Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

horror

2008. október 27. 21:55 - Valmont

Panelba zárva

A kilencvenes évek elején panelban laktam egy évig, már nem is tudom, hanyadikon. Előtte tíz éven át kertesházban. Nagyon furcsa, idegen és mégis vonzó volt ez az új életmód. Akkor született ez az írás - valami mély, zavaró egyesülés, összefonódás rekvizítíumaként. A falban járás, falban élés több ismert műben szerepel - nekünk mindjárt itt van Kőműves Kelemen. Rémlik gyermekkoromból még egy fekete-fehér film is, a falbanjáró férfiról. A novella gyermekei talán azért ijesztőek, mert nem tudni, mi történik velük. Ki lehetett volna fejteni, hogy végső soron a szörnyű állapotért az épület a felelős - de az nagyon rímelt volna egy Ragyogás c. regényre...

 

Fal takarja el

   

Én ezeket a panelépülteket, lakótelepeket egyszerű sziklából faragott hasáboknak látom, szürkék meg mocskosak, elrendezésük minden tudatos elv nélkül, puszta hóbort alapján valósult meg, és a környezetük is ugyanilyen értelmetlenül sivár és lepusztult, üres zacskókat és cigarettásdobozokat hord a szél a kilométeres játszótereken. Hűvös van mindig a tövükben, ami ezen a nyári napon nem is rossz, és el tudom képzelni, hogy milyen  kellemes lehet odafenn  nyolcadikon a szél, az ott élők talán a felhőkkel beszélgetnek reggelente...A házak számozása mintha végtelenbe nyúlna, egy nyomorult életbiztosítás megújításáért órákat kell gyalogolnom a tökéletesen egyforma utcák labirintusában. Arra gondolok, hogy az öregember talán még otthon sem lesz, és erre elöntene a méreg, ha ez a kislány nem állna előttem, az utamba, olyan furcsa és esetlen pózban, elterelve figyelmem, mert azt hiszem - kicsit meg is ijedve - hogy mindjárt elsírja magát nekem, a kígyószívű ügynöknek és akkor láss csodát, még vigasztalnom kellene. Rövid, vidámkék ruha van rajta, kezei az ölében - gyerekszobai rajzokra illő jelenet - fehér kismacskát simogatnak, de az arca, az olyan rémült és sírás előtti, hogy akaratlanul megállok, megkérdezni: - Mi a baj? - Alig mer rámnézni, ahogy motyog valamit, mennék tovább, mert ha valaki nem beszél normálisan, azzal nem érdemes, ekkor megismétli: - Nem tudom, miért pont őt vitte el - mondja. Megkérdezem, kire gondol. - Hát az öcsém. Lement a pincébe, az alagsor végébe, mert szeretett oda lemenni, de mostmár nem engedi el...- magyarázza gépiesen, mintha betanulta volna. Ez valami tréfa lesz, de mivel nagyon meleg van, és fáradt vagyok, belemegyek, hagy szórakozzunk kicsit: - Ott van most is? Az alagsorban? - kérdezem jóságosan. - Nem hiszi igaz? Jöjjön velem! - szólít fel, mintegy válaszképp. - Az alagsorba? - Bólint a kérdésre, magától értetődő számára, hogy ismeretlen bácsikkal bujkál sötét helyeken. - Szüleid nem mondták...- kezdem, de aztán legyintek, mert miért én, én oktassam ki, meg egyébként is, ki tudja, mit akar, hisz van valami perverz öreg csillogás a kis fekete szemeiben. Megfogja egyik kezével a kezem, és már vonszol is: - Nem tudom, miért pont az öcsém kellett neki, annyi gyerek van itt...- bök fejével a játszótér irányába. - Persze lehet, hogy őt volt a legkönnyebb, tetszik tudni, mindig olyan magának való volt, mert mindig egyedül játszott. - Belépünk a ház ajtaján, és azonnal hideg, homályos lépcsőfordulókon ereszkedünk lefelé, most még jó, de mindjárt a hátamra fagy az ing. Csikorgó, nehéz vasajtót lök be maga előtt, és közben egyre csivitel, a macskát már a földre engedte, itt oson mellettünk, még erre is vigyáznom kell, rá ne lépjek. Egész otthonosan mozog az állott föld és -zöldségszagban. Rekedt hangján a macskáról magyaráz, fejünk fölött vastag csövek futnak a homályba, amik közt sárga fényű lámpák próbálják utunkat mutatni. A folyosó, amin perceken át vonulunk komikus elszántsággal, észrevehetően lejt. Milyen mélyen lehetünk már az épület alatt? Fehér páraként a lehelet is látszik: - Három napja találtam meg, szombaton, nem, nem is, hétfőn, mert ma szerda van, igaz? Persze már előtte is éreztem őt, a szobámban, meg a liftaknából, sír mindig, olyan egyedül van, és nagyon hideg lehet ott... - magyaráz összefüggéstelen gyereknyelvén, és csak megyünk, egyre lejjebb, kanyarodik a folyosó, és vaslépcső nyílik belőle, ezen kell letopogni: - Véletlenül akadtam rá, lejöttem krumpliért, és meghallottam a nyafogását. Mindig olyan csúnyán bőgött. - Kettőt fordulunk, két sarkot, és végre meglátom a folyosó végét. -  Követtem a hangot és...ide jutottam. - Megáll, a fal előtt, megállok én is.  Balfelé int, gondolom ott kell nézni valamit. Bura nélküli égő világít meg minket, és egy sötét nyílást a falban. Víz csepeg, a falak nedvesek, de nem penészesek. Most már valóban fázok, de kábán bámulok a sötétbe, kezemben a kislány meleg, puha keze. - Hát itt vagyunk, beszélnünk kellene egy kicsit, hogy idejöjjön... - de nem folytatja, mert elvágja hangját egy másik hang, onnan, a sötétből, amire én is megdermedek, valami csikorgó, súrlódó, nehéz nesz, amiről kréta és tábla jut eszembe, meg kézben morzsolgatott kavicsdarabok, érzem, hogy a macska ijedten nadrágomba karmol, és lecsapok a villanykapcsolóra a fejem mellett. Kékes neon rebben sebesen, villódzása nem szűnik meg végig, hibás lehet a fénycső - de azért tisztán látni a benyílót, ami tulajdonképp kicsiny szoba, és azt, ami benne, a másik végében, a szemközti falon, falban zajlik, azt, ahogy előmászik az elveszett gyerek. A szürke beton kiszüli magából, de ő maga is betonból van, bár arca, ruhája világosan kivehető, karjait esdeklően tárja felém, és ahogy megbabonázva közelebb lépek, látom, hogy biztonságban vagyok, mert a faltól nem tud elszakadni, betonnyúlványok tartják fogságban, a hátánál fogva. Kinyitja a száját, talán mondani akarna valamit. Szeme sötét üreg. - Magányos, olyan magányos, többé nem ereszti el őt... - szólal meg mellettem a lány komoran sóhajtva, ölében ismét ott a macska, nagyon nyugtalannak tűnik. - Elmondtad ezt valakinek? - kérdezem csöndesen, és le- és oldalt nézve látom, hogy fejét rázza. Most zavar a közelsége, négyünknek valahogy túl szűk idebenn a hely. - Játszótársért könyörög, akit magával vihetne oda, a falba, aki megvigasztalja, ha sír. - Beszélni nem tud? - a fiú mozdulatlanul néz kettőnkre, karja változatlanul kitárva. - Nem, még sosem beszélt. Minden nap lejövök hozzá, szólongatom, de nem tud válaszolni. Talán a játszótársához tudna csak beszélni. - Most értem meg a játszótárs dolgot, ahogy szemem a neonfényben hófehérnek tűnő macskára téved. Ijedten nézek a lány arcába, ami valahogy közeledik: - A macskát, a macskát akarod odaadni neki? - suttogom és intek a várakozóan mozdulatlan öccsére. De a jóságos húgocska leengedi a padlóra az állatot, és helyreigazít: - Egy macskával sosem tudna beszélni az öcsém, az nem vigasztalná meg, nem lehetne apukája! - Ahogy nekem ugrik, arra gondolok, hogy vajon mióta várhatott már egy ilyen jól öltözött, viszonylag idős, apaformájú balekot, és megértem a csinos kis ruháját, meg bizalmaskodást is, azt, hogy nem félt lejönni velem ide, az alagsorba. Hisz inkább nekem kellett volna félni. Gyorsan és ruganyosan mozog, mint a macska, könnyedén és gyöngéden kőbe zárt testvére karjaiba taszít. És az épület magába fogad engem is, mint a puha anyaöl, nincs már egyedül a kisfiú. Sokat játszunk. Éjféltájt, mikor a liftaknában süvít a huzat, talán hallani őrült fogócskánk zajait, mely emeletről emeletre folyik a falakban. Most meg szerelmes is vagyok. Van a negyediken egy gyönyörű nő, nagyon magányos, és én innen a falból látom élete minden intim percét. Valamiért vizesek mostanában a falak odafenn is, talán elég vizesek már ahhoz, hogy elmenjek érte. Persze kérdés, hogy ő is akarja-e? De én reménykedem, mert olyan szép családot alkotnánk.

 

 

 

 

 

Címkék: panel fal csapda
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horrornovellak.blog.hu/api/trackback/id/tr66735369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
horror