind a koromtól. És tudod, felfelé vezettek…

Magamra hagyott gondolataimmal, majd arrább ment, leguggolt. Odaléptem fölé.

– Itt lábnyomokat öntöttek ki. – A búzamező nyers és szűzi földjét figyeltük. – Apró, keskeny, női lábnyomokat. Előtte ott voltak Károly cipőjének lenyomatai.

Felegyenesedett, majd mély levegőt vett, és a széldzseki zsebébe kotort. – De a legfontosabbat én találtam meg. Nem szóltam senkinek, csak elraktam, így nem lenne jó, ha beleírnád a cikkbe. Ott volt, fennakadva a csipkebokor ágain.

Először nem tudtam, mit nyom a kezembe. Mikor rájöttem eredetére, riadtan elkaptam alóla a tenyerem, hogy a földre hulljon.

Egy jó csomó hosszú, aranyszínű hajszál volt. A végük megfeketedett. Szinte érezni véltem az égő szaru bűzét. Körbenéztem, mint aki keres valamit. Közben éreztem, hogy a napfény, a finom tavaszi levegő és csodaszép beszélgetőpartnerem ellenére jeges borzongás terpeszkedik el bennem.

– Kitalálom – fújtam egyet, kiengedve egy csomó hideg párát. – Annának szőke haja volt, ugye?

Az a gyönyörű fej csak bólintott, nekem pedig összeszorult a szívem, miközben elővettem zsebemből a gyűrűt, és felhúztam ujjamra.

– Elfelejtettem, hogy a menyasszonyom vendégeket hívott ma estére – mondtam, elnézve a faluból kivezető betonút szürke sávja felé. – Úgyhogy…

 

vége 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr271561107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Clarimonde 2009.11.29. 20:07:45

(talán nem haragszol meg, de)

szerintem ez elég gyenge, nekem legalábbis szúrják a szemem a szinte minden bekezdésben elejtett klisék*, képzavarok ("és arca olyan fájdalmas grimaszba torkollt" - ?), a kissé még lapos stílus, stb.

soksoksok olvasást javasolnék (nem azért, mert helyből olvasatlannak találnálak, nem, hanem mert a fenti botlásokon sokat segíthet)

egyébiránt hajrá

Clarimonde 2009.11.29. 20:12:08

jaigen, a *: a klisék nem feltétlenül üldözendő teremtések ám, csak nem mindegy, hol és hogyan kapnak szerepet, no most már befogom

RolloJuve 2009.11.29. 21:15:35

Nekem tetszett, meg jó maga az ötlet is. Ha érdekel, Timkó Gábor kollégám ír hasonló jellegű novellákat, itt tudsz olvasni:
mait2001.extra.hu/rendes/timko/timko.html

betaberta 2009.11.29. 22:40:19

@Clarimonde: "Fikázni könnyű, alkotni nehéz" -tartja a régi mondás...

nekem kifejezetten tetszett. csak így tovább. amiket meg a nagyokosok mondanak, pl Clarimonde, azokat vedd figyelembe, de ne törjön le, ha azt mondják, hogy "gyenge", mert mindenkinek lehet más a véleménye.

még egyszer sok sikert!

bryan 2009.11.29. 22:58:55

@betaberta: várjál, én is tudok: "ízlések és pofonok különböznek" - na erre mit lépsz?:)

egyébként jól néznénk ki, ha alkotásokról csak úgy volna szabad véleményt nyilvánítanunk, ha mi is maradandót hoztunk volna létre az adott műfajban, denembaj, alapvetően a segítő szándék >:] vezérelt, nem tudhattam, hogy itt csak fejsimi-kommenteket hagyunk ám

bryan 2009.11.29. 23:00:44

Az előző Clarimonde volt, de én is egyetértek, Ennyi erővel egy csúnya panelépületről sem mondhatod el a véleményed, amíg legalább egy családi házat nem húztál fel? Na, látod.

juliusbond 2009.11.29. 23:05:15

szerintem meg nagyon jó volt
sajnálom, hogy megfutamodott...

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.11.29. 23:10:25

Lassú és "áttetszőek" a karakterek. Persze talán pont ezek a Palóc horror ismérvei, nem tudhatom.
Kezdetnek jó, de gyakorolj és olvass utána annak, amivel foglalkozni akarsz.
Sok sikert!

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.11.29. 23:13:12

Ja és az "írjál jobbat" hülyegyerekeknek üzenem, hogy nem kell festőnek lenni ahhoz, hogy megnézzük a Mona Lisát. Van akinek ez, van akinek amaz tetszik így ízlésről vitatkozni a legfeleslegesebb dolgok egyike.

Aki nem fogadja el a kritikát, az ne publikáljon. Irjon művészkedjen akkor magának.

KenSentMe 2009.11.29. 23:51:55

@Skulo: Általában nem ízlésről szoktunk vitatkozni, hanem minőségről.. objektív szempontok szerint arról lehet is.

Snakeins 2009.11.30. 05:56:53

Nekem nagyon tetszett!

szepi79 2009.11.30. 09:52:59

épp kezdett átfordulni kicsit unalmasból érdekesbe, amikor hirtelen vége lett. ha már horror, akkor illene addig fokozni a hangulatot és addig húzni az olvasót/nézőt, ameddig csak lehet. itt még közel sem voltunk. de alapvetően ígéretes iromány.
horror