Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2009. október 18. 08:51 - Valmont

A takaró alatt

Az igazán jó ötletek véletlenszerűen jutnak eszembe. Általában séta közben vagy reggel vagy nagy fizikai erőkifejtés után. Ezek valójában csak novellacsírák, lehetőségek, alapszituációk. Napok, hetek, míg megtelnek tartalommal, köréjük épül egy világ, pár jellegzetes karakter, stílus, az elbeszélés technikája. Utóbbi persze főképp az írás közben finomodik. Időhiány miatt a formába öntés kétszer két hétvégi, lehetőleg reggeli órára korlátozódik. Szombat reggel megcsinálom a nagyját, vasárnap reggel tisztázom, finomítom. Megfigyeltem, hogy tizenkettő után, főképp pedig este igazán jó szöveg már nem jön létre. A korai órákban valahogy sokkal eredményesebben működik az írói elme, dinamikusabb, és könnyebben képes létrehozni valmi frisset és érdekeset. Remélem, ezt bizonyítja az alábbi írás is.

 

Imaginárius

 

Az utolsó közös napjukon Mala és Peter reggel szerelmeskedtek. Úgy indult, mint egy átlagos keddi nap, eltekintve attól, hogy korábban ébredtek. Hideg tavasz volt, a kékes fény a redőny alatt egyenesen arcukba vágott az égből. Mala megfordult, aprót nyögött, mire kipattant Peter szeme is.

– Fázom – sóhajtott a lány, és a másikhoz bújt, oly szorosan, hogy annak belerezdült minden idegszála.

– Gyere, betakarlak – mondta Peter, és fejükre húzta a takarót, majd keze lejjebb vándorolt. Mala készségesen reagált mindenre, és oly elfogadó volt, mintha a nő ősképét formálná. Rövid, kíméletlen gyönyörhajhászás volt, mikorra ébresztőórájuk felcsippant, végeztek is odabenn, a sötétben. Peter kikotort, és elhallgattatta az éles hangot.

– Jó itt – mondta a lány a sötétben lihegve. – Olyan, mint egy barlangban.

– Igen – szólt Peter elváltozott hangon. Az izgalomtól rekedt és mély lett, mint egy idős Shakespeare színészé. – Kiskoromban gyakran elbújtam így, amikor nagyon rossz kedvem volt. A paplanom alá. Elképzeltem, hogy odakinn minden másképp van. – Elgondolkozott, majd amint megszólalt, hangja óvatos lett. – Gyakran elképzeltem egy másik világot odakinn. Azt hittem, ha nagyon erősen összpontosítok, képes vagyok megteremteni egy alternatív életet.

– Anyukád miatt? – kérdezte óvatosan Mala, és kinyúlt az éjjeliszekrényre. Kutató keze hideget engedett rájuk, majd papírzsebkendővel tért vissza. Megtörölte vele ölét, aztán összegyűrte gombóccá.

– Igen. Azt hiszem, a halála után, kiskamaszként, mindennél jobban vágytam a közelségére. Szinte éreztem, hogy ott van köröttem, főképp akkor, ha a takarót magamra borítottam – suttogta Peter. – Azt gondoltam, különös varázserőm van, egy speciális képességem, mellyel anyagivá tudom tenni a képzeletem teremtményét. Azt hittem, így örökre velem lehet, meg tudom őt menteni a felejtéstől és az enyészettől…

Elhallgatott, mélyet lélegzett.

– És aztán? – kérdezte gyöngéden a lány.

– Aztán idővel már nekem nem volt fontos ez az egész szertartás. Lassan kifakult, elveszett számomra ő maga is.  A napi dolgok kiszorították az életből. Furcsa, hogy most jut eszembe.

Felemelte ujját orrához, és megszagolta. – Mondtam már, hogy fahéjillatod van?

A lány hasba bökte. – Hülye. Ez a tusfürdőm. Vaníliás.

– Nem, mindig ezt érzem odalenn. Fahéjat, nagyon erősen. – Peter mélyet lélegzett körmei végéről. – A legtöbb csajnak hal- vagy hagymaszaga van. Ilyet, ami belőled árad, még soha nem éreztem senkin. Elmehetnél vele valami műsorba.

– Te teljesen bolond vagy! – vihogta Mala, és elpirult a sötétben. Aztán valami eszébe jutott, és kidugta fejét a takaró alól. – Mennyi az idő? – kiáltotta.

– Jaj, ne –sóhajtott Peter. – Maradj még...

De a lány már kipattant, és barnán, sudáran végigfutott a hálószobán a fürdő felé. – Ma mítinggel kezdünk. Be kell érnem nyolcra.

Peter később indult, ezért ráérősen kávét főzött, pirítóst vajazott, majd egy szelet kenyeret eszegetve várta, míg a kosztümös Mala újra előbukkan.

– Finom – ivott a lány a hófehér csészéből. Vékony rúzsnyom maradt a porcelánon. – Pirítóst nem kérek.

Peter megvonta vállát, majd csókolt lehelt a Mala bal arcára: – Légy jó fahéjhercegnő – súgta fülébe. Az meglegyintette a férfi vállát, és már ott sem volt.

Leliftezett a harmadikról, majd átsietett a kongó lépcsőházon, le a bejárati lépcsőn, ki, az épület elé, beszállt a Twingoba, majd kikanyarodott az utcára. Három kilométerrel odébb, egy kereszteződésben sárgán villogtak a lámpák. Malának volt elsőbbsége, ezért nem nagyon figyelt oldalra, csak gyorsan balra lesett, meg talán jobbra, arrafelé parkolt egy teherautó. Mögötte, takarásban, nagy sebességgel közeledett valaki, aki ugyancsak nem volt elég figyelmes. Találkoztak, és a fém csikorogva hasadt és rongyolódott, üveg robbant, és a kárpit az üléssel együtt apró szivacscafatokat lövellt. A Mala kocsijában begyűrődő ajtó maga előtt tolta az anyósülést, a műszerfal egy részét, és valamennyit a kormányműből. A lány feje oldalt csapódott, betörte az ablakot, aztán visszalendült, és ekkor elroppantak csigolyái. Azonnal megbénult, és elvesztette eszméletét. Később sem tért magához, mikor kivágták őt a roncsból. Nem volt rajta nagy, vérző seb rajta, ám halottsápadt arca, szapora légzése nem sok jót ígért a mentőorvos számára.

– Belső vérzés – hozta meg az ítéletet. – Azonnal műteni kell.

Mala a mentőautóban tért magához, tíz másodpercre. Felnézett a felette térdelő őszülő hajú férfira, s elmosolyodott. – Fahéjillat – suttogta, mielőtt meghalt.

Az, hogy Peter nem ment el a temetésre, sőt, korábban a testet is a lány összetört, remegő kezű anyjának kellett azonosítania, az, hogy nem jelent meg a toron, és nem vette fel a telefont, nem nyitott ajtót, és a redőnyt lehúzva csak ivott és aludt napokig a sötét nappaliban – ez nem volt furcsa annak, aki ismerte szerelmüket.

Ám egy külső szemlélő az őrület jegyeit olvasta volna ki a fiatalember reakcióiból. A gyász harmadik napján összegyűjtötte a lány minden holmiját, és elégette odakinn a parkban. Negyedik nap kiment a hamuért, bevitte a lakásba, és kiszórta a kádba. Rövid bambulás után beleült, és meghempergődzött, míg egészen szürke nem lett. Később, észbe kapva lezuhanyzott.

Maradtak videók és fényképek. Az ötödik, hatodik napig, mikorra elfogyott otthon az alkohol, ezeket nézte. Elment a boltba, de a biztonság őr nem engedte be  A kirakat tükröződő felületén megnézte magát, és megértette, miért. Hazaindult.

A lépcsőn ülve apja várta.

– Jézusom – mondta felállva. – Mi történt veled?

– Meghaltam – mondta Peter, és próbálta kikerülni a férfit.

Az kinyúl oldalt, és megfogta vállát. – Ő halt meg. El kell fogadnod, fiam.

A temetés után is eljött már hozzá, de hiába nyomta a kapucsengőt, Peter nem engedte be. – Miért nem veszed fel a telefont? – kérdezte még, de fia kivonta magát a szorításból.

– El kellene fogadnom? – nézett vissza rá a küszöbről. – Ebben te nagy vagy, ugye? – azzal becsukta az ajtót.

Odabenn nekidőlt az üvegnek, és közömbösen kimondta: – Nem fogom.

Tudta, mit kell tennie. A lakás sötét volt és várakozó. Egyedül a hálószobában volt ugyanaz a derengő redőnyfény, amit még Malával láttak. Levetkőzött meztelenre, és bebújt a hideg paplan alá. Azóta a reggel óta nem feküdt az ágyban. Sokáig nézte a plafont, majd mélyet sóhajtva magára húzta a takarót. Öntudatlanul tapogatódzó keze egy összegyűrt papírzsebkendőt talált. Hogy teljes legyen a csend, visszatartotta a lélegzetét, úgy várt. Azonban hiába fülelt, az elképzelt alak léptei, a kosztüm surrogása, vagy a kioldott cipő koppanása nem hangzott fel odakintről. Kristálytisztán látta behunyt szeme képernyőjén Malát, ahogy megáll a küszöbön, és a takaró alatt gömbölyödő testét nézi. Biztos volt benne, hogy pár pillanat, és belép, odaül ágya szélére, és benyúl e sötét üregbe…ám ekkor nem bírta tovább, kiengedte a levegőt, és a kimerültség, a meleg és a sötét együttes ereje lebírta őt. Álmában a lány halkan sírt szorításában.

– Bocsáss meg – suttogta Mala. – Átvertelek.

Peter nem akarta tudni, de a lány kíméletlenül folytatta: – Nem szedtem a gyógyszert, már két hónapja. Annyira akartam tőled egy gyereket…

A férfi megértően bólintott, mire összekoccant fejük. Ezen nevettek, aztán a könnyek maradékát elmosták szenvedélyes csókjaik. Ölelkezésük vége fényes eszméletrobbanásba torkollt – a napfény tűzött Peterre. A takarón kívül volt, egy héttel Mala halála után.


Felült az ágyban, és megborzongott a hideg levegőben.

Tudta, hogy vége, és innentől, ettől a tudástól fog majd megkezdődni az elfogadhatatlan múlt.

Azonban volt ott még valami.

Mielőtt felemelte kezét, már érezte. Csak a szeméből akarta kitörölni a megszáradt váladékot – de ujjai megálltak orránál.

– Fahéjillat – suttogta maga elé. A bizonyosság erősebb volt mindennél. Tompán az ébresztőórán villogó dátumra nézett, és csak lassan tudta kiszámolni a kilenc hónapnyi távban feszülő jövőt.

Addig fel kellett készülnie egy jövevényre.

 

vége

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr801457338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror